Hihetetlen, de igaz: már tizennégy éve létezik a World of Warcraft, és még mindig maradt benne szufla. 2004 őszén indult világhódító útjára a játék, amely alapjaiban változtatta meg a játékipart. A Blizzard ötéves életciklusban gondolkozott, de még őket is meglepte a játékot övező, hihetetlen érdeklődés. Csúcsformáját a Cataclysm kiegészítő megjelenésekor érte el, akkor tizenkét millió aktív játékosa volt, ennyien fizettek érte havonta. Ilyen hosszú idő elteltével a játékok nagy része már a feledés homályába vész, de a World of Warcraft még mindig tartja magát. Bár közel sincs akkora rajongótábora, mint a kétezres évek közepén, bőven maradt még pár millió játékos, akit lázba hoz egy új kiegészítő. Főként akkor, ha az esélyt ad arra, hogy ismét egymásnak essenek az örök riválisok.
Az előző kiegészítő végén csúfos kudarcot vallott a démonhadjárat, Sargeras, a főkolompos titán börtönbe került, és Illidan lett a börtönőre; ezek ketten jól ellesznek egymással az idők végezetéig. Sargeras azonban még a veresége előtt Silitus homokjába döfte hatalmas kardját, ezzel lassú halálra ítélve Azerothot. A bolygó véréből új ásvány kristályosodott ki: az azerit fontos szerepet kap az új kiegészítőben. Időközben a Horda és a Szövetség sem tétlenkedett, a külső veszély elmúltával ismét hódolhattak kedvenc időtöltésüknek: egymás legyilkolásának. Az élőhalott Sylvanas porig égette Darnassust ártatlan civilek ezreivel. A Szövetség ezt nem nézhette tétlenül, ostrom alá vonták Undercityt, ahol a hordások az utolsó leheletükig küzdenek. Valahol itt kapcsolódunk be mi a történetbe hordásként, a város hős védőjeként, míg szövetségesként a város hős felszabadítójaként. Azerothban ilyen a történelem; csak nézőpont kérdése, hogy melyik oldal a jó, és melyik a gonosz.
Rejtelmes szigetek
Megszokhattuk, hogy a World of Warcraft-kiegészítőkben új területeken erősíthetjük az amúgy is félisteni magasságokba felszintezett hőseinket. A Battle for Azeroth mindjárt két új helyszínt is kapott, Kul Tirasban a szövetségesek kezdhetik meg hosszú menetelésüket, míg a hordások Zandalarban kereshetnek szövetségeseket. A teszthez a Burning Crusade óta nevelgetett tehén harcosomat, Terkát használtam fel, így főként Zandalar dzsungeleit és kősivatagjait fedeztem fel. Sokan kérdezik tőlem, hogy a szintezéshez mennyire jó a prot warrior, és hogy miért nem váltok specializációt arra az időre, amíg maximumra felviszem a karaktert. A helyzet az, hogy nagyon szeretem a tank szerepkört, ebben van a legnagyobb gyakorlatom. Egy nagyon kicsivel lassabban ölöm meg a szörnyeket, mint a dps karakterek, de szinte nulla az esélye annak, hogy néhány szerencsétlen találat után elhalálozzak. Folyamatosan tudom aprítani a mobokat, nem kell minden második harc után leülnöm enni és életerőt regenerálni. A küldetésrendszer amúgy is nagyon jó irányba fejlődött az utóbbi néhány kiegészítőben, nagyságrendekkel kevesebb az öldöklős küldetés, ráadásul most már a többi játékos csépelte szörnyeket is elég megkarcolni ahhoz, hogy azt hozzáírja a mi eredményünkhöz. Innentől tehát már nem olyan nagy katasztrófa a fejlődés, akár gyógyítóként is tudunk jó tempóban haladni. A szintezés nem lett túl nehéz, egy terület teljes kipucolásával simán lehet három szintet fejlődni; nekem kényelmes tempóban, az összes küldetésszöveget elolvasva és értelmezve egy napig tartott (durván tíz óra játékkal), amit persze lehet sokkal gyorsabban is teljesíteni, de akkor nagyon sok mindenről lemaradunk.
Hordásként Zandalar volt az indulózóna, ide csak úgy lehet eljutni, ha segítünk a troll király lányának megszökni az emberek börtönéből. A belpolitikai viszályoktól fűtött király udvarában nem mindenki fogadta szívélyesen a hordáskülönítményt, de a király végül engedélyezte nagykövetségük felállítását. Zandalar leginkább az ősi azték birodalomra hasonlít: veszedelmes dzsungelek, nemes bennszülöttek, korukat meghaladó építészeti csodák és elképesztő hangulat vár ezen a szigeten. Utoljára talán Pandaria volt ennyire hangulatos új helyszín, ezt most nagyon eltalálták a Blizzard fejlesztői. A másik oldallal már nem voltam ennyire kibékülve, Kul Tiras emberlakta települései nem hagytak bennem mély nyomot, rengeteg ilyet láttunk már eddig. Engem az emberi városok a worgen településekre emlékeztettek leginkább; elég nyomasztó helyek, nem hiszem, hogy túlságosan sokat fogok arrafelé kalandozni. A zene viszont mindkét oldalon elképesztő minőségű, bár ez nem túlságosan nagy újdonság, hiszen a Blizzard mindig is ügyelt arra, hogy az aláfestő zene rendesen megalapozza az új területek hangulatát.
