Ha valakitől azt kérnénk, mondjon két franchise-t, amin a 2K Czech (korábban Illusion Softworks) dolgozott, a Mafia biztosan rögtön beugrana, aztán talán a Hidden & Dangerous vagy a Vietcong széria társulna emellé - kis esélyt látunk arra, hogy a Top Spin 4 is a brnói csapat egy alkotásaként élne a játékosok fejében. Aki viszont tudta, hogy nekik köszönhetjük minden idők egyik legjobb teniszjátékát, bizonyára nem lepődik meg, hogy a TopSpin 2K25 is tőlük érkezett, pontosabban a Hangar 13-től, amibe 2017-ben olvadtak bele.
Úgy látszik, teniszjátékból sokkal jobbat tudnak csinálni, mint maffiás akciójátékból.
Bemutatkozik a világ legrosszabb teniszezője
Nagyon fontos tudni, hogy a TopSpin 2K25 nem a Mario Tennisen és Wii/Switch Sportson edződött közönségnek szól: itt minden pontért vért kell izzadni, egy rossz helyezkedésen, egy túl későn vagy túl korán megnyomott gombon is múlhat pont. Nagy bátran a MyCareer mód felé vettem az irányt, ahol hamar világossá vált: semmi közöm a virtuális teniszezéshez. Bár a kommentátorok ígéretes tehetségként harangoztak be, nagyon ritkán tudtam úgy eltalálni a labdát, hogy jó legyen, ezért ha pontot is szereztem, az inkább ellenfelem hibája volt, nem az én érdemem.
Szerencsére a Hangar 13 is tudta, hogy gyors pénzvisszatérítés lesz a vége, ha nem tanítja meg az alapokat, így egy egész terjedelmes, minden részletre kitérő oktatómód kaptunk (John McEnroe kommentárjával), amiben először videók mutatják meg, mit hogyan érdemes, majd a tanultakat gyakorolhatjuk is. Fontos tanulság volt például, hogy - legtöbbször - nem a gombok megnyomása, hanem az elengedésük a siker útja, a ritmusjátékos megközelítés nem működik. Ha túl hamar vagy túl későn ütünk, pontatlan és gyenge lesz az ütés, de ha a játékos feje felett megjelenő sávon a zöld zónában van a mérő, amikor megnyomjuk vagy elengedjük a gombot, jobb eséllyel landol a labda a pályán belül, ott, ahova szántuk. A labdát ötféleképp üthetjük meg, laposan vagy ívesen, gyengén vagy erősen, célozhatunk közelre vagy távolra; teljes szabadságot kapunk.
Sok gyakorlással sem bízhatunk magunkban 100%-osan, mert sok tényező közrejátszik abban, sikeres lesz-e egy ütés vagy nem: az érkező labda sebessége, magassága, az irányított játékos egyéni képességei és edzettsége, valamint fáradtsága, és az is, hogy mi hol állunk, milyen távol a hálótól. A célzást és a mozgást ugyanaz a bal analóg vezérli, ennek kitapasztalása szintén követel némi energiabefektetést, még inkább higgadtságot, mert előfordulhat, hogy a körülmények miatt esélyünk sincs gyorsan reagálni, így jót ütni. Nincs könnyített és nehezített mód, esetleg az ellenfelek ügyességét állíthatjuk, de ők sem bénáznak; muszáj hát megtanulni játszani. Ha elsajátítjuk a technikákat, olyan élményt kapunk, amilyennél jobbra nem is vágyhatnánk.
Majd lesz belőlem valaki
Az élmény magját a MyCareer mód adja, melyben egy RPG-kkel vetekedő mértékben részletes szerkesztőben alkothatjuk meg saját sportolónkat. Ebből tényleg mindent kihoztak: még az is megváltoztatható, milyen gyakran és hogyan nyögjön, mennyire legyen szőrös a teste (nőknél is, természetesen), legyenek-e esetleg művégtagjai. A virtuális boltban rengeteg öltözéket vásárolhatunk, illetve XP-boostert, de semmi olyat nem, aminek kihagyásával elesnénk bármi fontostól. Centre Court Pass néven elérhető egy battle pass-szerű rendszer, ugyancsak elhanyagolható elemekkel, mint a ruhadarabok, meccs előtti beszólások, vagy animációk, amiknek a játékmenetre nincs hatása. Karakterünk attribútumait később fejlesztési pontok elköltésével javíthatjuk, reflexeit, állóképességét, sebességét, erejét fokozhatjuk, ami egy kicsit könnyebbé teszi a játékot. Akadnak olyan dolgok, amiket a játékbeli virtuális pénz elköltésével oldhatunk fel, és hatásuk van a játékra, de soha nem éreztem, hogy költésre bátorítana vagy kényszerítene a 2K.
