A teszt első része: Elég vad?
Otthon. Mindenkinek mást jelent. A hontalannak azt a helyet, ahol hosszú bolyongás után végre letelepedhetett, egy hódítónak pedig azt a talpalatnyi elorzott földet, amit büszkén uralhat. A Nexus épp egy ilyen biztos pontként vonz magához sok ezernyi tettre kész lényt, akárcsak Newton almáját a gravitáció. Ennek a megszelídítésre váró, nyughatatlan bolygónak a csillagpaplanja alatt éldegél az én aurinom is, aki immár saját ingatlanában pihen meg, ha elege lesz a kalandozásból. Utaznia sem kell, csak odateleportál, és álomra hajtja a fejét, ezzel is XP-t szerezve a gyors fejlődéshez. Minden egyes bútorért, dekorációért, tapétadarabért megküzd, hogy lakályossá tegye hajlékát. Ha ezt nem, akkor mi mást nevezhetne otthonnak?
Mintha hazajárnék…
A Wildstar elindulásakor egy-két ízeltlábún kívül nem tapasztaltam óriási és idegesítő hibákat, ami azóta sem változott, bár hozzá kell tennem, hogy nem egy szerverleállást kellett türelmesen végigvárnom. Kezdetben ez még természetesnek tekinthető, emellett azóta is teljesen stabilan kiszolgálja a rendszer az arra tévedőket.
A hangulat és a környezet már az első percektől fogva otthonos, és ez magasabb szinteken csak fokozódik. A játékosok előzékenyek egymással, és ott segítenek, ahol tudnak, amihez nagyban hozzájárul, hogy a négy fő hivatás (tudós, felfedező, katona, telepes) képviselői más-más lehetőségeket oldanak fel egy adott területen belül, így megfelelően egészíthetik ki egymás képességeit. Rengetegszer kínálkozik alkalom a kooperációra, ha be akarunk jutni egy titkos portálon, ami számunkra nem elérhető, vagy olyan ellenfélnek akarunk nekimenni, akihez nem tudunk hozzáférni stb. Ezzel az extra specializációval igazi közösségi élménnyé tették a megbízatások elvégzését és a hentelést, ami más esetben monotonná válhat.
A public group eventek, tehát a bárki számára elérhető, de csapatban teljesíthető kihívások során mindig akad elég ember, aki készen áll a harcra. Eleinte nem hittem, hogy keményvonalas gamerekkel fog megtelni az éter, de tévedtem. Már most minimum 50-100 fős guildek verődtek össze, és rengetegen vívnak maximum szinten vérre menő ütközeteket az ellenséges frakcióval a Warplot csataterén. Én magam még nem tudok konkrét benyomásokról regélni, de azon vagyok, hogy mielőbb (még a harmadik teszt megírása előtt) befurakodjak egy ilyenre, mert óriási móka lehet.
Sweet home
Viszont már most örömmel számolhatok be arról, hogy a fejlesztők a legjobb felénél ragadták meg a szerepjáték kifejezést. Nem álltak meg ott, hogy saját hőst alkothatunk, tulajdonunk is lehet, amit testreszabhatunk, mutogathatunk, egy helyünk például, ahol fontosabb holmikat tárolhatunk. Elég csupán meglátogatnunk az úgynevezett protostar housing specialistát és belevághatunk a tervezőmunkába. Nyilván mindennek megvan az ára, de ez csak plusz célt adhat a gyűjtögetésnek. Megkapjuk hozzá a kellő segítséget is, hiszen a telken igazi farmparadicsomot építhetünk, ahol naponta learathatjuk a szükséges nyersanyagokat.
Engedély fejében barátaink is művelhetik földünket, ha mi távol vagyunk, nehogy elessünk a pénzünktől vagy erőforrásainktól. Ráadásul minél több (akár ritka) cuccunk van a házban, annál több tapasztalati pontot kapunk, amikor visszatérve megpihenünk. A housing system tehát nagyon is működőképes, engem legalábbis kilóra megvettek vele (nem beszélve a temérdek csecse kiegészítőről). Persze nem ez az egyetlen barátságos szegmense az alkotásnak.
