Míg annak idején a The New Order bejelentésekor fel sem merült a kiadóban, hogy szezonbérlettel sarcolja meg a vásárlókat, addig a The New Colossus kapcsán már nem hezitált. Igaz, egész biztatóan hangzott a lehetőség, hogy három egyedi karakter felett is átvehetjük az irányítást, akikkel az Egyesült Államok olyan hadszínterein fordulunk majd meg, ahova B.J. sosem látogatott el. A The Freedom Chronicles névvel is illetett csomag nulladik epizódja révén korábban néhány perces étvágygerjesztő formájában belekóstolhattunk abba, hogy mi vár ránk az érdemi tartalommal megpakolt DLC-kben, és már akkor látni lehetett, hogy a történetmesélés új formáját választották a fejlesztők. Hogy ez nyerő ötlet volt-e, vagy sem, csupán mostanra kristályosodott ki, s bár két epizód még hátravan, és elvben akár meg is fordulhat a trend, kizárólag bosszankodásra ad okot az, amit eddig kaptunk.
Régi idők focija
Pedig az indítás, miszerint Joseph Stallion, a kiváló atléta megbundázott focimeccseken kénytelen játszani "degeneráltakból" álló csapatával az árja futballisták ellen, majd amikor dacolni merészel fogvatartóival, élveboncolásra ítélik, nem is rossz. Az ellenállásban részt vevő apja nyomdokaiba lépő, bivalyerős afroamerikai küzdelme a náci rezsimet képviselő, unionista felmenőkkel rendelkező fogorvossal, Roderick Metzével akár még izgalmas is lehetett volna. Csakhogy másként alakult, és ez főként annak köszönhető, hogy a The New Colossus tartópilléreinek legerősebbikét, a zseniális dialógusokat, jeleneteket és karaktereket egybegyúró történetmesélést egyszerűen kirántották a The Adventures of Gunslinger Joe lábai alól. A korabeli képregényeket idéző átvezetők stílusosak ugyan, ám sehol sincsenek a tarantinói magasságokat ostromló hitleres castinghoz képest. Továbbmegyek, még abban a mellékküldetésben is több szív és lélek volt, amelyikben a malacnak kellett élelmet találnunk. Olybá tűnik, mintha tapasztalatlan gyakornokok dobták volna össze az egészet egyetlen hétvége alatt a bekapcsolva felejtett gépeken talált assetekből.
Fejjel a falnak
Noha a három fejezetre bontott minikampány helyszínei újak, mégis ismerősnek tűnnek. Chicago és Springfield utcáin, valamint a náci létesítményekben szinte ugyanolyan kulisszák között mozgunk, mint korábban. Mi sem tükrözi jobban az erőfeszítés hiányát a fejlesztők részéről, mint hogy sikerült a vénuszi bázist egy az egyben, változtatás nélkül átemelniük. Hasonlóképpen hiába is keresünk eddig nem látott fegyvereket a kínálatban, ahogy az életünkre törő ellenféltípusok köre sem bővült. Tekintve, hogy Joe testfelépítése a Ram Shackles felszerelés nyújtotta képességekkel egyenértékű kunsztokat tesz lehetővé, páncélzata pedig korlátozott mértékben regenerálódik, a DLC egyértelműen a darálást preferáló játékosoknak kedvez.
Hősünket még a közeli robbanások légnyomása sem veri le a lábáról, ha pedig lendületet véve kellőképp felgyorsulunk, áttörhetünk a meggyengült falszakaszokon, és péppé zúzhatjuk az utunkba kerülő nácikat. Végezetül pedig elhajított üdítős dobozokkal beszakíthatjuk a koponyájukat, ám mivel a többség sisakban mászkál, sejthetitek, milyen gyakran vesszük ennek hasznát. Mindemellett nem változott a karakterfejlesztés módja: ha meghatározott módon és számban pusztítjuk a nácikat és kollaboránsaikat, jutalomban részesülünk. A fegyverupgrade-ek viszont kötöttek, mindegyiket arra a flintára csattinthatjuk fel, amelyikre kell, és nem arra, amelyikre mi szeretnénk. Vagyis megint kivettek egy összetevőt a Wolfenstein II: The New Colossust kimagasló élménnyé varázsoló elegyből.
