Az az igazság, hogy kezdek gyanút fogni. Mazurnak célja van velem. Az előző számban a hihetetlenül unalmas Hour of Victory értékelésével bízott meg, most meg itt van... ez. Lehet, hogy Enderrel ezen sutyorognak naphosszat? „Figyelj, itt ez a dZé gyerek, egyelőre ketrecben tartom, és csak rothadt játékokat dobálok neki, és Starcraft II screenshotokkal ingerlem, de nemsokára kijön a GTA IV, akkor elővezetjük egy jó erős láncon, és TESZTELNI fog." Valószínűtlen, de másra nem tudok gondolni.
Sajnos az apjára ütött...
Warriors Orochi. A rosszemlékű Dynasty Warriors egyenes ági leszármazottja, az értelmetlen billentyű-püfölés újabb evangelistája. Tavaly szeptemberi konzolmegjelenése után eljött közénk a PC-re is. Klassz. Aki szerette a Dynasty Wariorst és a Samurai Warriorst, annak kész Kánaán lesz a játék. Ezt a két világot kombinálja ugyanis egybe a játék, amelyben az Orochi nevű démonlorddal és légióival szállunk szembe. De kezdjük talán az elején. Első alkalommal igen hangulatos, nyolcvanas éveket idéző ablakos módban indul a játék. Előfordul az ilyesmi, ezért külön nem gyűlölködöm, de akkor is, ez milyen már. Ablakban. Pff. Ez persze apró semmiség, igazán durva akkor lesz az élmény, amikor meghalljuk a zenét. C64. Mond ez valamit? A manga-rajongók most biztos felhördülnek. Tudom, hogy ez a műfaj ilyen. Akkor is rettenetes.
Csipet Csapat pszichopata gyilkosokból
Két módban folytathatjuk az öldöklést: adott a tökéletesen céltalan Free Mode, illetve a látszólag nem annyira céltalan Story Mode. Ha a történetet akarjuk végigjátszani, létrehozhatjuk a magunk kis háromtagú dream-teamjét a Samurai Warriors és a Dynasty Warriors hősei közül. Ez azért érdekes, mivel játék közben bármikor válthatunk a karakterek között, és ameddig az egyikkel bunyózunk, a másik kettő láthatatlanul gyógyul. Kicsit hasadt személyiséges ez, nem? Eleinte persze csak pár szereplő közül választhatunk, de különböző eredmények elérése után (bizonyos számú ellenfél, illetve billentyűzet kinyírása, tárgyak megszerzése és a többi) egyre újabb és újabb harcosok válnak elérhetővé, összesen 79-et zsúfoltak bele a játékba. Ezek az elért eredmények persze másra is jók, például újabb képeket nézhetünk meg a galériában, vagy éppen új képességeket szerezhetünk.
Ütésütés... nagy ütés!
A csapat összeállításánál, ha akarunk, ügyeskedhetünk is, hogy a Power, Speed és Technique megközelítésű harcosok hatékony kombinációját keverjük ki, de a lényegen ez sem változtat sokat. A lényeg pedig annyi, hogy hiába a fejleszthető karakterek, a megszerezhető új fegyverek, a változatos (már amennyire) helyszínek vagy éppen a történet, a játék nem áll másból, mint agyatlan gombnyomogatásból. Tényleg. Ütésütésütés - NAGY ütés. Goto 10. Agyzsibbasztó. Leépítő. Nyolc perc játék után ingert éreztem, hogy megvegyem az összes kapható bulvárlapot, majd beszélgetést kezdeményezzek Lamperth Mónikával. Az egyetlen jópofa dolog a játékban az angol kiadásban elhangzó pár utalás. Da Ji például egyszer ezt mondja: „And now for something completely different."
És milyen igaza van.