Teszek-veszek, intézkedek
Az egymást érő, egyhangú missziók végrehajtása közben nem igazán lennénk képesek karakterünk bőrébe bújni, nem restellték hát a készítők teleaggatni a planétát tennivalóval. Már a kisebb harcoknál is ügyeltek arra, hogy növeljék sikerélményünket: minél több ellenfelet szedünk le egyszerre, annál pöpecebb tárgyakkal jutalmaz minket a program. Ha elég erősnek érezzük magunkat, ne féljünk magunkra húzni akár három-négy rosszakarót is. Ahogy előrehaladunk a történet fő szála mentén, rengeteg változatos mellékküldetés vár minket, melyek a fajok kezdő helyszínétől és a választott frakciótól függően merőben eltérnek egymástól, és egyre csak gyarapodnak, ahogy fejlődünk. Emellett beleütközhetünk időre teljesíthető megmérettetésekbe plusz jutalmakért, melyek sok ellenfél elintézése után, váratlanul válnak elérhetővé. Először azt sem tudtam, milyen rendezvényen vagyok éppen, és mire észbe kaptam az első ilyen alkalmat sikerült elszalasztanom, de nem okozott gondot, mert újraindíthattam a kihívást, amikor visszatértem az adott területre.
A számtalan feladat közepette sem éreztem elveszettnek magam, mert elég volt csak kijelölni a teljesíteni kívánt küldetést, és egy jól látható nyíl mutatta a megfelelő irányt – még azt is, hogy mekkora távot kell megtennem. A10-es szinttől légdeszkával gyorsíthatjuk magunkat, amit folyamatosan fejleszthetünk is. Ezenfelül a térkép feltünteti azokat a helyeket, ahova például felfedezőként kell eljutnunk. Ne úgy képzeljük el, hogy ezek mind ugrálós részek, amikor az ügyességünk számít. Előfordulhat, hogy megnyílik alattunk a föld, vagy hirtelen leomlik egy fal mellettünk, egy elrejtett pályát leleplezve. Ha vállalkozó szelleműek vagyunk, akkor erős paprikát dörgölhetünk a másik szövetség orra alá is: zászlót tűzhetünk főbb stratégiai pontokra, hogy egyértelműen megmutassuk, ki a vezér a Nexuson, vagy szenzorokat telepíthetünk, hogy mindig képben legyünk, merrefelé mozgolódnak. Uncsinak tűnik? Nem hinném, de lássuk mi van még!
Állj, ki vagy? Barát vagy ellenség?
Kipróbáltam a PvP-t, és nem bántam meg. Szerencsére nem kell sokat várakozni, míg összegyűlik a megfelelő létszám – tízfős csapattal mentem neki a dominion frakciónak. Sok előnyét élveztem a stalker karakterosztálynak, ugyanis az arénába érve azonnal lopakodó üzemmódra kapcsoltam, és úgy leptem meg az ellenfeleimet. Már az ütközet elején megszorongathatjuk őket, ha megfelelően taktikázunk (mondjuk alaposan odapörkölhetünk nekik aknákkal), persze mindkét oldalon rengeteg a tapasztalt játékos. Sunnyogó aurinom fürge mozgása és ellenálló-képessége elengedhetetlen volt, főképp, amikor területre ható vagy távolsági skillekkel próbálták a földbe döngölni. Ebből a szempontból a spellslinger például eléggé halálos tud lenni – úgy vettem észre, sokan kedvelik ezt a kasztot, bár nem állítom, hogy nincs méltó ellenfele. A küzdelmek rendkívül dinamikusak, pörgősek, úgyhogy nem kevés lélekjelenlét és ügyesség kell a jól időzített kitérésekhez és a pontos célzáshoz. Nincs olyan, hogy megpihenünk, mert a másik oldalon könyörtelenül ostromolnak minket. Épp a villámgyorsan lezajló csaták miatt nem érzem annyira hangsúlyosnak, hogy tankként, gyógyítóként vagy dps-ként (azaz nagy sebzésű bakaként) szállunk-e ringbe, ugyanakkor nem kétséges, hogy a medic talentumai nagyon jól jönnek a bajban.
Egy szó, mint száz, tisztán látható, a készítők nagyon ügyeltek arra, hogy a karakterek jellemzői között ne legyenek óriási eltérések, optimalizálva legyenek. Igazán szórakoztató a játék ezen része, de még nem is említettem a kalandokat (ötfős szimulációk) vagy a nagyobb létszámú raideket. És igen, ott van még a Warplot is. Tovább is van, mondjam még?
Hamarosan folytatjuk!
