Ismeritek a történetet, amelyikben a legkisebb fiú elindul szerencsét próbálni? Átkel hetedhét országon, majd az Óperenciás-tengeren is, megmássza az üveghegyet, ott megpaskolja a kurta farkú malac hátsóját, majd számtalan kalandot követően a házassági szerződésbe foglalt fele királyság ígéretéért megmenti a mások által szépnek mondott királylányt. És közben kardélre hány egy gyomorégéssel küszködő gyíkot. Mindenki boldog, borban-sörben lubickol az istenadta nép, s ha egy napon feltűnne a gonosz varázsló a maga világhódító terveivel, hát majd őt is jól móresre tanítja daliás hősünk. Badarság, dajkamese! Mint az is, hogy mindig a Jó diadalmaskodik a Gonosz felett.
Hajts térdet Kyros előtt!
Terratus több mint négyszáz éve nyögi már az enigmatikus Kyros uralmát, kinek akaratával a legkiválóbb hadvezérek, a legnagyobb hatalmú mágusok, de még maguk az archonok sem dacolhattak. Hódítása beteljesedésének útjában pedig már csak egy félsziget és az azon osztozó államok seregei állnak.
Egy átlagos szerepjátékban ezen a ponton kapcsolódnánk be a történetbe mint az amnéziás Kiválasztott, akinek gőze sincs arról, miként keveredett bele a kulimászba, de kötelességének érzi, hogy egymaga verje vissza az inváziós erőket, kergesse vissza az aktuális Főgenyót a kihunyt vulkán kráterében felépített koromfekete kastélyába, ami felett éjjel-nappal villámokat szóró felhők trónolnak. Szerencsére az Obsidian ennél rutinosabb fejlesztőkből áll. Olyan játékokkal a hátuk mögött, mint a Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords, a Neverwinter Nights 2, az Alpha Protocol, a Fallout: New Vegas, a Dungeon Siege III, a South Park: The Stick of Truth és a Pillars of Eternity maguk is tisztában vannak azzal, mennyire unalmas és fárasztó lehet a sokadik alkalommal megmenteni a világot. Éppen ezért gondoltak egy merészet, és leporolták egy korábbi félbehagyott projektjüket azzal a céllal, hogy végre méltó helyére tegyék a nagybetűs Gonoszt. Tudniillik a játékok (valamint filmek, könyvek és képregények) történeteinek kiötlői általában elintézik azzal a dolgot, hogy az antagonista a., le akarja igázni b., el akarja pusztítani a világot. A második változat kapásból ezer sebből vérzik, hiszen mégis mihez kezdhetne, miután elérte célját? Malmozik egymagában azon elmélkedve, hogy vajon lezárta-e otthon a tűzhelyet? De még ha az érthető szándék, vagyis a hódítás mellett is döntenek az írók, akkor is rendre akadályokat gördítenek szegény Gonosz útjába. Jellemző, hogy amikor már karnyújtásnyira van tőle a győzelem, beüt a krach, és a kiszolgáltatott állapotban lévő hős felülkerekedik rajta. Deus ex machina, ugyebár. Éppen azért különleges a Tyranny, mert Kyros előrenyomulását nem állítja meg senki, sőt mi magunk is kivesszük a részünket a hódítás utolsó fázisából ún. fatebinderként, aki tulajdonképpen Tunon, az igazságszolgáltatás archonja alá rendelt egyszemélyes rögtönítélő bíróság.
Szolgáld Kyrost a legjobb tudásod szerint!
Az Obsidian ravasz módon a karaktergenerálás részévé tette az inváziót, így nem csak amiatt főhet a fejünk, hogy a megfelelő nemet, származási hátteret, elsődleges és másodlagos szakértelmet, hozzájuk kapcsolódó talentet, fizikai adottságokat, harci és kiegészítő készségeket választottuk-e. Mert míg az előbb felsoroltak adott esetben extra párbeszédopciókat és cselekvési lehetőségeket tesznek számunkra elérhetővé, addig az interaktív könyvek megoldásaira emlékeztető hadjárat során meghozott döntéseink következtében alakul ki az egyes frakciók velünk kapcsolatos prekoncepciója, valamint a bejárható területek kezdeti állapota. Egyáltalán nem mindegy például, hogy a Scarlet Chorus vagy a Disfavored gondjára bízzuk a Lethian's Crossing közelében található vaslelőhelyeket. Az előbbi innen-onnan összeszedett, kiképzetlen, kényszersorozott jobbágyokból és polgárokból, a behódolást választó foglyokból álló gyülevészhad Nerat, a titkok archonjának irányítása alatt, míg utóbbi kizárólag a legjobb fegyvereket és páncélokat viselő, hosszú évek óta együtt harcoló veteránokból álló, viszonylag kis létszámú sereg. A Disfavored frakció katonái Graven Ashe, a háború archonja legendás védelmének köszönhetően a legtöbb sérülésből felépülnek, hogy tovább szolgálhassák a hadvezért.
