A világháborús shooterek büszkék lehetnek a múltjukra, hiszen magát az FPS műfajt is a közvélemény a jó öreg „Wolfenstein”-től származtatja. Igaz, az ID szoftver remekei, így a „legújabb” epizód, a mára nagypapa-korú „Return to Castle Wolfenstein” is a popkultúra felől közelítette meg a témát, így a gonosz nácikon kívül élőhalottak, kísértetek is puskacsöveink elé keveredhettek ezen produktumokban. Nehéz megmondani, hogy ez mennyire volt szerencsés választás, mindenesetre a RtCW-el egyidőben egy új cím is a piacra került, méghozzá a mostanra már legendás „Medal of Honor:Allied Assault”. Utóbbi game-ből száműzték a természetfölötti elemeket, elbúcsúzhattunk a Rambózástól is, ellenben ez volt az a játék, ahonnan először megcsapott minket a háború lőporszagú szele. Igazi, halálos összecsapások, egymást segítő ellenfelek, és nagyon szigorú sebesülés rendszer. Emlékszik még valaki, hogy mit érzett a mára már szinte kötelező partraszállós jelenetnél? Van egy olyan benyomásom, hogy kimondatlanul is, de az az egy pálya ihlette a Call of Duty sorozatot. A Call of Duty tehát a MoHAA koncepcióját folytatta, elsősorban a moziszerű nagyjelenetekre koncentrálva.
Jelenleg mind a két cím vérfrissítésre szorul, ami érthető is: rég lecsengett a „Ryan közlegény megmentése” mozifilm által kiváltott hype, a nácik szürke egyenruhája pedig már nem félelmet kelt, sokkal inkább azt eredményezi, hogy az ember az uninstall-al kezd szemezni. A MoH alkotói elégnek találták azt a megoldást, hogy a játékosokat egy repülőből lökik a virtuális céllövöldébe, hogy a t. publikum ezáltal tapasztalja meg a játékipar részéről mindeddig méltatlanul elhanyagolt légi-desszantosok küzdelmes mindennapjait. Mi van a CoD-val? Nos, a negyedik installációt hegesztő Infinity Ward egy jóval nagyobbat mert álmodni.
Irak? Vietnám?
„Azt hitték a legtöbben, hogy a helyszín Irak vagy Vietnám lesz, de senki sem gondolt egy elképzelt konfliktusra.” Ez a mondat az Infinity Ward elnökének, Grant Collier szájából hangzott el. Egy ilyen háborúhoz persze megfelelő rosszfiú is dukál, és mielőtt lelki szemünk már látni vélné Kim Dzsong Il, Bin Laden vagy Darth Vader alakját, hadd leplezzem le őt is:
Az úriember neve Zakhaev, foglalkozását tekintve ultra-nacionalista, származása orosz. Példaképe a bajuszáról és népirtásairól elhíresült Dzsugasvili, azaz Sztálin. Céljául pedig a „nagy előd” nevével fémjelzett, klasszikus szovjet diktatúra restaurációját tűzte ki. Ennek megvalósítására nagy esélye is van, hiszen befolyásos orosz üzletemberek, a maffia, és a hadsereg is őt támogatja, aminek köszönhetően jelentős és modern fegyverarzenál áll a rendelkezésére.
Jack Bauer, CTU
Zakhaev azonban nem hülye, tisztában van azzal, hogy az általa kirobbantott polgárháborút a nagyhatalmak nem fogják tétlenül szemlélni. Orosz barátunk elsősorban a nagy „világ-rendőrtől”, Samu bácsitól tart. Annak érdekében pedig, hogy Amerika hős fiai távol maradjanak az orosz csetepatétól, ki is dolgozott egy tervet, ami a sorozat-mániákusoknak valahonnan ismerős lehet.
„…olyannak akartuk, mint amilyen egy „24” rész – a stábunkban tévé forgatókönyvírók is dolgoznak, akik jól értenek ahhoz, hogyan kell megalkotni egy erős, epizodikus sztorit.” A már említett Mr. Collier nyilatkozta ezt is, de pontosan miről is van szó? Lényegében egy párhuzamos játékmenetről, ami két helyszínen, több főszereplővel zajlik.
Zakhaev, friss diktátor aspiránsunk azt eszelte ki, hogy ha az amcsik annyira rábírnak cuppanni a közel-keleti botrányokra, akkor ő ad nekik egy ilyet. Haverja, Al-Asad készségesen áll szolgálatára és puccsot robbant ki egy eddig meg nem nevezett közel-keleti országban.
Mindezek után elkerülhetetlen a következtetés, hogy az akció Oroszországban és a Közel-Keleten történik majd. Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk vissza a fentebbi, misztikusan hangzó párhuzamos játékmenetre:
A sztori szerint az U.S.A. tehát bekapja a horgot és indul rendet teremteni Al-Asad-éknál, csakhogy közben a Brit hadsereg büszkeségei, a SAS (Special Air Service) kommandósai megorrontják, hogy valami bűzlik Oroszhonban, így ők ott néznek körül. A SAS tagjai egyébként álcázva szaglásznak Zakhaev után, kezdetben annak fegyverkereskedői tevékenysége miatt, később viszont a cél már az, hogy meggyőzzék az amerikaikat arról, hogy valójában ki keveri a… kártyát.
