Nagyon remélem, hogy az ablakomból kinézve soha nem fogok olyan utcákat látni, mint amilyenekkel a The Division játékokban találkoztam. Bár a jelenlegi járvány rendesen felborította sokak életét, és néhány napig elég durva jelei voltak a pániknak, egyelőre úgy tűnik, kicsi az esélye annak, hogy lángszórós figurák tartsák rettegésben a 8. kerület lakóit.
A The Division kampányának végén nem tudtuk, hogy a szervezetet elsők közt elhagyó, hazaáruló Aaron Keener merre jár. De amíg a folytatásban a főváros utcáit próbáltuk rendbe tenni, a szemétláda újra felbukkant New Yorkban, csak épp ezúttal nem mint egy sötétben bujkáló ellenforradalmár, hanem mint a szemétdomb tetején kapirgáló kakas, aki befolyásos hadurak révén fojtogatja a metropoliszt. A mi feladatunk, hogy Faye Laut és a mostanra belső feszültségektől cseppet sem mentes kompániáját kihúzzuk a pácból.
A Nagy Alma
A régi-új környezet azonnal megalapozza a fantasztikus hangulatot. Nagyon visszavágytam New Yorkba, sokan jobban szerettem Manhattan havas utcáit, mint Washington zöldövezeteit. A hó természetesen már elolvadt, és a Wall Street környékét járva kicsit megváltozott az utcakép is: ezúttal szűkebb terekben kell felvennünk a harcot a környéket továbbra is terrorizáló Rikers banda fegyencei, valamint a lángszórós tisztogatók ellen. Maga a világ viszont elképesztően részletesen kidolgozott, tele rejtett apróságokkal és megfejtésre váró fejtörőkkel.
A Far Cry 5-höz hasonlóan itt is szabad kezet kapunk azt illetően, hogy milyen sorrendben akarjuk likvidálni Keener csicskáit. Ez első hallásra remek ötletnek hangzik, növeli is a nyílt világban rejlő potenciált, csak épp teljesen ellehetetleníti a történetmesélést. Mivel ide-oda ugrálhatunk, a narratívának lehetetlen ívet adni, senki ne várjon eszkalálódó feszültséget, nagyjából ugyanazzal a pulzusszámmal dübörög a 6-8 órás kampány az elejétől a végéig. Mellékküldetésekkel együtt ez durván 12 órányi szórakozást jelent, ami még a gyenge sztori ellenére is a The Division 2-ben töltött perceink legjobbjai közé tartozik majd. Ez többek közt annak köszönhető, hogy az egyes hadurakhoz számos egyedi mechanika társul, amik kifejezetten szórakoztatóvá teszik a vadászatokat. Az egyik esetben például hologramokkal zavar minket össze a boss, és néha tényleg csak pislogtam, mint hal a szatyorban, mikor egyszerre rengetegen bukkantak fel az arénában, rám szegezett fegyverekkel.
Vaktölténnyel lövöldözünk
A rengeteg újszerű mechanika azonban csak addig viszi előre a Warlords of New Yorkot, amíg el nem érünk az endgame-ig, és fel nem csavarjuk a nehézséget Heroic vagy Legendary szintre. Emlékeztek még, hogy az első The Divisionben percekig kellett tunkolni az ellenfeleket, hogy egyáltalán megmozduljon a életcsíkjuk?
Az ólmot szivacs módjára elnyelő monstrumoktól a The Division 2 megszabadított minket, de a jelek szerint csak azért, hogy egy kiegészítővel visszahozhassa őket. Négyfős csapattal már tényleg az élvezhetetlenség határát súrolja, hogy mennyit kell belelőni még a legvéznább gengszterekbe is ezeken a szinteken, miközben minket egyetlen pofonnal küldenek a padlóra. Ez nyilván ellehetetleníti bizonyos fegyverek és buildek használatát, miközben a játéknak épp az lenne a szépsége, hogy mindenki találhat kedvére valót.
Ez sajnos kicsit elveszi az élét a high-end PvE mókának, de ha valakit a PvP érdekel, az nem fog csalódni a kiegészítőben. Az új cuccok és fejlesztések, valamint az átdolgozott rogue-rendszer élvezetessé teszik a fertőzött zsákmány utáni kutatást. Kár, hogy maguk a zónák viszonylag kicsik, ezért újra és újra belefutunk ugyanazokba a csapatokba.
Mindenki boldog lehet
Nemcsak a fizetős tartalomnak lehet örülni, hanem ahogy lenni szokott, egy méretes frissítés is érkezett a játékhoz, amit mindenki megkapott. Ebben teljesen átdolgozták a loot-rendszert, és amennyivel rosszabb lett a looter-shooter lövöldözős aspektusa a bullet sponge ellenfelek miatt, annyival királyabb a karakterünk felcicomázása. Ennek egyik legjobb példája az átdolgozott recalibration rendszer, amivel most már eltárolhatunk külön statokat, így nem kell egy tucat fegyvert őrizgetnünk fölöslegesen, mert a rajtuk lévő extra százalékok vagy perkek még jól jönnek majd később. Szükségtelen vacakolnunk a gear score-ral, egyértelműen látszik a holmik szintjéből, hogy melyik az erősebb. Annyival átláthatóbbá vált az egész rendszer, hogy míg korábban percekig ültünk egy már kihűlt tetem felett, hogy vajon jobb-e az ő kesztyűje, mint a miénk, most egy szempillantás alatt át tudjuk válogatni a táskánk teljes tartalmát, is kiszórni belőle a szemetet.
Ha valaki az elmúlt hetek leárazásai előtt bezsákolta a The Division 2-t, de még nem kezdett bele, vagy anno valahol félbehagyta, annak most mindenképp érdemes elővennie a játékot, mert szórakoztatóbb, mint valaha. A Warlords of New York mellé jár egy level 30-as boost is, tehát akkor sincs baj, ha még nem sikerült kimaxolni a karaktert, azonnal rá lehet menni az új tartalomra. A régi-új New York hangulata fantasztikus, az bossok egyedi mechanikái pedig kifejezetten szórakoztatóak. Sajnos ha csapatban akarunk játszani a legmagasabb nehézségi fokon, akkor a harcok úgy fognak kinézni, mintha Hulkot lőnénk egy NERF puskával, de remélhetőleg ezt is rendbe tudják tenni a jövőben a folyamatosan frissülő szezonok során.
