Miközben a Total War széria szinte évről évre megújulva állítja komoly kihívás elé a stratégiázásra fogékony játékosokat, a rivális RTS-ek általában egészen más vizekre eveznek. A valós idejű taktikai programok legtöbbje egy-egy kitalált fantasy, sci-fi vagy mitológiai világban mozog, nagyon kevés közöttük az igazi, történelmileg hű darab. Miután az első Medieval-epizód már megmutatta, hogy igenis hatalmas az érdeklődés a középkori epikus csaták iránt, más fejlesztők is felbátorodtak. A XII Century: Death or Glory akár hinnénk, akár nem, elég régi próbálkozás. A több mint három éve zajló munkálatok már-már azt a gyanút keltették az emberben, hogy az Unicron Games Studio nem kifejezetten tudja utolérni minőségben a nagy riválist... A csata végül azért mégiscsak megkezdődött. Lássuk, hogy dicsőséges győzelem vagy csúfos bukás vár a rohamra induló katonákra...
Rabló mongol nyilát zúgattad felettünk...
A közvetlen összehasonlítás a Total War játékokkal semmiképpen sem lehetséges, hiszen a XII Century megkíméli a kedves felhasználót a nagy térképes rész fáradalmaitól. Nincs tehát városmenedzsment, építkezés, seregtoborzás és hosszas masírozás a véráztatta Európán keresztül, az egyetlen dolgunk a csaták minél hatékonyabb levezénylése. Hogy ez mekkora probléma, azt mindenki döntse el maga, nekem speciel nagyon hiányzott a globális gondolkodás. Kárpótlásként a kampányokra igyekeztek rágyúrni a srácok, ám őszintén szólva, ez nem nagyon sikerült. A játékban szereplő nemzetek közül összesen öt, Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország és a mongol hordák kaptak saját missziócsomagot. Utóbbi kifejezést pedig kéretik szó szerint érteni, a kampánynak nevezett bohóckodás ugyanis nem több, mint öt-öt egymást követő, történelmileg hiteles csata. Az angolokkal kezdve például először Eveshamnél kell bizonyítanunk, majd a győzelem megnyitja a falkirki csatát és így tovább. Mondjuk ki, senki nem emiatt válik majd a XIII Century rabjává...
Véres kardot hoztam...
Túllépve a történetvezérelt kampány hiánya okozta sokkon, a vérszagra éhes hadvezér szeme hamar a saját csaták lehetőségére siklik. Örömteli, hogy a XIII. század szinte összes fontos katonai ereje választható, köztük a dicsőséges magyarokkal (lásd a dobozban). Az egységek nagyjából megegyeznek, persze azért minden oldal kapott egyedi katonai erőket is. A mongolok lovas íjászai például rettenetesen ütőképesek, s a taktikánkat is érdemes rájuk építeni. A megfontolt tervezés és a ravasz manőverek elengedhetetlenek a győzelemhez, a játék ugyanis kifejezetten nehézre sikerült, ráadásul az oktatómód sem nevezhető teljes körűnek. A szabvány kő-papír-olló rendszer (óvd az íjászt a lovastól, a lovast a pikástól) a szokásosnál kissé bonyolultabban működik (köszönhetően az egységek tucatnyi jellemzőjének), s ehhez hozzáadódnak még az irányítás és a terep sajátosságai is. Bár a Total War játékokban is kapott bónuszt az íjász, ha dombtetőre állítottad, a hasonló taktikáknak a XIII Century esetében sokkal nagyobb jelentőségük van. Egy-egy hídon például szinte bevehetetlen állásokat alakíthatunk ki, így nem árt a harc kezdete előtt alaposabban szemügyre venni az aktuális helyszínt.
Mesterséges veszedelem
Az első játéknál valószínűleg sokakat megrémít majd a kezelőfelület rengeteg ikonja. A formációk, csapatösszevonások és egyéb manőverek gombjait nem árt keményen betanulni, ha sikereket akarunk elérni. A részletességet jól jellemzi, hogy ha egy alakulat fölé visszük a kurzort, nem csupán a moráljukról kapunk információt, hanem még a sebesültek számáról is értesülhetünk. A kihívást tovább növeli a remek mesterséges intelligencia is. A nagy taktikus jelző ugyan erős túlzás lenne, az AI inkább figyelmes és könyörtelen. A dombtetőről egységeit vígan aprító, ám védtelenül hagyott íjászokat szinte azonnal elsöpri egy lovasrohammal - hát igen, ő ugyebár ténylegesen oda tud figyelni az egész pályára...
Hadi kosztüm
Amivel viszont nagyon nem voltam kibékülve, az a grafikus engine. Egy dolog, hogy a Medieval 2 részletességét nem veri kenterbe, ezt nem is várnánk egy kisebb csapattól, ám hogy a nagy jóindulattal is csak közepesnek nevezhető látványvilág ellenére még a jobb gépeken is előfordulnak akadozások, az bizony felháborító. Azt pedig már nem is említem, hogy közepes beállítások mellett komolyabb szaggatást tapasztaltam, mint mindent maxra tolva, és még a katonák száma sem tért el jelentősen. A vizualitással egyébként semmi probléma nincs: a terep egészen szépen néz ki, az egységek aprólékosan kidolgozottak, s a készítők állítása szerint még ruházatuk színe, formája is hiteles. Ezt persze bárki mondhatja, hiszen valószínűleg nem sok gamer találkozott már élőben egy XIII. századi svéd harcossal... A hanghatások sajnos már nincsenek ennyire a topon, még szerencse, hogy ki is lehet kapcsolni azt a fránya hangszórót.
Death or Retreat?
A kis fejlesztőcsapatokra oly jellemző hibákat ezúttal sem sikerült levetkőzni, s sajnos a nagy térkép hiánya miatt még a legelvakultabbak is hamar beleunhatnak a kissé önismétlővé váló csatákba. Egy jól összerakott multiplayer mód persze nagyban feldobhatná az egyjátékos hadakozást, ám az Unicron Games valamiért csak az IP-alapú csatározást tette lehetővé - aki tehát élő ellenfelekre vágyik, az máris kezdheti szervezni a csatákat a hivatalos fórumon. Az XIII Century ebben a formában egy nagyszerű harcosra emlékeztet, aki elfelejtett fegyvert vinni a csatatérre...