Trollok a dzsungel mélyén
Első ránézésre a két új sziget nem túl nagy, mindössze három-három új területből áll. Már a bétában is a hordás oldal volt a kedvencem, ez ez nem változott az éles indítás után sem. Az elszigetelt trollbirodalom három fő részből áll, mindhárom igazi mestermű a maga kategóriájában. A főváros közepén áll egy óriási piramis, itt uralkodik a trollvezér, aki bölcs lányával együtt kormányozza a királyságot. Politikai intrikák, felségárulás és elbaltázott puccskísérlet színesítik az eseményeket, egyetlen percig sem unatkoztam azon a területen. Északon egy hatalmas lápvidék terül el, ez a vértrollok területe, akik évek óta rendszeresen megtámadják a határvidéket, de most egy jóval nagyobb offenzívába kezdtek. Nyugaton a homok- és sziklasivatag mélyén eltemetett civilizációk várják a bátor kalandorokat, de a pusztaságban egy jóval hatalmasabb erő növekszik, amely képes az egész kontinenst pusztulásba dönteni.
Maga a szintezés nem túl megerőltető, a küldetések elég változatosak, minimálisra szorították vissza a gyűjtögetést és az ész nélküli gyilkolászást, de azért senki se várjon világmegváltó új játékmechanikákra, a Battle for Azeroth hűen követi a szintezésben a Legion által kijelölt utat, minimális újításokkal. Merészen eltörölték viszont a PvP-szervereket, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy most már egyik szerveren sem kell attól rettegnünk, hogy a "Vérpistike és bandája" guild szombat esti szórakozásképpen legyilkolja az ellenséges frakció összes szembejövő tagját. Természetesen dönthetünk úgy, hogy bekapcsoljuk a PvP (vagyis a játékos játékos elleni) üzemmódot, ilyenkor szabad a vásár, nyugodtan püfölhetjük egymást. PvP-módban tíz százalékkal több tapasztalati pontot kapunk, persze az már más kérdés, hogy mennyire éri ez meg. A szinthatár 120-asra emelkedett, de ezt másfél terület kipucolásával el lehet érni. A maximális szint elérése után megnyílnak a korábbi kiegészítőben megismert és megszeretett world questek; úgy látszik, ez a fajta végjáték nagyon bejött a játékosoknak.
Az artifact fegyverünk ment a levesbe a Legion végén, most egy varázsmedálba gyűjtjük össze a küldetésekért kapott azerithek (ritka új fém Azeroth világában, amolyan fizetőeszköz) varázserejét. Ez elég hasznos újításnak tűnt az elején, mert a varázserőt át tudjuk sugározni bizonyos vértekbe, és új képességeket oldhatunk fel velük. Általában kétféle képesség közül választhatunk: tank warriorként az egyik rendszerint a sebzésemet, a másik a túlélési képességeimet növelte. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a lehetőség alapvetően változtatta meg a játékmenetet, inkább amolyan színesítő elemként tekintettem rá.
Kalózinvázió
Aki nem a büszke és fékezhetetlen hordásokat választotta, az Kul Tiras szigetvilágában találja magát röviddel a bevezető küldetés után. Kalózok, boszorkányok, korrupt, hataloméhes politikusok és arisztokraták, valamint ősi, elfeledett titkok várnak itt a szövetségesekre. Nem mondom, hogy ez gyengébb, mint a másik sziget, de az emberek világának hangulata szerintem nem tudja megközelíteni a dzsungelét, ráadásul még dinoszauruszok sem legelésznek a mérsékelt égövi erdőkben. Idővel persze megnyílik az átjárás a két terület között, 120-as szint felett itt is megjelennek a világi küldetések, szóval bátran átmehetnek a hordások, ha nincsenek megelégedve a zuldazari feladatok minőségével és mennyiségével. Ezek mellett elindul még egy teljesen új küldetéssorozat is, amit úgy kell elképzelni, hogy a hordás vezérkar hídfőállást akar kialakítani a szövetségesek területén, ehhez viszont a Horda hőseinek segítségét kéri. Ide a Blizzard gyorsan berakott egy nem annyira jópofa falat: csak akkor indult el ez a küldetéssorozat, ha a Kul Tiras-i ellenállás számára elegendő feladatot teljesítünk. Nem akarok senkit sem hamis illúziókba ringatni, ez bizony jó sokáig el fog tartani, egy átlagos játékos hetekig nem tud majd bekapcsolódni az említett küldetéssorozatba.