A szezont elkezdve meghatározhatjuk azt is, hogy milyen formátumban játsszuk a meccseket: dinamikusan változóban, háromjátszmás szettben, 7 vagy 10 pontig, vagy a tenisz valódi szabályai szerint. Minden szezon hónapokra van bontva, havonta három eseményt kell lepörgetnünk: egy gyakorlást, melynek során az edzőteremben kell válogatott kihívásokban helytállnunk; egy különleges eseményt, ahol azon túl, hogy megnyerjük a meccset, valamilyen extra feladatot is teljesítenünk kell; majd végül a bajnokságot, amiben kieséses rendszerben próbálunk eljutni a döntőig, majd a győzelemig. Végig ez ismétlődik, kissé sótlanul, annyi izgalommal, hogy ha játékosunk elfárad, pihenni kell küldeni, különben csúnya sérüléseket szedhet össze.
A karriermódban a fejlődést nem könnyű követni. Az attribútumpontok sokáig úgy gyűltek, hogy el is felejtettem, hogy ezeket lehet költeni, egy eldugott menüben pakolhatjuk el őket. A státuszunk is változhat, különféle feladatok, kihívások teljesítésével léphetünk előre egy négylépcsős ranglétrán, amivel feloldhatjuk a keményebb összecsapásokat (pl. a Grand Slameket), illetve bérelhetünk edzőt, akinek ugyancsak feladatokat kell végeznünk (adott típusú ütések, nyert meccsek, stb.), ezekért cserébe eleinte csak virtuális pénzt vagy XP-t, később viszont attribútumbónuszokat kapunk. Ha csak csinálod az eseményeket, és haladsz előre az év során, lehet, hogy elhanyagolod ezeket a tennivalókat, pedig igencsak fontosak a teljes élményhez.
A pályák gyönyörűen mutatnak, kidolgozottak (még sebességmérő is van, hogy lássuk, milyen erőset ütöttünk) és van belőlük elég (48 egyelőre a világ minden pontjáról, salakos, füves, és kemény borítású színterek egyaránt), a játékosok is élethűek, ám a felhozatalban elfért volna még egy-két legenda, a 25 kiválasztott sportoló közül rengeteg nagy név hiányzik, akik hiányát csak kis mértékben kárpótolja Steffi Graf, Maria Sharapova vagy Pete Sampras szerepeltetése. Később ingyen csatlakoznak még egyébként mások, de az igazi rajongók lehet, hogy kezdetben nem lesznek teljesen elégedettek.
Irány a világ
A karriermódon kívül játszhatunk még egyszerű 1v1 vagy 2v2 meccseket, és ennyiben kimerül a játékmódok felhozatala. Online ugyanez a kínálat, ott a World Tour mód a sláger, aminek heti bajnokságain mindenki a saját sportolóját irányítva indulhat, és teljesítménytől függően lehet pontokat szerezni, előre kerülni a ranglétrán egy az egy elleni meccsekben nyújtva a maximumot. A 2K Tour módban ugyanez a felállás, csak profi játékosokból választhatunk, és ugyancsak a ranglistán lépkedhetünk fel, amit minden szezon végén nulláznak. A célnak megfelelnek, de az élmény szinte pont ugyanolyan, mint amikor gép ellen játszunk, a keretezés is egészen megúszós - a netkód jól működik, de pusztán azon tudat miatt érdemes az online módot választani, hogy a másik térfélen egy valódi játékos áll, mivel az AI is elég okos, a géptől is kellő kihívást kaphatunk. Egyelőre barátok ellen nem játszhatunk online, de májusban ez a lehetőség is elérhetővé válik majd.
A TopSpin 2K25-öt jó játszani: reszponzív irányítása, összetett, de kitanulható rendszere, precízen kidolgozott pályái mind-mind gondoskodnak arról, hogy ez legyen a jelenleg elérhető legjobb teniszjáték. Némi változatosságot, nagyobb játékosfelhozatalt még elbírt volna, de ez utólag pótolható. Nem hiszem, hogy a 2K ezt is évenként akarja majd újra és újra kiadni, mint az NBA 2K-ket, ehelyett inkább ebbe pakolja a tartalmat, és megnézi, mennyire tud megmaradni a piacon - egy ilyen rétegjátéknál a teljes ár egy kicsit bátor, de azért reméljük, elegen fizetnek be rá (ha máskor nem, egy leárazáskor), hogy a kiadó úgy gondolja, érdemes az élményt még fokozni. Az alapok jók, most már lehet erre építkezni, dolgozni a körítésen még egy kicsit, esetleg betenni egy könnyített módot, hogy a játék kihagyhatatlan legyen a sportág minden rajongója számára.
