Bevallom, nem vagyok a japán játékok nagy rajongója. Hidegen hagynak a cicafüles, rókafarkú lányok, a nyiffegő animekarakterek, nem merültem bele az otakuság bugyraiba. És a Yakuza sorozatot sem ismertem korábban, szóval mondhatjuk, hogy erős hátrányból indultam az előzménytörténettel. A PC-s verzió eleve három évig váratott magára, konzolom pedig sosem volt. Na, szóval úgy gondoltam, ilyen háttérrel nagyot kell villantania egy konzolról indult, ízig-vérig japán játéknak ahhoz, hogy meggyőzzön.
Az Európában is elérhető PS-verziót Csirke már alaposan kivesézte még egy tavalyi lapszámban, szóval a teljes sztorit most nem is kezdeném kibontani. Elég az, hogy egy nagyvárosi gengszter felemelkedését vihetjük végig, ami ebből a szempontból valóban nem újdonság, a GTA játékok réges-rég erről szólnak (nem is beszélve egy tonna egyéb ismert vagy kevésbé ismert címről). A Yakuza 0 azonban egyrészt mindezt 1988-ba helyezi, amikor Japán még valahol az esztelen Amerika-majmolás, a több száz éves hagyományok és a teljesen elborult élvezetek között tobzódott, másrészt egyáltalán nem a mai nyifinyafi, cukimuki (vagy épp a csápos hardcore) japán stílus milliomodik leágazása, hanem egy vérbeli akciójáték.
Ferde Sam, a lovagias gengszter
Kirju Kazuma, a gengszterek által apróbb megbízatásokra felfogadott verőlegény egyik "munkája" véletlenül durvábbra sikerül, mint számított rá, meghal egy civil, és ezáltal a tokiói alvilág a Jakuza hagyományoktól és kötelességtudattól átitatott miliőjében veszélyes helyzetben találja magát. Van egy második főszereplője is a játéknak, Madzsima Goro, aki egy szórakozóhelyet üzemeltet Oszakában, de szeretne bekerülni a Jakuzán belülre, és persze minél feljebb a ranglétrán. A cselekmény rövid idő után valóban beránt, mert okosan és szívvel építették fel, ez pedig szintén nem sok verekedős-gengszteres kalandra jellemző mostanában (most épp rád nézek megrovón, Mafia III).
Amellett, hogy a gengsztersztori eleve erős, a szokásos fő- és mellékküldetések (verd meg, lopd el, szerezd meg, hozd vissza) mellett olyan teljesen agyament feladatokba is belebotlunk, mint amikor pornóújságot kell szereznünk egy kiskorúnak, vagy egy örömlánnyal (nevezzük szerelmi szabadfoglalkozásúnak) kell megismertetnünk a szado-mazo világát. A minijátékok pedig még feljebb srófolják az agyamentométert, a karaoke és a tánc mellett olyan elborult dolgok is felbukkannak, amelyek sokaknak (főleg, akik nem érzik át a végletekig srófolt, túlzó és szexista japán humort) már túlzásnak tűnhetnek. Mindenesetre GTA-nak GTA ez is, de annál sokkal változatosabb, egzotikusabb és agyamentebb.
Hív a tegnap
Bár a Yakuza 0 még PS3-ra is kijött annak idején, a PC-s változat 2018-as portja ügyesen húzza fel a szerényebb alapokat. A választható 4K és a supersampling tényleg látványos, de az eredetivel összehasonlítva javítottak egy kicsit a textúrákon is, hogy ne tűnjön őskorinak a végeredmény. Összességében minden szinten, tehát élményben és megvalósításban is meglepően korrekt lett a végeredmény: ha valaki esetleg azért nem próbálná ki, mert ez mégis egy előző generációs konzolról átportolt, három évvel ezelőtt is kissé megkésettnek tűnt játék, akkor gondolja át.
Ritkán látni ilyen gondos és korrekt ráncfelvarrást. Ha pedig valaki azért ugrotta át eddig a Yakuza 0-t, mert egyáltalán nincs oda az ilyen stílusú játékokért, higgyen csak nekem: ha még engem, a japán játékokkal nulla szinten kompatibilis embert is meggyőzött, akkor bárki mást is meg fog. De ettől persze egy picit sem lesz kevésbé őrült élmény.
