Amikor a világ legnagyobb része a The Walking Dead kapcsán a tévésorozatra gondol, nehéz feladat a képregény rajongóit megszólítani. Főleg úgy, hogy nyilvánvalóan arra a tömegre is szükség van, aki szerint Michonne Danai Gurira maga, és nem is látta még a rajzolt verziót. A Telltale szerencsére könnyen kezeli a színes és fekete-fehér világ közönségét, már a The Walking Dead játékba is simán belefért Glenn és a teljes Hershel-farm, szóval nem érdemes fennakadni azon sem, hogy most éppen a képregényes Michonne kapta meg saját kis minitörténetét. Ráadásul pont egy olyan mellékvágányt, amit a tévés verzió rajongói nem tudnak időben hova tenni. Gond lehet ez?
Michonne és az ő kis démonjai
A háromrészes miniszéria a képregény 126. és 139. füzete között játszódik, amikor Michonne egyébként éppen nem Rickék csapatával van, és a visszatérése után nem is beszél arról, hogy mi történt itt vele. Szerencsére eléggé önálló a sztori ahhoz, hogy ne kössük a képregényhez, de ha valaki nagyon benne van, akkor meg is teheti (a játékban nincs utalás, nyilván így mindenkinek kényelmesebb a beilleszkedés). Már a kezdés is elég erős: kardos hősnőnk múltjának démonjai meghatározzák az alaphangulatot, amit aztán egy közepesen pörgős cselekmény keretében fokoznak tovább a Telltale írói a tőlük megszokott stílussal.
Na de nem szeretnék semmit előre lelőni. Ami a játékot illeti, nincs semmi érdemi újdonság, marad az interaktív film, viszonylag sok QTE és pár mászkálós rész; ha ezt szeretjük, akkor nincs gond, ha nem, akkor bele se vágjunk. A Clementine-féle vonal szerintem érzelmileg erősebb hullámvasútra ültet, de ott nyilván benne van az a kötődés, amit itt nem sikerül kialakítani. Egyrészt tudjuk, hogy Michonne még mindig él, tehát nagyon nem kell parázni miatta, az összes többi szereplő pedig annyira egy kaptafára készült biodíszlet, hogy nehéz mélyen átérezni a feszültséget. Lehet ez még persze másképp, de az első rész nem vágott a földhöz, ráadásul rövid is volt. Igaz, legalább az interaktív részek jobb arányban voltak elosztva, mint amit mostanában a Telltale-től láttam, ez is nevezhető eredménynek.
Michonne és a haverok
Samira Wiley, a The Orange is the New Black sorozat sztárja Michonne hangja (talán ezzel is sikerül kicsit leválasztani a karaktert Danai Gurira egyébként remek alakításáról), aki szerintem jól egyensúlyoz a tévés karakter és a saját maga által hozzáadott figura között. A többiek nem tudtak olyat nyújtani, ami miatt kötődhetnék egy-egy karakterhez. Kicsit a Telltale is elveszett már ebben a "hozzunk be egyszerre sok új szereplőt, és lassan öljük meg őket" stílusban, de nyilván már maga a stílus sem olyan eredeti és újszerű, mint az első The Walking Dead volt, ezt nem is róhatjuk fel nekik. Sok múlik azon, hogy milyen lesz majd a következő két rész tempója, és mennyire engedik közel a játékost Michonne személyiségéhez, mindenesetre az első epizód vége és a felvezető szerint van erre esély.
Ha bármiben is egyedi lehet ez a széria, akkor az pont az, hogy egy már ismert karaktert mutat be sokkal árnyaltabban, középpontba helyezve őt, ez viszont csak akkor működik, ha többet is kapunk annál, mint hogy milyen sorrendben vesszük fel a tárgyakat, és kit hagyunk meghalni, ha éppen beüt a baj. Hamarosan megnézzük, milyen lett a folytatás. Egyelőre azért nincs okunk panaszra, csak a szokásos siránkozás jöhetne még ide, hogy ideje lenne már valami újat is kitalálnia a Telltale-nek, mert hiába futtatnak nagyon jó brandeket, ha a végén mind a négy választható válaszunk már csak az lesz, hogy "volt már".
