Tudom, sokan most a pokolba kívánnak, hogy megint ezzel a celluloid temetővel foglalkozom, mikor az már (végre) véget ért. Pedig ha van valami, ami dicséretet érdemel – Robert Pattinson fodrászán és Taylor Lautner szteroid beszállítóján kívül – az a zene, ami bizonyítja, hogy a film színvonala nem feltétlenül egyenesen arányos a hozzá készült aláfestéssel. Carter Burwell, Alexandre Desplat és Howard Shore mind hozzájárultak ahhoz, hogy néha megfeledkezzünk a vászonról ránk fröccsenő nyálról.
Carter Burwell – Twilight (2008)
Annak idején nagy valószínűséggel a készítők se gondolták, hogy (anyagilag) mennyire bele nyúlnak a tutiba. Éppen ezért a stáb összeállításán is érződik, hogy nem állt a producerek rendelkezésére korlátlan anyagi háttér, ami a Smallville-t idéző látvány és színészi teljesítményen kívül a zenén is érződik. Carter Burwell hosszú évek óta az álomgyárban tevékenykedik, de leginkább a Coen-testvérek házizeneszerzőjeként híresült el, az igazán nagy volumenű filmek pedig rendre elkerülik.
Nagy valószínűséggel erre a filmre se tekintett másként, mert a zene inkább a film alatt működik igazán, különhallgatva már kitűnik, hogy mennyire kiforratlan, vagy nem éppen hallójárat barát, ahogy arra a leginkább a vámpírcsapat érkezését aláfestő „Nomads” is rávilágít. Burwell – nyilván a fiatal célközönség miatt – a basszusgitárra alapozta a könnyedebb hangvételt, de ez felemásan sikerült.
