Amikor a francia csapat átvette a WRC sorozatot az egyre ügyesebb Milestone-tól, és kiadta az ötödik részt, valahogy úgy fogalmaztam, hogy visszarúgta a játékot a kőkorszakba. Nos, ez 7 évvel ezelőtt történt, és azóta még az idei aszály ellenére is sok víz lefolyt a Dunán. A KT Racing pedig úgy csinált, mint Dwayne Johnson a Központi hírszerzésben, aki a suli elhízott, lúzer srácából hosszú évek elteltével egy kigyúrt állat lett úgy, hogy képessé vált egy szájrúzzsal is valakit ártalmatlanítani.
A WRC sorozat egy botladozó, béna, és nem túl szép játékból - folyamatos fejlődés mellett - az utolsó részre ténylegesen elérte azt, hogy hibái ellenére is azt mondhassuk, ezek ott francia honban nemcsak a Netflixet nézték munkaidőben, hanem valóban dolgoztak. Egy gyors intermezzo: jövőre a licencet a Codemasters viszi tovább, ezért is beszélünk úgy a mostani játékról, hogy a Kylotonnból lett KT Racing hattyúdala.
"Halló, hibabejelentő?"
Laár András Besenyő Pista bácsiként elhíresült mondatát kissé átalakítva úgy fogalmaznék, hogy szeretném bejelenteni, hibáztam, amikor első látásra ítéltem meg a WRC Generationst. Ugyanakkor erre minden okom megvolt, hiszen nagy lendülettel a karrierbe vetettem magam, ott pedig úgy tűnt, nem nagyon történt változás. Elődjéhez hasonlóan épül fel minden, tehát a csapat menedzselése, a versenyek és a szponzorok, ezzel együtt pedig a célok kiválasztása is. Sőt, még a perkek aktiválása is, így aki esetleg nem tudja, mivel áll szemben, annak irány 2021 szeptembere, amikor még a WRC 10-ről írtunk. Remélem abban nem az van, hogy aki nem ismeri a karriert, olvassa el a 2020-as WRC 9 tesztet. Egyébként érdemes tudni, hogy a WRCG talán nem is szeretett volna új játék lenni, sokkal inkább tekinthető grandiózus összefoglalónak arról, hogy a stúdió a kezdeti gyenge kettesről hogyan küzdötte fel magát oda, hogy ne második legyen egy Dirt Rally mellett, hanem minimum vele azonos szintű tényező.
Fiúk, öntsetek bele mindent, amit találtok!
A fejlesztők méltó búcsújával mi, játékosok, hatalmasat nyerünk. Már csak úgy is, ha a száraz tényeket tekintjük, miszerint húsznál is több nemzet 165 gyorsasági szakaszán taposhatjuk padlólemezig a pedált, összesen 35 (+3 DLC) jármű volánja mögött. Ez azt jelenti, hogy megkapunk minden olyan országot, amelynek különféle burkolatú útjait valaha is koptattuk. Mindezek mellett már önmagában a legendás verdák listája is impozáns, mert ott van például a Fiat 131 Abarth, amit a korszakos zseniként számontartott Walter Röhrl is hajtott, aki így, 75 évesként is úgy kenné el egy átlagos ralipilóta száját, hogy az napokig csak felkapcsolt villany mellett merne aludni.
Szintén a veterán járművek szerelmeseinek lehet kedves az 1985-ös Peugeot 205 T6, amit Ari Vatanen terelgetett rémisztő precizitással, de említhetjük Luc Thérier 1973-as Alpine 110-ét is. Amennyiben fiatalabb négykerekűre vágyunk, ott a 2011-es Citroen DS3 WRC, amit Peter Solberg űzött viharos gyorsasággal, vagy Sébastien Ogier 2017-es Ford Fiesta WRC-je. Az aszfaltszaggató állatok között felbukkan az alapcsomagban Romain Dumas 2017-es Porsche 911 GT3 RS RGT (997)-je, míg a DLC-ben a szintén vele versenyeztetett 2015-ös kivitel.
De, ami talán a leginkább kiemelendő a licencelt márkák és csapatok mellett, hogy megérkeztek a hibridek, ahogy történt ez a valódi raliban is, WRC helyett immár Rally1-ként emlegetve. Ezeknek a négykerekűeknek a jellemzője, hogy akár 500 lóerőre is képesek az eddigi 380 helyett, így vezetésük értelemszerűen másfajta szemléletet igényel. Már csak azért is, mert az elektromos rásegítést többféle módon hangolhatjuk. Mondhatjuk neki azt, hogy "az üt először, aki igazán nagyot üt…", tehát beállíthatjuk úgy, hogy az elektronok kiáramlása rendesen megtolja a járgányt, ami viszont azt eredményezi, hogy a hibrid akkumulátor sokkal gyorsabban merül. Értelemszerűen ennek létezik egy ellentéte, amikor nem akarunk igazán nagyot ütni, inkább azt szeretnénk, hogy tovább tartson a rásegítés. Valamint van az arany középút, ami valahol a kettő között létezik. Az idei szezonban megjelent hibridek azonban nehezebbek, mint hagyományos társaik, kicsit másutt található a súlypontjuk, ami az irányításban is megjelenik. Ettől függetlenül ez egy rendkívül érdekes újítás, és szintén indokolttá teszi a játék alcímét képező Generations szót.
