Nem ma volt, hogy kínkeservesen meghoztuk döntéseinket a Telltale-féle The Walking Dead második évadának végén. Emlékszem, azon morfondíroztam a kemény katarzis után, hogy vajon a sokféle, nagyon eltérő befejezést miképpen lehet majd egy mederbe terelni a folytatásban. Nos, ezt ügyesen megoldották a készítők: gyakorlatilag előrepörgették az időt, új főszereplőt és alaphelyzetet helyeztek a fókuszba, Clementine karakterét pedig ügyesen adagolva hozták vissza a sztoriba, gondosan ügyelve arra, hogy azért a régi rajongók is megkapják, ami jár nekik. Természetesen nem igazán lehet máshogy folytatni egy gyakorlatilag tökéletesen lezárt sztorit, amelynek végén ráadásul teljesen más helyzetekben és túlélőkkel (vagy akár egyedül) maradt a főhős. Biztosan sokaknak nem tetszik, hogy a harmadik évadban egy vadonatúj szál indul el, de lássuk be, ez várható volt, ráadásul az első tíz perc elég erős felütés ahhoz, hogy az ember a képernyő előtt ragadjon.
Köszönj szépen, Javi!
Mindig sokkal izgalmasabbnak tartottam az apokalipszis kitörésének pillanataiban játszódó történeteket, de ebből sajnos nagyon kevés van (filmen is), pedig az első epizód elejét indító visszaemlékezés az új főhős családjával ismét bebizonyította, hogy egy ilyen hirtelen kirobbanó, minden addigi kapcsolatrendszert és alaphelyzetet felrúgó pánikhelyzet mennyire erősen tud hatni ránk is. Pillanatok alatt megismertünk egy új családot, benne Javiert, aki apja halálának napján tér haza. Gyorsan kiderül, hogy egy állandóan utazó (inkább a felelősség és a kötöttségek elől menekülő) karakterről van szó, aki még ezen a tragikus napon is lekési a lehetőséget, hogy elbúcsúzzon édesapjától. Ez elég jó alkalom arra, hogy gyors bepillantást nyerjünk az egész család viszonyrendszerébe, és persze szembesüljünk azzal, hogyan durvul el egyetlen pillanat alatt a helyzet, amikor a nemrég elhalálozott apuka visszatér. A gyors és feszült felütés után a család maradékával vándorló Javi lesz tehát történetünk központi alakja, aki egy új világban ismerkedik a felelősség gondolatával - és ez jó alap ahhoz, hogy mi is átérezzük ennek a helyzetnek a nehézségeit. Mindjárt Shane ugrott be róla, aki ugyebár a képregényben és a sorozatban Rick családjára vigyáz, sajátjaként kezelve őket; ez az alaphelyzet itt is adott, és bár Javier nem túlzottan erős karakter, arra ez a felütés már elég, hogy magunkénak érezzük a kihívást, amit egy ilyen helyzet jelenthet.
Clem, a kőkemény túlélő
Nem túl nagy spoiler, hogy a történet egy pontján Clementine is bekapcsolódik a sztoriba. Sokkal zordabb, keményebb, harcos tinédzserként látjuk őt viszont, aki már igazi túlélő, magányos farkas, és érthető okokból nagyon bizalmatlan, nem osztogatja könnyen a "best friends forever" gyűrűket. Javi és Clem kapcsolata izgalmasan indul, és persze a túlélőkolóniákkal teli világban bőven akadnak még új belépő karakterek, gyorsan kialakul az új sakktábla, amelyen megint el lehet majd lavírozni, főleg az emberi konfliktusok mentén. A zombik már itt is csak nehezítő tényezők, a posztapokaliptikus világ legnagyobb problémája természetesen továbbra is mi magunk vagyunk, de ez nem újdonság a The Walking Dead világában. A sztori ügyesen építkezik, a karakterekkel sincs különösebb gond, és talán azért, mert a Telltale most elengedte az előző generációs konzolokat, a játékélmény is sokkal jobb. Láthatóan szebb a grafika, simábban fut a játék, nem tapasztalható a Batmannél mutatkozó rendszeres hanghiba és akadozás, egyszerűen jobb a kivitelezés, a játékmenet is jobban tagolt, több interaktív résszel megszakítva az egyébként pörgős sztorit. Ha kitart ez a lendület, akkor nem lesz okunk panaszra, és talán azt is elfelejtjük, hogy a Telltale továbbra sem szereti az innováció szót.