Egyeseket talán elszomoríthat, hogy kizárólag emberi karaktert kreálhatunk, más faj képviselőjét nem, de annak ismeretében, hogy a farkasemberekre emlékeztető vadakat leszámítva más értelmes, beszélni tudó lény nem található Terratuson, érthető a korlátozás. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az Obsidian kimondottan rugalmas karakterfejlődési rendszert hozott létre. Kezdeti választásaink csupán irányt mutatnak, szó sincs arról, hogy átléphetetlen határok közé szorítanánk magunkat. E szabadság elsősorban annak köszönhető, hogy miközben a küldetések végrehajtásáért és az ellenfelek legyőzéséért kapott tapasztalati pontokat számon tartja a játék (szintet lépünk és ilyen alkalmakkor egy-egy attribute- és talentpontot is elkölthetünk), egyúttal arra is figyel, hogy mely skilleket használjuk és milyen sűrűn. Nézzünk egy példát: minél gyakrabban vezetünk félre másokat, veszünk észre csapdákat és elrejtett holmikat, vagy törünk fel zárakat, annál gyorsabban fejlődik a subterfuge skillünk. Ha pedig jobbunkba egykezes kardot, bal kezünkbe pajzsot fogunk, és úgy ütközünk meg az ellenséggel, akkor értelemszerűen nem a varázsbot vagy az íj használatában szerzünk rutint. Láttunk már hasonló megoldást a The Elder Scrolls játékokban, és ahogy azokban, úgy a Tyrannyban is kifogástalanul működik.
Adott tehát a lehetőség, hogy egy kicsit mindenbe belekontárkodjunk, mégis azt javasolnám, hogy ne költsük el felelőtlenül a talentpontokat, inkább fejlesszük úgy a karakterünket, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon együttműködni a party többi tagjával. Magyarán faragjunk belőle tankot, ha egyetlen szívós harcost sem kívánunk magunkkal vinni. Leadership, defense, power, agility, range és magic talentfákról válogathatunk számos passzív és aktív képesség közül. Utóbbiakat meghatározott időközönként durranthatjuk el, ráadásul minél összetettebbek, annál gondosabb előkészületet igényelnek. Magyarán a harc közben a karakterek feje felett ketyegő visszaszámláló lassabban éri el a nullát feltámasztás végrehajtásakor, mint amikor csak suhintanánk egyet a karddal.
Úgy tűnik egyébként, hogy a Tyranny fejlesztése során a flexibilitás lehetett az a vezérmotívum, amely köré mindent felfűztek. Ez alól még a mágiarendszer sem húzhatta ki magát, de nem is baj. Kezdjük azzal, hogy varázsigék elmormolására minden karakter alkalmas. De hogy mennyire bonyolult bűvészmutatványokra képesek, az a lore skill függvénye. Igen ám, viszont a varázslatok összetettsége megint csak rajtunk múlik. Még nem világos? Mindjárt az lesz.
Ne úgy képzeld el a dolgot, hogy besétálsz a legközelebbi, varázskellékeket árusító boltba, és leemeled a polcról a késleltetett tűzlabda igéjét tartalmazó tekercset. Ehelyett különféle szimbólumokat találsz, és azokat felhasználva hozol létre varázslatokat. Először is szükséged van egy ún. core sigilre, amely meghatározza a mágia természetét, ez lehet például tűz vagy elektromosság. A következő lépésben pedig megformálod egy expression sigil hozzáadásával. Ettől függ, hogy közeli vagy távoli célpont ellen lehet bevetni, illetve egyetlen személyre vagy nagyobb területre hat-e. Ennyi már bőven elég ahhoz, hogy megjegyezzük és a későbbiekben tetszés szerint alkalmazzuk az adott bűvigét, de nem árt tudni, hogy további hatásfokjavítást érhetünk el accent sigilek hozzáadásával.
Harcolj Kyros dicsőségéért!
Mint korábban említettem, már a karaktergenerálás folyamán is komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a Tiers néven ismert régió meghódítására irányuló hadjárat eredményesen végződjék. A diadalt egy ediktum, vagyis egy bizonyos feltétel teljesüléséhez kötött elsöprő erejű varázslat révén sikerül kivívnunk, ám ahelyett, hogy visszatérnénk Tunon mellé aktákat tologatni, ismét igénybe veszik szolgálatainkat. Az épphogy leigázott területen lázadás ütötte fel a fejét, az egymással marakodó Scarlet Chorus és Disfavored csapatok pedig képtelenek rendet tenni, ezért minket küldenek, hogy felolvassunk egy újabb ediktumot, amivel halálra ítélünk mindenkit, önmagunkat is beleértve, hacsak nyolc napon belül el nem esik az ellenállók citadellája. Hogy ezt miként érjük el, azt már ránk bízza a játék. Én először még megpróbáltam lavírozni a két frakció között, egyenlő arányban kedvezni mindkettőnek és támogatni őket, de egy ponton túl már képtelen voltam elviselni a hülyeségeiket. Annyira megharagudtam rájuk meg a helyzetre, amibe belekényszerítettek, hogy úgy döntöttem, saját kezembe veszem az irányítást, és nem hagyom, hogy feláldozható gyalogként használjanak szánalmas hatalmi játszmáikban. Legjobb tudásom szerint igyekeztem eljárni a vitás ügyekben; addig csűrtem és csavartam a jog betűjét, míg sikerült az igazságérzetemet a lehető legkevésbé sértő eredményt kicsikarnom. Persze még így sem éreztem jól magam, hiszen a Tyranny újra és újra választás elé állít, az elkerülhetetlen következmények pedig komolyan megviselik az embert. Csak egy példa az elejéről: döntenem kellett, hogy lassú kínhalálra ítéljek egy lázadó parancsnokot, vagy adjam a Scarlet Chorus kezére, akik megtörik a testét és a lelkét, mielőtt besoroznák, hogy a sajátjai ellen harcoljon. És ez még távolról sem a legdurvább szituáció.
