Végre, végre folytatódik a saga! Ez volt az első gondolatom, amikor megkaptam a Valkyria Chronicles negyedik epizódját tesztelésre. Bizony, jó sokat kellett várni erre, PC-n vagy konzolon 2008 óta nem volt folytatása az amúgy vérprofi játéknak. Igaz, PSP-n megjelent két rész, sőt két spin-off is készült az évek során, ám előbbiek nem voltak igazán eredetiek (ugyanazt a háborút járhattuk körbe máshonnan nézve), utóbbiak pedig csak Japánban jelentek meg. Szóval aki esetleg lemaradt volna róla, mostanában fityingekért meg lehet venni az első részt akár PS4-re, akár PC-re. Érdemes is, a Valkyria Chronicles minden ízében egyedi élményt kínál, mesterien tálalva.
War changes
Az alapszitu nem túl bonyolult: adva van Európa, ahol éppen háború dühöng. Az első rész a semleges Gallia hősies önkénteseiről szólt, akik honvédő háborút vívtak a gonosz Birodalommal szemben. A második rész a háború utáni helyzetet mutatta be, míg a harmadik epizód visszatért az eredeti háborúhoz, csak éppen másik szemszögből.
No, és a negyedik rész? A helyzet az, hogy kezdeti örömöm hamar letört, amikor kiderült, hogy a VC4 gyakorlatilag egy remake, reboot vagy valami ilyesmi. Újfent visszatérünk az eredeti háborúhoz, főhősünk pedig harmadik fél soraiból kerül ki. Ez még nem annyira nagy baj, ettől még jó a játék, a remake ötlet túlhangsúlyozása miatt azonban szinte semmilyen újdonsággal nem találkozunk. Ez persze csak annak fáj, aki már rongyosra játszotta az első részt, de azért egy halvány fekete pontot megérdemelnek a készítők. A Blitz névre keresztelt, körökre osztott harcrendszer most is ugyanolyan jól működik, mint tíz éve, de szerintem nem sértődött volna meg senki, ha egy kicsit variáltak volna rajta a SEGA fejlesztői. A történetet is a már szokásos módon tálalják, ami szintén lehet negatív és pozitív is: ha valami jól működik, minek piszkáljuk, ugye. Manapság azonban néhányan agybajt kapnak, ha az átlagosan fél-egy órás missziók között 10-25 perces átvezetők mutatják be, mi történt, történik, és hogyan jutunk el ismét a harctérre.
Egy tank és más semmi
Amennyiben átjutottunk a már ismerős menürengetegen, ismét kiválasztottuk népes kompániánkból a tíz aktuális harcost, mehetünk is háborúzni. Itt sem ér túl nagy meglepetés senkit, aki játszott az első résszel. A taktika sokkal többet ér, mint a rambózás, nem árt, ha profi sakkozóként mindig egy körrel előregondolkodunk, valamint számítunk az ellenség válaszára is. Az MI kegyetlen, de az igazság az, hogy legtöbbször magunkat fogjuk megszívatni, mert rohamozunk ész nélkül. Amit mondjuk muszáj, mert az áhított "S" eredmény csak akkor jelentkezik, ha villámgyorsan ledaráljuk az ellenséget. Sok szerencsét! Mivel kissé JRPG-s a játék, katonáink fejlődnek is, de nem egyesével, hanem osztályonként. Azaz, ha feltuningoljuk felderítőosztagunkat, minden tagja táposabb lesz. Már az első részben is durva volt, hogy embereink mind valódi egyéniségek. Mindenkinek van egy sztorija, amit el is mesél nekünk egy-egy mellékküldetés alkalmával. A háború végére tuti, hogy minden csapattagunk a szívünkhöz nő, és valódi könnyeket ontunk, ha valakit elragad a permadeath. Újításként van egy - azaz 1 - új kaszt. Természetesen túl tápos, de talán majd egy patch helyreállítja az egyensúlyt.
Fel, támadunk!
Összességében azt kell mondanom, hogy bár a VC4 nagyon jó játék, én csalódott vagyok. A grafika semmit nem fejlődött, de legalább fix 30 fps. A szinkron jó, a sztori drámai, a küldetések kellően nehezek. Az a baj, hogy mindezt már láttam. Aki csak ismerkedik a szériával, annak nagyszerű belépő, a rajongók meg reménykedjenek, hogy ez sikeres lesz, és jöhet egy valódi folytatás.
