Hirdetés

Új demóval együtt kapott megjelenési dátumot a The Rise of the Golden Idol

|

A nagy sikerű The Case of the Golden Idol folytatása még idén megérkezik, addig a korábbi demó kibővített változata segít enyhíteni a vágyakozást.

Hirdetés

Az utóbbi évek egyik legfantasztikusabb, egyben egyik legocsmányabb játéka volt a The Case of the Golden Idol, de aki túltette magát a barátságtalan külsején, kiváló sztorit, izgalmas, a kalandjátékok világát felfrissítő játékmenetet talált. 

Szerencsére sikeres is lett, így elkészülhet a folytatása, ami 300 évvel később, az 1970-es években játszódik, így kevesebb lesz a nehezen érthető, archaikus szöveg.

Több lesz ugyanakkor az eset: 20 ügyet kell felgöngyölítenünk, amiknek - feltehetően - mind köze van az elátkozott relikviához, a Golden Idolhoz.

Hirdetés

Eddig a fejlesztők csak annyit mondogattak, hogy mindenképp 2024-re várható a megjelenés, és most végre pontos dátumot kaptunk: november 12-étől mélyülhetünk el a kalandban minden platformon, így PC-n, PlayStationön, Xboxon és Switchen, valamint Netflix-előfizetőként iOS-en és Androidon kezdhetünk nyomozásba.

Volt már egy demója, amit levettek, most viszont kibővítve került vissza a Steamre. Feltétlenül adjatok neki egy esélyt akkor is, ha kimaradt az első rész.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)