Jó egy játéknak úgy nekiállni, hogy az ember pontosan tudja, mit várhat. A Trials Rising esetében épp azt kaptam, amire számítottam: egy motoros ügyességi játékot (művelt gamerek nevezhetik az Elasto Mania szellemi utódjának), amely tovább tökéletesíti a sorozat korábbi részeinek élményét. A Trials Fusion után (a 2016-os, egész szegényes spin-offról, a Trials of the Blood Dragonról nem beszélünk, rozsdásodjon csak egy elhagyott pajtában) most visszatérünk a jelenbe egy olyan játékkal, amely sallangoktól mentes, és egyaránt tökéletes kezdőknek és gyakorlott veteránoknak is.
Két kerék, tört derék
Nehezen tudom elképzelni, hogy van, aki még nem hallott a Trials szériáról, de azt sem gondoltam volna, hogy Szalacsi Sándor és az Üvegtigris ismeretlenek a mai fiatalok számára, úgyhogy semmi sem lehetetlen. Ha valamiért nem sodort össze titeket az élet a RedLynx sorozatával, annyit érdemes tudni, hogy a cél mindig egy motoron ülve különböző akadálypályákat teljesíteni, lehetőség szerint a leggyorsabban. A fejlesztők kipróbáltak sokféle irányt (a Fusion például elég extrémen elszaladt a futurisztikus körítéssel), de most visszatértek a valósághoz. Ezúttal bejárhatjuk a világot az Egyesült Államoktól egészen Japánig, motorozhatunk teherszállító gépen vagy akár nevezetességek árnyékában. A csapat nagyon ügyesen alakította ki a területeket, szép és hangulatos mind a spanyolok paradicsomos, mind a görögök boros témájú pályája, ahogy a hollywoodi filmstúdiós és az északi, havas területek is. Egészen varázslatos, milyen szerepet kapott a látvány, mennyit számítanak a fények vagy épp a háttérben meghúzódó épületek, építmények. Azok a legjobb pályák, amelyeken folyamatosan alakul a környezet, ezek szinte valódinak érződnek. Azért természetesen most is megkapjuk a megszokott fekete humort, célba érés után szinte biztos, hogy valami lerepíti motorosunkat a járgányról. Az egész komolytalankodás a skill game-ekben csúcsosodik ki, amelyek során például robbanó hordókat kihasználva kell a motorról lerepítve a lehető legmesszebb juttatnunk a kaszkadőrt, vagy egy kosárlabdát terelhetünk bele egy gyűrűbe.
Mindenki örül a világ körül
A helyszínek (ezekből több mint százat kapunk) régiónként sorra nyílnak meg, és ha elértük a megfelelő szintet, egy stadionban tartott verseny során bizonyíthatunk. Itt három körben kell először a legjobb négy, majd a legjobb kettő közé jutni, végül pedig győzni. Ha sikerrel járunk, mehetünk tovább. A kihívás mindig egyre nagyobb; míg eleinte akkor is arany minősítést szerezhetünk, ha teljes gázzal hajtunk végig, a medium nehézségű terepeken már komolyan oda kell figyelni, elsajátítani a technikákat, óvatosan húzni a gázkart, jobban ügyelni az egyensúlyra, a fék adagolására, az ügyes landolásokra. Látványos a levegőben forgás és a nagy repülések, de minden másodperc időveszteség, amit nem a talajon töltünk. Szerencsére a jobbá válásban egy külön akadémia segít, ahol mindent fokozatosan sajátíthatunk el a lendület megtartásán át a meredek emelkedőkön megtapadásig. Itt sem várnak el tőlünk kifogástalan teljesítményt: a legtöbb kihívásban megállhatunk akár D értékelésnél is (amerikai osztályzás szerint ez a vizsgán a kettes), de a legügyesebbek felküzdhetik magukat A+-ig. Játszottam a sorozat minden részével, de most rengeteg új trükköt, technikát tanultam - vagy legalább azt, hogy pontosan miért működnek a korábban kikísérletezett módszereim.
