A játék hazai forgalmazója jóvoltából a GameStar magazin meghívást kapott a francia fővárosba, hogy ténylegesen kipróbálhassuk a sorozat legújabb, Bolíviában játszódó részét, a Wildlands-et. A kétnapos sajtóút nem indult valami jól, majd két órát kellett várni a reptéren, mert a januári durva hidegben a gépek csak csúszással tudtak elindulni. Párizs is keményen küzd az elemekkel, repkedtek a kőkemény mínuszok, s ráadásul jeges szél is gondoskodott a város szellőzéséről, így hamar a turista arcára fagyott a mosoly, ami az éjszakai Notre Dame láttán terült el az arcán. A közelmúlt terrorcselekményeinek következtében az utcákon több automata fegyvert lehetett látni, mint egy bolíviai drogügylet találkozón. Ez valahol megnyugtató volt, viszont azzal is tisztában volt mindenki, hogy két-három eszement terrorista mekkora pusztítást lenne képes véghezvinni a Diadalív vagy éppen az Eiffel-torony tövében összegyűlt turisták között.
Nyugi kiscsibém
A szállodából tízperces séta után érhettük el rendezvény helyszínét, ami egy eléggé lerobbant, bezárt étterem volt, melyet szorgos marketinges kezek átvarázsoltak bolíviai piaccá. Az autentikus gyümölcsök mellett még csirkék is kapirgáltak drót ketrecekben. A szárnyasok meglepően nyugodtak voltak, rá sem hederítettek a mintegy harminc-negyven fős tömegre, egyesek szerint kokacserje levél is került az etetőjükbe. Nos, ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, egy biztos, a fehér por központi szerepet játszik a Ubisoft legújabb csapatalapú lövöldéjében. A tesztelésre kerek három órát kaptunk, szóval aki aprólékos részletekbe belementő elemző cikket vár, attól egy kis türelmet kérünk, március elején jön ki a játék, óvatos becslés alapján is olyan 40 órát kell belepakolni ahhoz, hogy korrekt véleményt tudjuk róla alkotni. A tesztelés első felében a kezdőküldetésekkel ismerkedhettünk meg, ezek a missziók arra voltak jók, hogy begyakoroljuk a kezelést és megtanuljuk miként lehetünk sikeresek Bolívia vadregényes országában.
A történet faék egyszerűségű, látszik, hogy nem ezzel próbálnak majd rajongótábort vadászni. A lényeg az, hogy a bolíviai drogmaffia karizmatikus vezére háborút hirdetett az ország kormánya ellen. A célja az, hogy szabadon termelhessék a koka növényt és abból jó minőségű kokainnal lássák el a gazdag nyugati országokat. Több évnyi sikertelen küzdelem után a bolíviai kormány meghátrált, a terrorakciók megszüntetéséért cserébe hajlandó volt szemet hunyni a kartell tevékenysége felett. Az igazi hatalom átkerült az óriási vagyonra szert tett drogbárók kezébe, ők irányították a termelést és az elosztást a dél-amerikai országban. Mexikói barátaik segítségével a kokain biztonságosan eljutott az amerikai, európai és a kanadai piacra. A drogcsempészet már olyan méreteket öltött, hogy az amerikai drogellenes hivatalnak is lépni kellett. Itt jön a képbe a híres-hírhedt Ghost osztag, az ő feladatuk lesz felszámolni a banda működését. Szorosan együtt kell működniük a helyi lázadókkal, ez a maroknyi szabadságharcos ugyanis kétfrontos háborút vív a jól felszerelt bűnözőkkel és a korrupt kormány hadseregével.
