Nem rázta meg különösebben az Electronic Artsot, hogy elvesztette a FIFA licencet. A körítés így némileg változott, de a tavalyi EA Sports FC 24 színre lépésével megmaradt a kontinuitást, a rajongók úgy érezhették, hogy szinte minden a régi. Az persze majd izgalmas helyzetet teremthet, ha egyszer végre érdemi kihívót kap az EA focis játéka, ugyanis a Konami már évek óta egy másik, alsóbb ligában rúgja a bőrt.
Ami az idei kiadást illeti, az EA Sports FC 25 igazi legendákkal a borítóján érkezik szeptember 27-én PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re, és persze az előző konzolgeneráció képviselőit (PS4, XO, Switch) ezúttal sem száműzik a kispadra, ők is kifuthatnak aznap a gyepre játszani.
Nem biztos, hogy a kívülállóknak, akik szerint a FIFA, illetve most már az EA Sports FC minden évben ugyanaz, feltűnne a különbség, de az EA Sports FC 25 számos újítással készül. Ilyen a taktikai alapok átdolgozását ígérő FC IQ, a legnagyobb csapatok valós adataiból táplálkozó új AI-modell, a női labdarúgás megjelenése a Career módban, illetve az 5v5-ös meccseket takaró Rush mód. Bár talán helyénvalóbb lenne 4v4-esként hivatkozni rájuk, mert multiban csak a mezőnyjátékosokat irányítják hús-vér emberek, a hálóőrt mindig az AI kezeli.
Aki szeretné, már elő is rendelheti az EA Sports FC 25-öt, a korai hozzáféréshez (ezzel már szeptember 20-ától lehet játszani) azonban az Ultimate Editiont kell választani. Az utóbbival ráadásul további előnyökre is szert tehetünk, például korlátozott ideig elérhető labdarúgólegendákat kaphatunk, ha augusztus 20-ig sort kerítünk az előrendelésre.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a különféle kedvezményeket nyújtó EA Play-előfizetéssel 10 órát játszhatunk szeptember 20-ától a korai hozzáféréses periódus idején.