Tipikus könnyen elkezdhető, nehezen tökéletesíthető játékmenettel találkozhatunk. A játék alapvetően nagyon barátságos azokkal, akik a tökéletességre törekednek: sűrűn követik egymást az ellenőrzőpontok, és egy gombnyomásra azonnal újrapróbálkozhatunk. Lehet, hogy egy alkalmi játékos egy idő után úgy dönt, nem akar annyi energiát szánni a tanulásra, amennyit kellene, mert ez nála az élmény rovására megy; rendben van, ha valaki csak száguldani, ugrálni szeret. Egy szint után azonban tényleg rengeteget számít, milyen gyorsan hajtunk, minden erőnkkel koncentrálnunk kell. Ugyanakkor valószínűleg a játékelhagyók sem fogják megbánni a vásárlást, mert mire eljutnak addig, játékidőben megtérült a vételár. Elrettentő lehet továbbá az is, hogy egy idő után akármilyen jól is teljesítünk, nem lépegetünk elég gyorsan felfelé a szinteken, így hiába ugrik fel a térképen egy esemény, lakat jelzi, hogy többet kell játszanunk. Nagyjából a játék felénél, 45-ös szint környékén üt be ez, utána rendesen küzdeni kell, hogy újabb ligákban vehessünk rész.
Kiemelkedően nagy kihívást jelentenek bizonyos szponzori felkérések, amelyek sok érdekes lehetőséget nyitnak meg. Az egyikhez egy nagyon nehéz stadionversenyt kellett teljesítenem, ami csak sokadik próbálkozásra, kizárólag a legerősebb motorral sikerült, akkor is úgy, hogy beleizzadtam a fotelba. Ha megfogtunk egy szponzort, többnyire annyit vár el, hogy szaltózzunk néhányat, vagy ne bukjunk n számú adott alkalomnál többször, néha pedig ezeket kombinálva kell elérnünk az extra jutalmakat.
Minden szintlépésnél találkozhatunk a gamerek nagy barátjával, a loot boxok rendszerével. Egy ládából három cuccot szedhetünk ki, a legtöbbször matricákat, de néha ruhadarabokat, pózokat vagy a motorok külsején változtató kiegészítőket. Ezt még finomhangolni kell, mert sajnos túl sokszor kaptam ugyanazt, amit már korábban többször, illetve a matricák és az egyéb cuccok aránya nincs egyensúlyban; értelemszerűen nem ugyanolyan jó egy menő csizmát kapni, mint mondjuk egy felragasztható 2-es számot. A játékélményt nem húzzák le, de ha már vannak, lehetne értelmük. Aki mindent felold és teljesít, annak ott a pályaszerkesztő, amellyel mások biztosan el fognak szórakozni, ha ő maga nem is akar (nagyon sok lehetőséget kínál, a végtelenségig lehet vele szöszölni) - az aktív közösség sorra gyártja az új terepeket.
Újdonság a helyi multis Tandem Bike-mód, amelynek alapjait egy másik Ubisoft játékból, a Trackmania Turbóból vették át. Két játékos ugyanazt a járművet irányítja két kontrollerrel, ami nagyon mókás, mert egyáltalán nem egyszerű, és jó kommunikáció is kell hozzá. Az online multiplayer az első napokban nehézkesen működött, alig sikerült társakat találni, viszont később észhez tért. Jópofa, de mivel akkor is látjuk mások szellemeit, ha egyedül játszunk, sokat nem ad hozzá az egészhez.
Kicsit lapos a gumi
A Trials Rising egyértelműen az eddigi legjobb Trials játék, de nem mentes technikai hibáktól. Újrapróbálkozáskor jól láthatóan újragenerálja a pályát, néha a textúrák sem úgy jelennek meg, ahogy kellene, de nincs semmi, ami tönkretenné az élményt. A térkép lehetne jobban átlátható, a szűrés nem ad elég lehetőséget, nem tudtam például elrejteni azokat a pályákat, amelyeken már arany minősítést értem el. Igaz, hogy a platina a csúcs, de annyira nem vagyok hardcore játékos, hogy erre hajtsak, miközben az ezüstnél sem akartam maradni. Emellett jó lett volna, ha többféle motor készül, mert a felhozatal meglepően szegényes. Finomhangolással, bővítményekkel még lehet rajta javítani, és a RedLynx várhatóan fog is - valószínűleg egy darabig nem csinálnak mást a srácok.