A karaktergenerálás az első komoly feladat, amit el kell végeznünk, választhatunk nemet, arcot, frizurát és felszerelést. Láttam már ennél sokkal komolyabb karakteralkotást, de az igazat megvallva nem nagyon szoktam sokat pepecselni a játékok ezen részével, kiválasztom a legdögösebb lányt, vörösre színezem a hosszú haját és kész is vagyok negyven órán át bámulni a formás hátsóját. Indulás után az első feladatunk egy ellenőrzőpont megközelítése volt, jó egy kilométert kellett volna sétálni, ha nem lett volna egy használaton kívüli terepjáró az út mentén. Maga a vezetés elsőre egészen jónak tűnik, a sáros úton érződik a jármű súlya, csúszkál a vizes földúton a kanyarban, de a betonúton érezhetően egyszerűbb lesz a verdát irányítani. A különféle autók, motorok és munkagépek mellett lesznek vezethető katonai gépek is, a tesztelt verzióban például egy páncélozott szállítókocsit lehetett irányítani. Néhány órás tesztelés után persze kiderült, hogy a fizika törvényeit a játék nem igazán veszi komolyan, a három óra alatt egyszer sem tudtam hátára tenni egyik járművet sem, hasonlóan a vajas kenyérhez, mindig a kerekein landolt. Bizonyos fokig rongálódnak a kasztnik, sőt, extrém esetben még fel is robbanhatnak. A társaink mesterséges intelligenciája egészen jól vizsgázott ezen a téren, gond nélkül beültek a kocsiba, nem volt idétlen várakozás a kocsi mellett.
Az ellenfelek döntéseiért felelős algoritmus egyelőre azonban nem állt a helyzet magaslatán, sokszor előfordult, hogy egy szobába belépve ott találtam néhány helyi vagányt, akik néhány másodpercig csak szájtátva bámulták, hogy szép sorban végzek a társaikkal. A földi járművek mellett vezethetünk helikoptereket, kisrepülőgépeket, hidroplánokat, de a folyókon és a tavakon motorcsónakokat és páncélozott járőrhajókat is meglovasíthatunk. A helikopterek irányítása kicsit nehézkes volt, ráadásul a levegőben valahogy nem igazán éreztem a sebességet. Az viszont jó, hogy a csapattársaink az ajtókon keresztül tüzelhettek lefelé, volt olyan küldetés, amikor így adtunk légi támogatást ketten a földön rekedt társainknak. A helikopterek viszonylag biztonságosan le tudnak szállni, próbáltam jó erősen odacsapni landoláskor, de meg sem kottyant a gépnek.
Bolívia, te csodás
A játék grafikája kifejezetten mutatós, bár nem igazán értettem, hogy miért nem PS4 Pro konzolokon zajlott a demó. A sebességgel nem volt gond, láthatóan jól futott a Wildlands, nem tapasztaltam semmiféle akadozást. A karakteranimációk azonban nem tökéletesek, a videót visszanézve elég sokszor látszik úgy, mintha csúszkálna a karakterünk, ami főként akkor szembetűnő, ha oldalazunk vagy hátrálunk. Kicsit nehézkes a fedezékrendszer is, nem tapadunk oda a tereptárgyak mögé mint a Divisionben; mondjuk annyira nem is hiányzik, hiszen ez egy teljesen más játék. A környezet kellőképpen változatos: a demóban kétféle területen tevékenykedhettünk, de a fejlesztők elmondása szerint több, mint húsz körzetet kell megtisztítanunk.
