Hangos csattanás, a mellkasba robbanó tüzes fájdalom, üvegszilánkok csörömpölése, majd hosszan tartó zuhanás a neonfénybe borult, esőáztatta éjszakában. Ez volna a vég Brandeis, a tapasztalt és vakmerő hacker, történetünk főszereplőinek egyike számára? Valószínűleg igen, ám úgy illő, hogyha láttuk a befejezést, ismerjük meg az odáig vezető utat is.
Csapos, még egy kört!
Miután a Deconstructeam sikeresen megragadta figyelmünket klisés, ám hatásos "nyitányával", a címbéli italmérésben találjuk magunkat egy korábbi időpontban. Brandeis zongorán játszik, a bárpultban pedig partnere, Donovan törölgeti a poharakat arra várva, hogy betévedjen a következő vendég. Mellesleg ő a másik főszereplő, és egyike a legsikeresebb információbrókereknek, ám míg pályatársai erőszakos módszerektől sem riadnak vissza, ő egészen fifikás módon húzza ki az értesülést a szomjas kuncsaftokból. Gondosan felméri a pult túloldalán ülő személyt, majd olyan italt kever, amely felerősít valamilyen érzelmet, és ha ezt követően a megfelelő kérdéseket teszi fel, talán megkapja az áhított válaszokat.
Kettejükhöz hamarosan csatlakozik Akara, egy android is, és ezzel kezdetét veszi egy tipikusnak mondható cyberpunk történet, amelyben a felszínen lázadók egy csoportja (PROXYMA) küzd egy túlzottan megerősödött vállalattal (Supercontinent Ltd.), a mélyben viszont lét- és társadalomfilozófiai nézetek ütköznek egymással. A játék nem tör lándzsát egyik vagy másik álláspont mellett, meghagyja ezt nekünk, amikor két vendég látogatása között Akarával cseverészünk. Donovannel tehát az elsődleges feladatunk az információszerzés, míg Brandeisszel a megszerzett tudás birtokában később megkíséreljük végrehajtani feladatunkat, mégpedig hackertől szokatlan módon jobbára telefonálgatva.
Ebből is látszik, hogy óriási hangsúlyt fektettek a fejlesztők a dialógusokra, jól megírt szellemes párbeszédek gördítik előre a cselekményt. (Bárcsak hallhatnánk is ezeket!) Noha akad egy-két sablonosabb karakter, mindegyiküket öröm szóra bírni, legyen bár a vendég karót nyelt ügyvéd, szexfüggő marketinges, őrült tudós vagy rivális információbróker. Attól függően, hogy milyen irányt vesz egy-egy beszélgetés, hogy mely értesülésekhez férünk hozzá, a szereplők más-más oldalát ismerjük meg, és még a történet menetére is hatással lehetünk. Ha pedig nem tetszik az eredmény, elég egy kapszulát dobdunk az italukba, hogy elfelejtsék az utóbbi perceket, és elölről kezdhessük a megpuhításukat. Megbízhatóbb, mint az autosave, amely időközönként, de teljesen rendszertelenül és kiszámíthatatlanul ment.
Légy került az italomba
Több minijátékkal is találkozunk, mielőtt megpillantanánk a stáblistát. Italkeveréshez kezdetben négyféle párlat adott, ezeket a pohárba adagolva mozdíthatjuk el a képernyőn látható jelzőt a kiszemelt érzelmi góc irányába, majd ha elértük azt, szükség esetén jeget is adunk hozzá, hogy felszolgálásra alkalmas legyen az eredmény. A későbbiekben mixert is használhatunk, így két italból összeüthetünk egy harmadikat, amely a korábbiak tulajdonságait ötvözi. A rövid távú emlékezetkiesést okozó kapszulát már említettem, de a két további alapanyagot nem, amelyek megjelenésétől fogva még a jelző iránymutató nyilacskájára is figyelnünk kell. Mivel a töltögetés körülményes, és könnyedén túllőhetünk a célon, a hibát helyrehozni pedig még nehezebb, bosszantóvá válhat a feladat. Ugyancsak a nem kellőképpen lecsiszolt irányítás miatt érezhetik egyesek tehernek a digitális agyagkorongozást (így készülnek az implantátumok) a játék első félórájában. Szerencsére a telefonos minijáték nem igényel finom mozdulatokat, így azt nem is tudták elrontani. De még az említett hibák dacára is nyugodt szívvel ajánlhatom a téma iránt érdeklődőknek, feltéve, hogy nem tántorítja el őket a régimódi pixelartos külső.