Börtönbe velünk
A Battle for Azeroth lehetőséget ad arra, hogy karaktereinket 120-as szintre húzzuk fel. Sok játékosnak nem jelent túl nagy élményt a küldetések teljesítése, nekik találták ki a dungeonöket: az ezekben 10-20 perc alatt lezavarható ötfős kalandok során rengeteg tapasztalati pontot, barátokat és nem utolsósorban a fejlődéshez elengedhetetlen felszereléseket szerezhetnek be. Személy szerint én is ezeket a pörgős instákat kedvelem. Tankként nagyon gyorsan bejutok egy ilyen csapatba, mivel az elmúlt tizennégy évben nem sikerült megkedveltetni az emberekkel a tank szerepkört. Azt szokták mondani, hogy sebző karakterként élvezetes a játék, gyógyítóként kihívás, tankként viszont óriási felelősség. Ezt sajnos nem tudom megcáfolni, számtalan olyan eset fordult elő "pályafutásom" alatt, amikor más baromságai miatt engem, a tankot vettek elő, az én fejemet ordították le a vesztes csaták után. Nem azt mondom, hogy sohasem hibáztam, de az esetek nagy részében bizony kiderült, hogy a csapattársak slendriánsága okozta a bukást.
A legnagyobb gond az, hogy a tankoknak az összes bossharcot ismerniük kell. Jelen esetben tíz új dungeonről beszélünk, ami testvérek között is 40-50 főellenfelet jelent egyedi képességekkel és taktikákkal. Sajnos a játékosok többsége nem veszi a fáradságot arra, hogy elolvassa, értelmezze és alkalmazza a különféle taktikákat, a tankoknak viszont az összes boss egyedi képességét fejben kell tartaniuk. Normál nehézségi szinten ezek nem jelentenek túl nagy kihívást, de heroic vagy mythic fokozaton már frusztráló lehet egy-egy főellenség. A Legion óta négy nehézségi szintet különböztetünk meg (normal, heroic, mythic, mythic+), ezen a rendszeren nem változtattak a fejlesztők, nem is nagyon kell. Mindkét frakciónak külön szintező dungeonök állnak a rendelkezésére, csak a 120-as limit elérése után lesz lehetőségünk arra, hogy hordásként tiszteletünket tegyük a szövetséges instákban.
Több mint két héttel a start után elindult a Season 1, amely számos újítást hozott. Megnyitotta kapuit az első raid, Uldir, ahol a keményvonalas játékosok ismét megmutathatják, milyen gyorsan képesek felszámolni az akadályokat, amelyeket a Blizzard játékfejlesztői az elmúlt két évben összeraktak. Megjelentek a World Bossok is, amelyek minden héten cserélődnek, legyőzésük pedig komoly stratégiát és összefogást igényel.
A legfontosabb azonban mégis a Warzone, a Blizzard talán erre az újításra lehet a legbüszkébb. Ez a húszfős PvE-kihívás kísértetiesen hasonlít a Warcraft III-ra. A helyszín Arathi Highlands, itt csap össze sokadjára a Horda és a Szövetség. Induláskor a hordásoknak jut a nehezebb feladat, össze kell rakniuk egy komoly támadóerőt, amely képes megváltoztatni az erőviszonyokat. Kapunk rengeteg napi teendőt, ezeken keresztül tolhatjuk be az erőforrásainkat a küldetésbe. Bárki csatlakozhat a gyűjtögetőakcióhoz, de ez általában nem megy gyorsan. Napokba is beletelhet, míg elegendő nyersanyag gyűlik össze hozzá, bár ezt szervere válogatja.
Amint bejutunk, kezdődhet a móka. Az első lépés egy működő bázis felállítása. A stratégiai játékokból jól ismert elemek köszönnek vissza menet közben, a városházán peonokat képezhetünk ki, ők aztán fát vágnak vagy az elfoglalt bányákban termelik a Horda számára a GDP-t. Elegendő nyersanyag összegyűjtése után barakkokat és műhelyeket építhetünk, ahol gyalogosokat, lövészeket, lovasságot, varázslókat vagy gyógyítókat képezhetünk ki. A műhelyekben a már meglévő fegyverzetet fejleszthetjük tovább, és minél magasabb szintet érünk el, annál menőbb és hatékonyabb fegyverzettel küzd hadseregünk. A végcél az ellenfél erődjének elfoglalása és az ellenséges parancsnok kiiktatása. Amennyiben sikerrel járunk, fordul a kocka, és a vesztes oldalnak kell gyűjtésbe fognia, hogy visszafoglalja a területet. A győztesek közben szabadon garázdálkodhatnak Arathi Highlandsen (repülni is tudunk, így azért egy kicsit gyorsabb). Közös összefogással még az ellenséges frakció legerősebb hadigépezetét is lecsaphatjuk, természetesen jó zsíros jutalomért. A Warfront jelen pillanatban az új kiegészítő egyik legjobb része; érdemes kipróbálni, remek szórakozás, és az érte kapott jutalom sem elhanyagolható.
