Tényleg nem arról van szó, hogy kiábrándultam a vadnyugatból. Sőt! Épp mostanában olvasom újra a Winnetou eredeti fordítását, közben az HBO-n dübörög a Westworld, és egyre közelebb a Red Dead Redemption dicsőséges visszatérése, top három filmjeim között még mindig ott a Farkasokkal táncoló (nézzétek meg a hosszabb, rendezői változatot, megéri), és hát jómagam is eltöltöttem némi időt odzsibvé (északkeleti indián törzs) tájékon, aminek az emléke máig meghatározza az életemet. Szóval a prériért, az erdőkért, a messzeségbe nyúló látképekért, a szabadnak született vagy épp magukat szabadnak kiáltó emberekért még mindig odavagyok… a Wild West Online viszont jelen állapotában bizony annyit sem ér, mint egy hetek óta szikkadó, jókora kupac bölénypotyadék. Ez van. Megpróbálom elmagyarázni.
Egy maréknyi aranyér
Nehezen állok neki hagyományos recenziót írni a Wild West Online-ról, mert egyszerűen képtelen voltam olyan mélységben beleásni magam, ami ezt lehetővé tenné. Mármint az időt és az energiát beleraktam tisztességgel, és mégis, csak a felszínt kapargatom. Vagy a játék nem tud beszivárogni az én felszínem alá, ha értitek, mit próbálok elmakogni. Szóval inkább nézzük máshogy: milyen élmény? Ha valaki elképzel magának egy olyan játékot, amely az 1800-as évek második felének amerikai határvidékén játszódik, mire számít? Például cowboyokra. Oké, az van. Aztán végtelen tájakra. Nos, ez kissé limitált. Szabadságérzetre. Hajjaj, erre még visszatérünk.
Aztán ott van a könyvekből és filmekből ismert színes forgatag a napernyős kéjnőkkel, a mindig az utcára leső temetkezési vállalkozóval, a csapossal, az utcán rohangászó kölykökkel, a városkákba betérő indiánokkal, a fekete cipőpucolókkal, a ruhákat tisztító, varkocsos kínaival. Na, ebből az égvilágon semmit nem találtam. Aztán jöhetnek a változatos tájak, a hegyek-völgyek, bennük vadászkunyhók, olajkitermelő állványok, indiántáborok. Kérem szépen, pár sablonos, ugyanolyan elemből felépülő városka és néhány tök egyforma kunyhó meg elhagyatott tábortűz ehhez képest elég hervasztó. És végül jöjjenek az állatok, a prériken vágtató musztángok, a végeláthatatlanul hömpölygő bölénycsordák, a félelmetes grizzlyk, a hiúzok és a pumák, meg persze az égen a sasok és az óvatlanokra leső keselyűk. Itt ezekből az égvilágon semmi sincs, még egy nyamvadt légy se.
Sebaj, közelítsünk máshogy. MMO, tehát legalább játékosokkal tele lesz minden, akik ráadásul ahányan vannak, annyifélék, százféle öltözékben és fegyverrel, egyénire szabott fejjel és kinézettel felvértezve rohangálnak keresztül-kasul. Aha… Az európai szerveren három német beszélgetett a chaten (bár nem találkoztam velük soha), és néhány orosz lőtt mindenkire, aki csak mozgott. Ráadásul a karakterválasztó menüben egyetlen kopasz és egy félhosszú, csapzott hajon kívül semmi sem állítható a főhősön, kezdetben pedig mindenki ugyanazt a tök jellegtelen ruhát hordja. Hű, ez aztán a színes forgatag! - mármint, a fehér is egy szín.