Az egészet úgy kell elképzelni, hogy miközben a SAS nyomoz Oroszországban, az Egyesült Államok tengerészgyalogosainak gyöngye, a Force Recon Al-Asad-ot próbálja meg levadászni a sivatagban. A két szál végül Oroszországban fut össze. A végső cél természetesen a rossz arcok megfékezése, illetve az általuk életre hívott „The Four Horsemen” elnevezésű szervezet felszámolása. Az idő azonban szorít, mindezt még azelőtt kell véghezvinni, hogy nukleáris gombák nyílnának a világ nagyvárosai felett.
A Küldetések
Az első szint tréning, azaz egy SAS kiképzőtelepen kell Price (bizony, visszatért) utasításait követni. Az első, valódi küldetés folyamán még mindig brit színekben nyomulunk: feladatunk, hogy három társunkkal leereszkedjünk egy helikopterről egy, az éjszakai tengeren hánykolódó hajóra, ahol meglehetősen dühös, orosz ultra-nacionalisták hadán kell átverekednünk magunkat: A hullámok szüntelen dobálják a hajót, az ablakokat eső veri, a fedélzeten pedig a be-betörő sósvíz söpör végig. Fénygránátok villannak, a golyózápor nyomán üvegszilánkok hullnak, vérző ellenfelek omlanak a padlóra. Mindeközben a csapatszállító helikopter ott lebeg a kinti éjszakában, de azért néha, mikor a vihar elcsendesedik, behallatszik rotorjának kerepelése. A fenti összhatás elérése érdekében megfelelő fizikai rendszert, rag-doll effektet is gyúrtak a készítők a játékba. Mikor pedig bekapunk egy-egy lövést, a képernyő vörösre vált, és ha súlyos a sérülés, szívünk egyre hevesebben ver, ami – akárcsak a második részben – azt jelzi, hogy nem ártana egy kis pihi.
A tengeri kaland után következik az első amerikai misszió. Aki látta az „Apokalipszis most” című filmet, annak ismerős lehet a bevezetés: majd egy tucat Black Hawk típusú helikopter repül el egy az utolsó burnuszig részletesen lemodellezett közel-keleti város felett. Már csak a „Valkűrök bevonulása” hiányzik Wagnertől, egyébként teljesen ugyanaz a feeling. Itt utcai harcokra nyílik majd lehetőség. A Force Recon csapatok egyébként nagyobbak a mindössze négy fős SAS alakulatoknál, ennek megfelelően változik a játékmenet is az amerikai részekben.
Persze lesz itt még sok jó: például az egyik amerikai részben egy M1A1 Abrams tank valósidőben gördül át egy autón, ronccsá is töri azt, a tulaj pedig csak vakarhatja a fejét, hogy most melyik rublikát ikszelje be a kocsi biztosítási lapján. Ezenkívül még lezuhant helikopterek személyzetét is kell majd mentünk, mélyen az ellenséges vonalak mögül. Ja, és minden küldetés egy a környékről készült műholdképpel veszi kezdetét.
Ígéretek
A fáma nyílt játékmenetről, moziszerű nagyjelenetekről, és fejlett fizikáról szól. Utóbbi azt jelenti például, hogy a robbanások megrázzák a falakat, esetleg le is döntik őket, aminek nyomán porfelhő lep el mindent, vagy hogy a járműveket darabjaikra lőhetjük. Minden fegyver tulajdonságát a lehető legélethűbben modellezték le, ráadásul a rendszer kezeli a golyó és a környezet viszonyát is, magyarán, ha épp kezünk ügyében van egy kombósabb stukker vagy puska, átlőhetünk a falon is.
Mindehhez hozzájön, hogy időnként repülőre is ülhetünk, egy misszió akár több napra is fel lehet osztva (a teljes történet harminc napot ölel fel). Használhatunk éjjellátót, gránátok egész sorát, olyan fegyvereket, mint a M4A1 Assault Rifle, és az AK-74. Megemlítendő még az a rakétavető, ami lehetővé teszi, hogy a célpontunkat elektronikusan megjelöljük, ezáltal sebészi csapásokat okozva az ellenfél hadigépezetében. Egy ilyen cucc különben jó nagyot pukkan, a keletkező tűzvihar után szó szerint csak kövek maradnak.
A grafika firtatásába most nem mennék bele, a videó, a képek alapján a next-gen egyik nehézsúlyújával lesz dolgunk. Szólnék ellenben egy új technológiáról, aminek az a lényege, hogy a szemműködést alapul véve, úgy jelenítse meg a képeket, mintha azt nem is egy monitoron látnánk, hanem a valóságban. Ez a rendszer elsősorban a fényhatásokért lesz felelős.
Valószínűleg a multiplayer kedvelői sem unatkoznak majd, hiszen olyan opciók állnak majd a rendelkezésükre, mint légicsapások kérése, járművek vezetése.
A PC élt, a PC él…
Ha fentiek beigazolódnak azt mondhatom, nagyjából kárpótolva vagyunk azért, hogy a harmadik rész elkerülte kedvenc kis házi masinánkat. Mr.Collier különben így válaszolt a fenti témát boncolgató újságírói kérdésre: „… a COD3-at nem mi készítettük, hanem az egy konzolokra szakosodott fejlesztőcsapat műve, akik egy konzol játékot hoztak tető alá. A COD4 megjelenése és a COD2 közt két év telt el, ahogy a COD2 és a COD közt is. Ha egy cím évente megjelenik az nem lesz olyan lenyűgöző, mint a miénk.”
Reméljük a legjobbakat, de ismerve a srácokat, olyan nagyot nem csalódhatunk. Mindezt mikor? Elvileg 2007 novemberében, amint ez a dátum pontosodik, tudatjuk.