Bármelyik utat választjuk, bárkivel paktálunk le, és bárkit árulunk el, előbb-utóbb megkerülhetetlen hatalmi tényezővé válunk a régióban, akivel majd többen is keresik a kapcsolatot (akár levélben is). Minden egyes frakció és archon véleményezi döntéseinket és tetteinket, amelyekért vagy tisztelni fognak, vagy mélységesen elítélnek. Nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni, ne is próbálkozz meg vele! Mellesleg akár híresek vagyunk, akár hírhedtek, további különleges talentekhez jutunk. Társaink révén is, ráadásul velük szorosabbra is fűzhetjük az együttműködést, ha már elég befolyásra tettünk szert. Nem románcról beszélek, mielőtt bárki is félreértené, a Tyranny ilyesmire nem hagy időt, hanem a kombókról. Tiberius, az én közelharcra szakosodott fatebinderem például kifejezetten látványos manővereket hajtott végre Verse-zel összefogva. Amikor íj volt a leányzó kezében, Tiberius bakot tartott neki, és felhajította a magasba, hogy onnan tűzdelje tele nyílvesszővel a kiszemelt áldozatot. Ha viszont Verse épp tőrt szorongatott, akkor a kombó eredményeként egy lábsöpréssel földre vitte ellenfelét, hogy Tiberius beledöfhesse kardját. A Pillars of Eternityből megörökölt valósidejű, de bármikor megállítható harcrendszer komoly taktikai mélységeket rejt. Különböző stance-ek, egymás után fűzhető utasítások, eltérő hatótávolságú fegyverek és megannyi szabadon formálható varázslat, valamint speciális talentum igényel mikromenedzselést, ha durvább nehézségi fokozaton játszunk. Olyankor már célszerű kikapcsolni társaink MI-jét, nehogy keresztülhúzzák számításunkat.
Apropó, társak… Rég láttam már hasonlóan érdekes karakterekből álló kompániát szerepjátékban. Bonyolult lelkek egytől egyig (na jó, Barik és Kills-In-Shadow talán nem annyira) izgalmas háttértörténettel és nem feltétlenül megnyerő személyiséggel. Élvezet volt rendszeresen elbeszélgetni velük, kikérni a véleményüket és hallgatni torzsalkodásukat. Rengeteget töprengtem, mire el tudtam határozni magam egy többé-kevésbé állandó hármas mellett, annyira nem akartam senkit sem hátrahagyni. Sajnos a Pillars of Eternityvel ellentétben nem küldhetjük el kalandozni a pihenésre kárhoztatott társakat, de mindig megtaláljuk őket annak a toronynak a tetején, amelyiket épp felkeressük. Ezek a gigászi építmények - amelyek eredete a történelem homályába vész, és kulcsfontosságúak a Tyranny cselekménye szempontjából - veszik át a PoE erődjének szerepét. Ispotályt, öntödét, könyvtárat és gyakorlóteret alakíthatunk ki a tetejükön, ráadásul egy szempillantás alatt egyikről a másikra teleportálhatunk. Az említett létesítmények számos bónuszt nyújtanak, megteremtik a mágiakutatás és az edzés lehetőségét, de általuk egy mesterkovács szolgáltatásait is igénybe vehetjük, aki olyan legendás fegyverekkel és páncélokkal lát el, amelyek maguk is képesek fejlődni. Ilyen különleges ereklyéket egyébként kalandozásunk során is találhatunk.
Tartsd be Kyros törvényét!
Ha újszerű élményeket keresel egy szerepjátékban, akkor a Tyranny neked való. Az első patchek ellenére itt-ott sorjás még, például idegtépően sokáig, akár két-három percig is töltöget indításkor, ha nem SSD-re telepíted. Ugyanakkor küldetések sikerét veszélyeztető, mentések elvesztésével vagy egyéb kellemetlen következménnyel járó, komoly bugba egyszer sem futottam bele. A "legszörnyűbb" talán az volt, amikor a társaim közül ketten is elakadtak ugyanabban a tereptárgyban, és kitartóan gyakorolták a helyben futást. És igaz ugyan, hogy játékidejét tekintve lényegesen rövidebb, mint a PoE - 25-30 óra általában mindenkinek elég arra, hogy elérje a végcélt -, ugyanakkor lényegesen magasabb újrajátszhatósági faktorral rendelkezik az Obsidian előző játékánál.
