Az Amazon Games munkatársai épp azon dolgoznak, hogy beindítsák a New World új tartalomfolyamát, és apránként hozzák át Koreából a Lost Ark még elmaradt darabkáit. Mindeközben egy új cím is készülődik a háttérben, amiben szintén benne lesz az Amazon keze.
A Throne and Liberty-t a világnak ezen részén az NCSoft és az Amazon Games fogják forgalmazni. Egy még meg nem jelent játékról van szó, így időpontokat persze egyelőre nem tudunk.
A Throne and Liberty sztoriorientált kalandozást és pörgős harcokat ígér. A fejlesztők szerint bőven lesz PvP és PvE tartalom is, így minden játékos megtalálhatja majd, amit keres ebben az új világban. A Throne and Liberty különlegessége, hogy a karakterek állatokká változhatnak majd, és így felfedezhetik az óceánok mélyét, a nyílt eget, és minden mást, ami a kettő között rejlik. Az állatformákkal egyébként napfogyatkozásokat vagy viharokat is előidézhetünk, melyeknek fontos hatásai lesznek a játékélményre.
A Throne and Liberty egyébként egy nagyon régóta készülő játék, csak először nem ezen a címen futott. Korábban még az ősöreg Lineage széria tagja volt Lineage Eternal néven, amit 2011-ben jelentettek be. Kíváncsiak leszünk rá, hogy 12 évnyi fejlesztési idő milyen játékot eredményez majd.