Hirdetés

Több mint 30 ezer forintba kerül a World of Warcraft új hátasa

|

Egyes WoW-rajongók szerint ez nem is rossz ajánlat.

Hirdetés

Vannak rajongók, akik bármit megadnak egy-egy speciális játékbeli tárgyért, ritka ereklyéért, amivel kitűnhetnek a tömegből, az idén 20 éves World of Warcraft legújabb hátasa pedig pontosan ilyen státuszszimbólumnak számít. Már csak azért is, mert a Blizzard tolla vastagon fogott az árazásnál.

A Trader's Gilded Brutosaur vonzerejét nemcsak a batár nagy mérete adja, hanem az is, hogy rajta ülve a játékosok útközben is hozzáférhetnek az aukciós házhoz és a levelekhez, ami a mountoknál nem megszokott dolog. Ráadásul a hátas korlátozott ideig, 2025. január 6-áig kapható csak, így annak ellenére, hogy 90 dollárt (több mint 33 ezer forintot) kérnek érte, viszik, mint a cukrot. 

Hirdetés

A Trader's Gilded Brutosaur árcédulája azonban a fórumokon megosztotta a játékosokat. Egyesek szerint valójában jó ajánlatról van szó, mert egy hasonló hátas került már be a játékba a 2018-as Battle for Azeroth kiegészítővel, amiért ötmillió aranyat kértek, és mivel akkor 150 ezer játékbeli arany 15 dollárnyi Battle.net tokent ért, az a mount lényegében 500 dollárnyi játékidőbe került, és az eltávolítása után csak a játékbeli fekete piacon lehetett megvásárolni borsos áron. Így nézve szerintük a 90 dollár sokkal jobb üzletnek számít, és láthatólag az árra sokan fittyet is hánynak: 

Persze sok negatív vélemény is született. Volt, aki arra panaszkodott, hogy más se fogadja a játékkal kapcsolatban, mint hogy épp mivel akarja lehúzni őt a Blizzard, valaki más a játékosbázist kritizálta azért, hogy bármilyen csontra ráugrik, amit a Blizzard dob elé ahelyett, hogy kijavítaná a játék bármelyik komoly hiányosságát, míg egy harmadik kiábrándítónak tartja, hogy a vállalat, amely egykoron még a szenvedéllyel készített játékairól volt híres, már csak arra koncentrál, hogy minél több pénzt szedjen ki a rajongókból. A Reddit egyik felhasználója, Moralio így fogalmazott: 

"Annak idején a Blizzard a minőséggel és a kreativitással szerzett hűséget. Most úgy tűnik, hogy erősen támaszkodnak a nosztalgiára és a régi tartalmak pénzzé tételére, miközben egy olyan üzleti modellt erőltetnek, amely sok régi rajongónak nem tetszik."

November 13-án a vállalat külön műsort tart majd a Warcraft 30. évfordulója kapcsán, ahol várhatóan a World of Warcrafthoz is jelentenek be meglepetést, szóval érdemes lehet odafigyelni az eseményre azoknak is, akik már kiábrándultak a Blizzard címeiből. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)