Elvesztern
Sebaj, még innen is lehet nyerni, hiszen nagy tömeg és benépesített világ nélkül is jól szórakozhatunk - gondolja az egyszeri BZ, aki végül is tényleg úgy húzta maxra első World of Warcraftos karakterét, hogy közben egyetlen közös raidben vagy egyéb csoportos eseményben sem vett részt. Na de könyörgöm, hol vannak a questek? Ezek bizony a távolba quesztek, ugyanis a legtöbbet egyszerűen képtelenség megtalálni a térképen. Oké, vannak néha olyan esetek, amikor az egész területre kiterjedő akciókról kiabál a játék (valamelyik városkában épp a két frakció küzd az irányításért, be lehet szépen szállni, vagy esetleg a térkép egyik szegletén felbukkan egy kifosztható láda), de azok az igazi, MMO-hoz méltó, NPC-k által adott questek alig bukkannak elő. A térképen nincsenek jelezve, minimap meg sehol, szóval nagyjából akkor vesszük észre őket, ha átesünk az adott emberen, aki szeretne tőlünk valamit.
Maga a játék tehát egyelőre abból áll, hogy frissen kreált emberünkkel végigjárjuk a kezdő városka boltjait, nagyjából rájövünk arra, hogy jelen állapotunkban szinte semmit sem vehetünk (nemcsak azért, mert nincs miből, hanem azért is, mert nincs mit), aztán felülünk a lovunkra (csak füttyentenünk kell, és megjelenik; helló, Assassin's Creed), és irány a puszta.
Itt aztán unalom-uralom ül minden vonalon, egészen addig, amíg valaki fejbe nem durrant bennünket a bokorból (egy jobbfajta puskával egy lövés is elég, és az ügyesen a növényzetbe bújó ellenfeleket tényleg szinte lehetetlen meglátni). Rövid szünet után újraéledünk valahol, tárgyaink megmaradnak, pénzünkből egy kevés odavész. És újra irány a préri. Pénzt szerezhetünk még áruk eladásával, és biztosan vadászni is lehet majd egyszer, de addig kábé a bányászat marad, ami a többitől elütő sziklák nagyon rondán animált csapkodásából áll, aztán craftolhatunk is valami kevéskét. De közben úgyis arra jövünk rá, hogy ülve elaludtunk a gép előtt, vagy a másik véglet az, amikor feléledés és lóra szállás után tíz másodpercen belül lelő egy vérgőzös, 14 éves, orosz kiskölyök.
Vadnyugtával dicsérd a napot
Fogalmazzunk szépen és polkorrekten úgy, hogy ehhez hasonló állapotok normális esetben csak a korai hozzáférésű játékokban uralkodnak. Nem néz ki borzalmasan rosszul (bár azért olyan nagyon jól se), alapvető mechanikái működnek (bár elgondolkodtató, hogy képtelenség felugrani a sziklákra, és a lovaglás olyan élmény, mint a hajfésülés nagy lyukú sajtreszelővel), de sokkal tovább lehet sorolni a hiányosságokat, mint a már megoldott funkciókat. Ja, pont ezt csináltam két oldalon keresztül.
Szóval egyelőre hagyom pihenni a Wild West Online-t. Egy élettől hemzsegő Far Cry 5 vagy egy ezerrétegű kalandot ígérő Red Dead Redemption mellett ez bizony egy ügyes, de érdektelen vizsgamunka, amihez mikrotranzakciós arcátlanság is társul. A Wild West Online már a játék indításakor orrba vág egy olyan töltőképernyővel, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy egyszerű városlakó (Townie) helyett lehetünk pluszpénzért akár felfedezők (Pioneer) vagy még többért gyűjtők (Collector) is. Ilyenkor sokkal több inventory slotot kapunk, és persze jobb kezdőfelszerelést, egy csinos XP-szorzót, egyebeket, illetve minden boltban vehetünk a játékban használt pénz mellett valódi bankkártyánk terhére is mindenféle extrát, amelyek nem merülnek ki a csinosító funkciókban - ez bizony kőkemény pay-to-win. Ráadásul cuccokért pénzt kérni egy olyan játékban, amelyben a tartalom hiánya, a valószerűtlen balansz és a bugok miatt amúgy sincs értelme semmilyen fejlesztésnek, vérlázító.
Ez a játék egyelőre egy nagy, vörös belépni tilos tábla, amit a legelső városka közepére szúrok le, és az egész itteni vadnyugatra érvényes. Ne gyertek erre, talán majd később. Jóval később.
