Aki könnyed, nem túl mély, de izgalmas és változatos kooperatív játékokat keres, annak Matt Leacock nevét érdemes megjegyeznie. Ő alkotta meg a Tiltott sorozatot (Sziget, Sivatag, Fellegek), és neki köszönhetjük a 2008-as Pandemic-et is, melyben négy, a világot fenyegető vírus megfékezése a cél. Számtalan kiegészítő, variáció készült azóta, olyanok is, melyek készítésében Leacock csak társként vagy egyáltalán nem vett részt, és a játékmenethez is csak az alapokat vagy a témát vették át a Pandemictől.
Ezek közül a legújabb a World of Warcraft: Wrath of the Lich King, ami egy önálló játék, nem kapcsolódik sem a Pandemic sorozat korábbi részeihez, sem ahhoz a 2005-ös WoW társashoz, amiből még a rosszabb állapotú példányok is 80-100 ezer forintért cserélnek gazdát mostanában. Semmilyen előképzettségre nincs szükség hozzá, még a Blizzard MMORPG-jét sem kell feltétlenül ismerni, de tény, hogy sokat ad az élményhez, ha ismerősen cseng az, hogy Arthas, Naxxramas, vagy Thrall.
Ártás
Míg korábban a Pandemic-alapú játékok dobozán jól láthatóan kiemelték, mely szériához tartoznak, újabban már csak egy diszkréten elhelyezett logóval jelzik a félreértések elkerülése végett. A WoW: WotLK is csak nyomokban tartalmaz Pandemic-et, újítottak ahhoz eleget, hogy az eredetit jól ismerők frissnek érezzék. Maradt, hogy egy körben minden játékos négy akciót hajthat végre, majd két lapot kell húznia, és a kör végén romlik a helyzet, illetve a nehézséget a romláskártyák számának növelésével fokozhatjuk (ezek, ha kihúzzuk őket, gyorsítják a fenyegetés, avagy itt a gúlok terjedésének ütemét), de nem ellenszereket keresünk, hanem küldetéseket teljesítünk, a hőskártyákat nem kell gyűjtögetnünk, akármikor beválthatjuk őket ideiglenes hatásokra, illetve ahogy egy másik Pandemic System-játékban, a Róma bukásában, itt is kockadobás dönt a harcok eredményességéről.
Úticélunk Northrend, ahol a lidérckirály (avagy Lich King, a magyar kiadásban hol lefordították, hol nem, de inkább azt gyanítom, a magyar változatot szinonimaként használták) gúlok és förtelmek segítségével kívánja bebiztosítani hatalmát. Minden játékos (legfeljebb öt, de szóló mód is van, amiben egyszerre három hőst irányítunk) választhat egyet a hét rendelkezésre álló hős közül, akik különleges képességekkel és eltérő mértékű életerővel rendelkeznek.
Sylvanas, lévén íjász, körönként egyszer támadhat a szomszédos mezőkre, Thrall könnyebben letakaríthatja a környékén lévő rondaságokat, de segíthet a küzdelmekben Jaina, Varian Wrynn, Tirion, Muradin és Lady Liadrin is. Mindegyiküket egy szépen kidolgozott minifigura képviseli, ahogy gúlok, a förtelmek, és maga a Lich King is PVC-bábuként jelenik meg.
A gúl nem kúl
A játék során a célunk, hogy teljesítsünk három, kilenc közül véletlenszerűen kiválasztott küldetést, majd az Icecrown Citadelben legyűrjük Arthast. A questek adott mezőkön várnak minket, és közben figyelnünk kell arra is, hogy a gúlok számát kordában tartsuk, különben nem fog számítani, meddig jutottunk, és a három, minden körben a legközelebbi hőshöz közelítő förtelem sem a barátunk - ha őket nem likvidáljuk időben, nagyon gyorsan veszíthetünk.
A küldetések (avagy insták, hiszen Azjol-Nerub, Naxxramas, és más, hasonló helyszínek várnak minket ismerős bossokkal, de nem kell csapatban küzdenünk) teljesítése pusztán abból áll, hogy kockadobással és kártyák aktiválásával lépegetünk előre, majd az aktuális főgonosz visszatámad - a hardcore WoW-osoknak ez kevés lehet, de ezzel a játékkal a fejlesztőknek nem az volt a célja, hogy pontosan olyan élményt adjon, mint a videójáték. A küldetéseknek egyéb negatív hatása is van (kettő helyett egy kockával dobhatunk, nem tápolhatjuk magunkat a környező mezőkön, el kell dobnunk egy lapot minden nekifutást követően stb.), ehhez kell igazodnunk.
A kártyák bónuszokat adnak: ingyen akcióként léphetünk, kivédhetünk visszatámadásokat, erősíthetjük magunkat, vagy gyógyulhatunk, mintha főzetet innánk. Több kártyavariációt elbírt volna még a játék, vagy lehettek volna a hőskártyák mindenféle képességek, buffok; itt éreztem némi hiányt. A küldetések teljesítése után ugyan kapunk egy-egy egyszerhasználatos lapot, ami kihúzhat a bajból, de több változatosságot is elbírtunk volna.
Egy kicsit kényelmetlennek találtam, hogy a tábla óriási, és az állandó paklik már nem férnek el rajta (ami mindaddig nem lenne baj, ha nem kellene az összes kártyánkat és a karakterlapot is mások számára jól látható helyre tenni) , de ha megkötjük azt a kompromisszumot, hogy a játékosok fele oldalról vagy fejjel lefelé látja a térképet, a kényelmetlenségek áthidalhatók.
Összességében egy szórakoztató, nagy kihívást rejtő, és a WoW-rajongók szívéhez (különösen azokéhoz, akik megélték a Wrath of the Lich King korszakát) szóló játék lett. A játékidő már két játékossal sem rövid (60-90 perc simán megvan), de akár siker, akár kudarc a vége, könnyen azt érezhetjük, hogy azonnal akarunk még egy menetet.
A kártyák dizájnja gyönyörű, a Blizzard a fejlesztésben ugyan nem, de grafikákkal segített, hogy az élmény autentikus lehessen, és külön dícséretes, hogy a karakterlapok hátulján rövid ismertető magyarázza el, az adott hősről mit érdemes tudni. Ha szíveteknek kedves a WoW, és nem csak a monitor előtt ülve mászkálnátok Northrenden, adjatok neki egy esélyt!
Ezt csak mellékes jó tanácsként tenném hozzá: a 14+-os korhatár nem csak a téma miatt érvényes. Kis gyerekeseknek leginkább azért nem ajánlott, mert a figurák egyes elemei, különösen Arthas kardja meglehetősen hegyes, éles, úgyhogy csak óvatosan vele!
(A játékot köszönjük a Gémklubnak!)