Harcolhatunk kopár kősivatagban, párás dzsungelben, sóval borított kietlen katlanokban, és akár több száz települést is meglátogathatunk. Óriási a bejárható terület, ezért is volt fontos a járművek használata. Szintén nagyon jól működik a napszakok váltakozása, és az időjárást is megtapasztalhattuk a bőrünkön. Az éjszakai trópusi viharban gyorsan átázik a felszerelésünk és sáros tócsák borítják el a földutakat, de amint kisüt a nap, a forróság pillanatok alatt felszárítja a tócsákat és hamarosan minden ismét száraz lesz. A városokban és a falvakban ládákban különféle felszereléseket (fegyverek, élelem, üzemanyag...) találhatunk. Ezekbe aztán kis jeladót rejthetünk el, aminek a segítségével a lázadók később össze tudják gyűjteni ezeket a hasznos eszközöket. Ezek a nyersanyagokra később nekünk is szükségünk lesz, a zárolt képességeinket ezek segítségével oldhatjuk fel a játék során. Rengeteg skillt szerezhetünk meg, első ránézésre is olyan több tíz órát saccolok arra, hogy kimaxoljuk a karakterünket. Alapból háromféle fegyver lehet nálunk, de ezeket bármikor lecserélhetjük a pályákon található ládáknál, és akár a lelőtt drogfutárok gépfegyvereit is felszedhetjük. Az arzenálunk tetszés szerint módosítható, felszerelhetünk a fegyverekre különféle hangtompítókat, csőtorkolatot, kicserélhetjük a távcsöveket, az irányzékot, de még az elsütőbillentyűt is.
Gyönyörködtessen a változatosság
A három óra alatt számos küldetés hajtottunk végre, de van egy olyan érzésem, hogy a legtöbb küldetéstípust megismertük. Részt vettünk olyan akcióban, ahol az összes ellenfelet semlegesíteni kellett, robbantottunk aknavető lőszerutánpótlást, szabadítottunk ki túszokat, ejtettünk túszokat és likvidáltunk kegyetlen bűnözőket, és azok szadista, kövér feleségét. Ez utóbbinál a játékosok alantas ösztöneit vette célba a fejlesztőcsapat, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a Ghost osztag versenyt futott a megtiszteltetésért, hogy elsőnek ereszthessen golyót az ellenszenves némberbe. Ilyen ellenfelekből rengeteg lesz: összesen huszonhat különféle főnököt kell kiiktatnunk ahhoz, hogy összeomoljon a Santa Blanca bűnbanda. A legnagyobb kérdés az, hogy mennyire lesznek változatosak a küldetések, hiszen meglehetősen unalmasnak tűnik a támadás-túszmentés-robbantás-túszejtés kombót ismételgetni hosszú napokon keresztül. Nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy miként fogják megtölteni tartalommal ezt a hatalmas játékteret. Az biztos, hogy volt olyan része a küldetéseknek, amikor hosszú perceket kellett autókáznom a hegyi szerpentineken, mire elértem a küldetéshez. A végére meguntam az egészet, el tudom képzelni, hogy mit érzek majd amikor a hetvenedik ilyen utat teszem meg.
Bolíviai turmix
A sajtótájékoztató és a perui ételkülönlegességek után (most már értem, miért olyan fittek a peruiak, nem a perui konyha lesz a kedvencem) átbeszéltük a külföldi kollégákkal a látottakat. Alapvetően mindenki jól szórakozott, de abban egyetértett mindenki, hogy a játék fontosabb elemeit egyszer már megtapasztalhattuk más játékokban. Hasonlóképp lopakodhattunk a Metal Gear Solid utolsó részében, volt benne egy kicsi a Division csapatalapú küzdelmeiből, ott volt a Far Cry játékok egzotikuma, a Just Cause sorozat jármű és ejtőernyő használata. Tagadhatatlan viszont, hogy tisztességesen össze volt rakva az a verzió, amivel játszottunk. Korrektül futott a játék, nem voltak akadások, nem volt semmiféle technikai probléma. Hatalmas és nyitott világ vár felfedezésre, ahol nagyon észnél kell lennünk, különben hamar a kormánycsapatok és drogbanditák kereszttüzében találjuk magunkat. Ekkora tűzerővel szemben még a kísértetek is tehetetlenek. Reméljük azonban a legjobbakat, és bízzunk benne, hogy a Wildlands az év egyik első nagy meglepetése lesz, és hosszú hónapokra leköt majd az ország megtisztítása.
A játékról és az rendezvényről bővebben a GameStar magazin februári számában olvashatsz.