Bekerült az új kiegészítőbe egy egészen új játékmód is, az Island Exploration. Ez tulajdonképpen egy háromfős scenario (ezt a játékmódot a pandás kiegészítőből ismerhetjük), ahol egy feltérképezetlen szigeten kell két társunkkal együtt minél gyorsabban minél több azeritet összegyűjtenünk. Ezt megtehetjük a szörnyek halomra ölésével, küldetések teljesítésével vagy éppen az ellenséges frakció tagjainak kifosztásával. Nincsenek karakterosztály-megkötések, három gyógyító vagy sebző karakter is képes legyűrni együtt ezeket a kihívásokat. A nehézségi szintek közül normál, heroic és mythic fokozaton az ellenséges frakciót kiokosított mesterséges intelligencia irányítja. Itt az összes, PvP-meccsekről ellesett piszkos trükköt beveti az ellenfél. Induláskor hét különböző, ellenfelekkel véletlenszerűen telehintett sziget rotálódik heti váltásban, de a fejlesztők nem zárkóztak el attól, hogy idővel újabb helyszínekkel bővítsék a repertoárt. Sokak szerint ez a kiegészítő legélvezetesebb játékmódja, de számomra gyorsan elveszítette varázsát. Egyelőre az érte járó jutalom nem áll arányban a ráfordított energiával, bár azt el kell ismerni, hogy az MI irányította PvE-csapatok nagyon élethűen szimulálják az igazi PvP-meccsek hangulatát. Jó terep lehet ez a játékmód annak, aki szeretne egy kicsit gyakorolni.
Kaptunk jót is, rosszat is
A Battle for Azeroth nem egy forradalmi kiegészítő, de a jobbak közül való. Rengeteget épít a Legionben bevezetett újításokra, ami egyfelől nagyon jó (kár piszkálni, ami jól működik), másfelől viszont így nem elég az újdonság. Az új helyszínek sokkal élvezetesebbek, mint a Broken Isles, és szerintem az eddig megmutatott PvE-tartalom is magasabb színvonalú elődjénél. Alig egy hónap telt el a megjelenés óta, de a Blizzard a Gamescomon máris belengetett egy nagyon agresszív tartalomfejlesztést az elkövetkezendő időszakra. Nem tetszik viszont a sztori: Sylvanas ámokfutása (gyakorlatilag kiirtotta az éjtünde-populáció nagy részét) valahogy nem áll össze nekem. Ennél a Blizzard sokkal körmönfontabb történeteket mesélt el nekünk korábban; nagyon remélem, hogy Chris Metzen távozása nem lesz hatással a Blizzard játékok egyik legfontosabb elemére. Az egy hónap alatt nem tudtam igazán megbarátkozni az azerithpáncélokkal sem; értem, hogy kellett valami extra dolog, ami pótolja az artifact fegyverek hiányát, de messze nem sikerült olyan jól ez a rész, mint a Legionben. Az új szövetséges népek jópofa kiegészítésnek számítanak, de aki felhúzott már nulláról néhány karaktert, az kétszer is meggondolja, hogy ezt ismét megtegye egy átrajzolt faj és néhány erős képesség kedvéért. Biztosan lesznek olyanok, akik ezt nagy újításnak fogják fel, szerintem messze nem olyan érdekes, mint amilyenek régen a goblinok, a worgenek vagy a pandák voltak.
Hunter másvéleménye
Engem már akkor megnyert a játék, amikor kiderült, hogy Zandalar és Kul Tiras a két új terület. Mindkettő gyönyörű, és Zandalarnak annyira erős hangulata van, hogy komolyan fontolgattam az átállást a hordához (ezen mondjuk Sylvanas hamar segített Teldrassil leégetésével, de mindegy is). A Heart of Azeroth rendszert egy kicsit esetlennek érzem az Artifact fejlesztéshez képest, de ez a legkisebb része az idei WoW-os szeretetcsomagnak. A Warfront harcok mindig nagy élményt nyújtanak, az Island Expeditiont a kétszázadik alkalommal sem untam meg, az új dungeonök pedig mind izgalmasak, és érdekes harcokat kínálnak. A tematika ezúttal nem olyan erős, mint a Legionben, de ennyi takonyzöld után jól esik végre egy klasszikusabb Warcraft élmény. Én azt hiszem, rendben leszek a következő két évre is.
