Néha eljön az a pillanat egy játékteszteket író kisiparos életében, amikor erősen dilemmázni kezd azon, vajon tudja-e saját élményeit a helyükön kezelni. Képes-e objektíven értékelni egy játékot akkor is, amikor az saját komfortzónáján kívüli kihívásokat tartogat számára? Unalomig ismert frázis, hogy nem a Dark Souls nehéz, te vagy a béna vagy éppen türelmetlen. Rám mind a két jelző abszolút igaz. Mégis annyira felcsigázott a jó ideig early access formában hódító, majd hirtelen PC-s és konzolos címként is megjelenő They Are Billions című stratégiai játék (gondolom, kitaláltátok, hogy a posztapokaliptikus, zombikkal teli steampunk világ miatt), hogy kérlelni kezdtem printes főszerkesztőnket, hadd tesztelhessem. Ezt mindjárt az első este megbántam.
Bárcsak minden early access így érne véget!
Szögezzük le, tök jó, hogy végre egy olyan projektet láthatunk, amely sikeresen megjelenik, és nem csalódik benne a közönség; az alkotók odafigyelnek az igényekre, kihívásokkal és érdekes játékelemekkel megpakolt cuccot tesznek le az asztalra. A Numantian Games már a 2014-es Lords of Xulimával is meggyőzte a nagyérdeműt, és szerencsére tesztalanyunk jó hírnevét a korai hozzáférés is megalapozta. Sikerült egy olyan RTS és tower defense hibridet letenni az asztalra, amely egészen különleges hangulattal fogja meg a stílusok szerelmeseit. Képzeljetek el egy 2,5D-s, izometrikus nézetű, valós idejű stratégiai játékot, amelyben megállítható az idő, és építkezni, parancsokat kiadni akkor is lehet, amikor éppen áll a cselekmény. Azt hihetnénk, hogy emiatt minden sokkal könnyebb, de ne gondoljátok, hogy a They Are Billions kegyes a felhasználóhoz. A posztapokaliptikus, steampunk birodalom a túlélésről szól, minden ennek van alárendelve, és szinte az első pillanattól kezdve meg is izzadunk keresztezvén a térképen lézengő, méretes (és egyre csak növekvő) élőhalott hordák útját. A kampányban Quintus Crane-ként, a New Empire vezéreként kell helytállnunk 48 küldetésnek tűnő véres szenvedés közepette. A sztorin kívül fontos szerepe van a több mint 90 fejleszthető technológiának, amelyek segítségével igazi zombibiztos kolóniákat lehet építeni, és persze a Survival-módban a teljes arzenált tesztelhetjük majd, amíg a több tízezres horda le nem bontja azt. Mert le fogja valahogy, ez nem kérdés.
Holtomiglan
A változatos időjárás és terep, a különböző események és a fertőzött sokaság mind érdekes és egyedi kihívások elé állítják a játékost, és persze a menedzsment is igen fontos szerepet kap. A játék során az arany, a vas, a fa, a kő, az étel és az emberi erőforrás helyes felhasználása a feladatunk, a kolónia folyamatos bővülésével-fejlődésével pedig egyre gyorsabban szükséges meghozni kritikus döntéseket, hogy sikeresen megvédjük népünket a tragikus enyészettől. A hordák kisebb hullámokban is érkeznek, és minibossok is támadnak, amennyiben pedig lerombolnak egy épületet, azok dolgozói is megfertőződnek, csak hogy még nehezebb legyen a dolgunk. Fontos a terepet feltérképezve odafigyelni, milyen irányban és hogyan bővítjük a kolóniát, mert egy jól elhelyezett bázis megkönnyítheti a dolgunkat.
A teljesen defenzív stratégia biztos halál, nincs igazi tutorial, ez a játék kegyetlen. Mégis emelem kalapom előtte, mert bár fölém magasodik, és egészen biztosan nem lesz napi szintű randim vele, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a keményebb kihívásokat jelentő stratégiákat. Konzolon viszont szinte játszhatatlan a játék, a BlitWorks által kontrollerre portolt irányítás egy tragédia, így csak PC-n, esetleg Xboxon egér-billentyűzet kombóval (ezt támogatja is) vágjunk neki a kolóniaépítésnek, különben hosszú és kínos sírás lesz a vége a földön hemperegve. Ennyire ne legyünk saját magunk ellenségei!
