Néhanapján előkerül egy-egy idióta, aki hősies cselekedetnek gondolja, hogy DDoS támadással megbénítja egy játék vagy egy szolgáltatás szervereit, azonban egyre több fejlesztő és kiadó tesz feljelentést az elkövetők ellen.
A WoW Classic észak-amerikai szerverei épp egy ilyen támadás miatt voltak rövid ideig elérhetetlenek. A hibát elhárították, majd - amint arról a közösségi menedzser, Kaivax a fórumon beszámolt - a Blizzard biztonságért felelős csapata a helyi és nemzetközi szervekkel együttműködésben igyekezett kinyomozni az elkövető hollétét. Napokon belül megtalálták és letartóztatták. Azt még nem tudni, hogy az UkDrillas nevű twitterező állt-e végül a háttérben, vagy ő csak üresen ígérgetett.
A DDoS támadások szövetségi bűnténynek számítanak az Egyesült Államokban és Európában, van, ahol akár 10 év börtönbüntetés is járhat érte; júliusban 2 évet kapott egy fiatal. Az Anonymous korábban petíciót indított, hogy fogadják el a DDoS támadást a tüntetés legális formájának, de a szervezet nem járt sikerrel. Ez remélhetőleg eléggé elrettenti azokat, akik a későbbiekben ilyenekkel próbálkoznának.