Kellemes meglepetés volt, hogy dupla résszel indult a The Walking Dead régóta várt harmadik évada, és ha elolvastad az első epizód tesztjét, akkor legalább minimálisan lehet sejtésed arról, hogy mire számíthatsz. És igen, érdemes egy este alatt ledarálni a nyitányt, mert az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a második rész sem lassul le, pörgeti tovább az embert. Javier és Clementine hirtelen szövődő szövetsége olyan csapatot hoz össze, a külső fenyegetés (a New Frontier mérete a Negan-birodaloméhoz hasonlónak tűnik) olyan kemény, és a történeti csavarok olyan jól időzítettek, hogy a kedves játékos egy percig sem fog unatkozni. Próbálok ebből spoilermentesen átadni valamit, noha nincs könnyű dolgom egy olyan játékkal, amelynek egyetlen igazi erőssége a sztorija.
Fejlődőképes senki földje
Az előző generációs változatok elhagyása továbbra is jó döntésnek látszik: sokkal kevesebb akadás, reccenés tapasztalható, komolyabb bug sem rontja az élményt (Xbox One-on teszteltem a játékot, de nem olvastam más platformról sem komolyabb panaszokat fórumokon), szóval végre megint egy olyan Telltale játékot élvezhetünk, amit elvárunk ettől a csapattól. Persze csodát ne reméljen senki, ez pontosan ugyanolyan, mint a többi Telltale produkció, de ügyesen adagolva, jól felépítve, remek sztorival körítve kapjuk a szokásos fejadagot, nem tudok érdemben panaszkodni. Nincsenek végtelenségig nyújtott párbeszédek, több a mászkálós, interaktivitásra kihegyezett rész, nem csak pár QTE szakítja meg a filmnézést, és az akciójelenetek közben valóban észnél kell lenni, mert egy pár másodperces elbambulás is könnyen végzetes lehet. Viszonylag régen haláloztam el Telltale játékban, ebben most sikerült, szóval már ez is újszerűen hatott. Hiába, az apró dolgokat is értékelni kell. Egy hardcore RPG-fanatikus persze továbbra is azt érzi majd, hogy ez a játékok vasárnap délelőtti matinéműsora, de a The Walking Dead hangulat magával ragadó. Már amennyiben eddig bejött ez az atmoszféra. Ha a korábbi évadok nem fogtak meg, ez sem lesz a barátod.
Sztoriban az erő
Nagyon jól kezelik Clementine szerepét az alkotók. Ugyan csak mellékszereplőként van jelen, de fontos részét képezi a történetnek és a konfliktusoknak is, ráadásul szépen, lassan saját háttértörténetét is megismerhetjük rövid visszaemlékezések által, amelyekben őt irányítva derül ki pár igazán fontos részlet. Javier pedig egy kellően semleges karakter ahhoz, hogy döntéseinkkel mi adjunk neki személyiséget; könnyű vele azonosulni, félteni szeretteit. Bőven lesz alkalmunk nehéz döntéseket hozni a játékmenet során, amelyek érezhetően kihatnak a szereplők viszonyrendszerére. Az epizód közepén és végén pedig olyan csavar rúgja nemesebbik felén az egyébként sem szürke cselekményt, hogy megkaparásztam a falat finoman. Nem tudom, hányszor írtam már le, hogy a Telltale igazi erőssége a történetmesélés, szerencsére ez az állítás még mindig megállja a helyét, de külön öröm, hogy a jól adagolt interaktivitás és az erős tempó ezúttal kiemeli az utóbbi időkben tapasztalt középszerűségéből a szériát, ami The Walking Dead-rajongóként nekem simogatja a lelkem. Csak ajánlani tudom ezt a remek folytatást. Persze vitatkozhatunk majd azon, hogy jó irányba vitték-e az alkotók a cselekményt, de ahhoz ki kell próbálnod az új évadot. Aztán írj, megdumáljuk.
