Ilyen ez a játékipar: egész évben alig kapunk valamilyen valamirevaló FPS-et, erre itt a november, és egymás után ömlesztik a jobbnál jobb cuccokat. Sajnos ilyen időszakban egy nem igazán agyonhype-olt, és annyira nem is döbbenetesen kiemelkedő, de azért aránylag jó FPS nem biztos, hogy meg tudja vetni a lábát, de a Vivendi mégis úgy döntött, hogy üzletileg most a legalkalmasabb pillanat megjelentetni a Saber Interactive időutazós és időmanipulálós játékát. Összecsapott munkáról szó sincs: az eredetileg budget kategóriában induló és eléggé bugos játékot fejlesztő Saber Interactive egy év haladékot kapott a Vivenditől, hogy atombiztos bestsellert gyártsanak belőle. Lássuk, ez hogyan sikerült...
Az idő a te kezedben
A TimeShift legfőbb és legkiemelkedőbb feature-jét már az előző számunkban megírt előzetesemből ismerhetitek. Az időt az eddigi hasonszőrű játékokhoz képest sokkal komplexebben manipulálhatjuk: előre-hátra tekerhetjük, megállíthatjuk, felgyorsíthatjuk - szóval az egész tényleg olyan, mintha a DVD-lejátszónkkal bütykölnénk.
Nagyszerű képességünk magyarázata ezúttal nem fantasztikus vagy mágikus, hanem tudományos eredetű. A játék főszereplője egy rejtélyes fizikus, aki olyannyira rejtélyes, hogy a TimeShift legvégén sem derül ki, hogy végső soron ki volt az a fazon, akinek bőrébe bújva oly sok időt töltöttél el. Tudósunk egy szuperöltözék birtokosa, amelynek segítségével az idő kis szeleteit tudjuk irányítani, sőt még egy energiapajzs is található rajta, amely Haloszerűen - egy bizonyos határig - felfogja a ránk kilőtt golyókat. Csak rajtunk áll vagy bukik, hogy milyen módon manipuláljuk az időt, de szerencsére az S.S.A.M. elnevezésű mesterséges intelligencia gyakran segít ebben.
Lassan lőj, tovább élsz!
Eleinte ez a harci technológia igazán érdekesnek tűnik: tényleg sokszor az életünk múlik rajta, hogy mikor, hogyan és meddig tekerjük vissza az időt. Amikor például a testünkre tapadó gránátoktól kell megszabadulnunk, akkor nincs más megoldás, mint addig visszalépni az időben, amíg a halálos szeretetcsomagok még a levegőben repülnek, és ilyenkor vagy félreugrunk előlük, vagy kilőjük őket a levegőben. Így tudjuk a felénk repülő rakétákat is kilőni a levegőből, sőt még a közvetlenül előttünk álló ellenséges katona kezéből is kiránthatjuk a fegyvert, miközben „megállt az idő".
Sajnos később egyre kevésbé van szükség az egyszerű időlassításon kívül igazán komplex manőverekre, ugyanis olyannyira tápos fegyverek jutnak birtokunkba, és oly mértékben dúskálunk a lőszerben, hogy felesleges lesz nagyon trükközni. Ilyen például a thunderbolt nevű „számszeríj", amely rátapad az ellenfeleinkre, és azonnal megöli őket, bárhol is éri őket a találat. Elvileg azzal próbáltak ebből a készítők visszavenni, hogy rendkívül lassan tüzel, viszont úgy látszik, „elfelejtették" legfőbb feature-jüket, ugyanis az időt lelassítva szerencsétlen ellenfeleink képtelenek kikerülni a lövedékeket vagy elég gyorsan reagálni. Így túlságosan is könnyen intézhetjük el őket, és az egész öldöklés kicsit unalmas rutinná válik.
Törd a fejed, de azért ne nagyon...
Hasonló a probléma a puzzle-részekkel is. Három alapvető fejtörővel találkozunk a játék során. Az egyiknél vissza kell tekernünk, és le kell lassítanunk az időt, hogy az előttünk felrobbanó akadály (berobbanó folyosó, szoba stb.) mégse állítsa meg hősünket. A másik típusúnál a messziről irányított, de azért túl gyorsan mozgó lifteket, platformokat érhetjük így el, végül a harmadiknál elektromos árammal dúsított vízen vagy lángokon tudunk keresztüljutni.
Az a szomorú, hogy ezeket igazából puzzle-nak sem nevezhetjük, mivel eleinte gondosan figyelmeztet a játék, hogy melyik képességet alkalmazzuk, és később már úgyis pontosan tudni fogjuk, hogy mit kell csinálnunk. Ráadásul azt a renegát játékost, aki „csakazértis" másféleképpen szeretné megoldani a feladványt, sem jutalmazza többféle lehetőséggel a TimeShift: „Így kell csinálni, fiam, úgyhogy ne is spilázzuk túl, kk???" Kár érte, mert sokkal több lehetőség rejlett az idő manipulálásának képességében, mint amennyit végső soron megengedtek nekünk a fejlesztők.
Nem egy Philip K. Dick, az biztos...
Hasonlóan a játék többi eleméhez, jóval többet kihozhattak volna az eleinte érdekesen induló sztoriból is. (Amelyet kicsit részletesebben az előzetesben taglaltam.) Pedig érződött a bevezető jeleneten, hogy a történet kiagyalója valami igazán izgalmasat (ha nem is túl eredetit...) szeretett volna elmesélni nekünk, de valószínűleg oly sokszor vágták és formálták újra és újra a játékot, hogy végül totál káosszá vált a sztori. Előfordul például, hogy teljesen homályba merül: tulajdonképpen mi a fészkes fenének kerültünk át egyik helyszínről a másikra, így egy idő után csak haladunk pályáról pályára, és lőjük az ellenséges katonákat óraszámra.
Valószínűleg a budget verziónak nem is nagyon volt története, és csak később eszkábáltak hozzá egyet, ezt pedig már nem sikerült elég jól integrálni - a motor csinosítgatásával ellentétben.
Jaj a legyőzöttnek?
Hibái ellenére a TimeShift nem rossz játék és egy másik időszakban (például a nagy nyári pangás idején) sokkal nagyobb figyelmet is érdemelt volna, azonban annyira nem is jó, hogy most novemberben ilyen erős konkurencia (Bioshock, Orange Box, illetve hamarosan a Call of Duty 4 és a Crysis) mellett életképes maradjon. Tipikusan az az „egyszer végigpörgetős" cucc, ami kellemes, de emlékezetesnek semmiképpen sem mondható. Ha a Saber Interactive fejlesztői a főszereplőhöz hasonlóan meg tudták volna állítani az időnket, akkor talán jobban tarolt volna a TimeShift...
GameStar