5…4…3…2…1…Wrooaaaa!
Elérkeztünk végre ahhoz a részhez, hogy ne csupán kívülről szemléljük a járgányokat, hanem be is üljünk, és nekilássunk hajtani. Bevallom, a fizikában nem vettem észre változást az előző részhez képest, tehát hozza ugyanazt az élményt, mint legutóbb. Ami biztos, hogy ez már rég nem az a simcade bohóckodás, ami volt egykor, és ha az ember minden segítséget kikapcsol, akkor rendesen kapaszkodhat a kormányba, hogy ne repüljön el a susnyásba. Most is igaz, hogy ha kellően ráhangolódunk az etapokra, egészen beszűkült tudatállapotba tudunk kerülni, csakis a vezetésre és a pályára koncentrálva. Ez főleg akkor fontos, ha voltunk annyira bátrak, hogy nem mazsola fokozatra tettük a nehézséget, mert visszatekerés eleve nincs, viszont nehezebb fokozatokon az újrakezdések száma is limitált. Egyebekben a grafika rendben van, a járművek kifejezetten szépek, és a környezetet is ügyesen álmodták képernyőre. Nagyon hangulatos a téli pályákon az, ahogy az alacsonyabban fekvő, inkább sáros, és nyomokban havas területekről eljutunk a már inkább havas, és néha jeges, magasabban húzódó területekre.
Az más kérdés, hogy mekkora élményt ad ilyenen vezetni. A váltó csattogása, a motor ordibálása, a folyamatos, pislogásmentes koncentráció, a differenciálzár visítása, és a navigátor segítő szándékú darálása egyértelműen azt az élményt nyújtja, amit 2022-ben egy ralis játéktól elvárhatunk. Elmondható továbbá, hogy az online rész is tartalmasra sikerült, legyen szó napi vagy havi kihívásokról. Persze a jutalmazási rendszeren van még mit csiszolni, mert jelenleg úgy tűnik, leginkább csak XP-t ad, de rövid távon ez is kellő motivációt tud nyújtani. Mert mégsem olyan rossz érzés a nyolcvanadik idővel szerepelni egy többezres listán. Főleg úgy, hogy simán belefuthatunk 30 kilométeres szakaszokba, ott pedig elég egyetlen hiba a 29. percben, és megy a levesbe minden addigi erőfeszítésünk.
Hamisságok a hattyúdalban
Mielőtt leírnék néhány negatívumot, fontos megjegyezni, hogy időközben megérkezett egy 14 GB-os javítás, ami elég sok olyanon segített, mint például az ABS működése, úgyhogy ezekkel nem is foglalkozunk már. Viszont továbbra sem változott az, hogy bár maga a játék fizikája kimondottan jó, az autók még mindig olyanok, mintha a környezetükhöz képest csak valami könnyű fémdarabok lennének. Svédországban, az út szélén lévő hó sokkal jobban megfog, mint amennyire várnánk egy 150-nel száguldó járműtől, és a szalagkorláthoz préselődve is pillanatok alatt lelassulunk, pedig a valóságban ez nem így történne. De az is megesett, hogy egy 90 fokos kanyarban éppen csak túlcsúsztam, és máris automatikusan visszatett a játék az útra, plusz 5 másodperccel jutalmazva a félméteres tévedésemet. Kissé zavaró az is, hogy a visszaszámlálást követő induláskor a gázra lépve egy leheletnyit visszagurul az autó, mielőtt nekiáll orrirányba nyargalni. Bár ez talán csak a kormány+pedál kombónál lehet, mert mintha billentyűről játszva nem annyira érződne. A legnagyobb bosszúságom azonban az volt, amikor rajtnál a jármű nem ment sehová, maradt állva, de a sebességeket kapcsolgatta.
A WRC Generations apróbb problémái ellenére is olyan cím, amire méltán lehetnek büszkék a fejlesztők, és bátran ajánljuk minden olyan csapat figyelmébe, aki úgy szeretne búcsúzni, hogy az pozitív értelemben maradjon emlékezetes. Érdemes tudni, hogy a KT Racing nem hagy fel az "autózással", hanem egy másik játékban igyekszik majd kiteljesedni. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Codemasters mit kezd majd a témával, előlegezzük meg nekik a jóindulatot, mert azért autós tapasztalat arrafelé is van, nem is kevés.
