Pedig úgy szerettem volna. Ezt a játékot nem nekem készítették - amivel csupán az a gond, hogy nem bírok rájönni, mégis, akkor kinek?
Már 2005-ben felröppent a hír, hogy készül egy horrorba ágyazott kalandjáték a brit Darkling Roomtól, amiben a ködös Albionban járhatunk. A játékmenet során különféle szellemfigyelő eszközöket használhatunk, így a készítők kombinálják a modern kor cuccait a legjobb XIX. századi horrorokból vett fordulatokkal, valamint a kortárs filmek hátborsóztató eszközeivel. Ez mind meg is van, ilyen irányú ígéreteiket betartották a fiúk. Ami végül is jó.
Arról azonban senki nem szólt, hogy ezeket megcsinálják ugyan, de hogyan... Pedig vártam, szó se essék róla, mert horrorjátékot mindig szívesen teszek a gépbe. Az Alien vs. Predator-t imádtam, a Clive Barker's Undying-ról ne is beszéljünk - jó néha az a plusz kis adrenalin, meg legalább az ember lánya legálisan mászkálhat be kispárnával este a testvérekhez és/vagy legálisan kérheti meg a háznál leledző férfiegyént, hogy ugyan nézzen már körül a ház körül, mert baljóslatú varjúkárogás hallik, valamint vigye ki a szemetet, ha már ott van.
Roppant szellemes történet...
Az intróban egy idegesítő hangú jóember figyel több kamerán keresztül egy vonatot, ahol két hősünk, Nigel Danvers és Lucy Reubans utazik Anglia szívébe, Saxtonba, hogy aztán majdan kincsekre és szellemekre vadászhassanak. Még nem ismerik ugyan egymást, viszont a későbbiekben intim szálak is szövődHETnének köztük, de mégsem szövődnek (csak a játék végén), ez nem az a játék, és nem a Romantika csatorna. Elég az hozzá, hogy Nigellel játszhatunk (aki ismerős lehet a Dark Fall első részéből), miután Sedge Marsh városkája mellett megkapjuk az irányítást. Célunk, hogy megtaláljuk az elveszett anglo-saxton koronát, mindemellett viszont különböző rejtélyekre is fényt kell derítenünk a környékbeli kísértetek segítségével. Jó kalandjátékhoz illően, lesznek ellenségeink is, viszont nem sikerült teljesíteni az előzetesen beharangozott dolgokat, így nem lesz többféle a játék vége, valamint nem igazán kell a döntéseinkre hagyatkoznunk. A játék előnye a története, mondhatnók. És itt következik a...
...kontra
Ugyanis egy jó kalandjáték attól jó kalandjáték, hogy döntéseink befolyásolják a történetet - mondjuk elvállalunk-e egy küldetést, avagy sem, kedvesek leszünk-e, avagy sem és a többi. Amelyik játék viszont linearitásba hajlik (így a Syberia, The Longest Journey például), az valamilyen más módon igyekszik kompenzálni ezeket - például érdekes fejtörőkkel, puzzle-okkal, jó karakterekkel, humorral.
Itt ez a kompenzálás nem sikerült. Ami kalandjátéknál mindenképpen gáz. Kereken kimondom: a puzzle-ok kifejezetten idegesítettek. Mondok egy példát: a játék elején ki kellett raknunk egy táblát négy darabból, amelyek elszórtan hevertek itt-ott a földön. Összeszedtük, beforgattuk helyes irányba, s ha véletlenül kiléptünk, akkor legközelebb nem voltak ott. Ez egy dolog. De könyörgöm, ha már kiraktuk, akkor ugyan legyen már valami funkciója! A jóember elismételte, amit a táblán látott és kész. Semmi újat nem tudtam meg, sehova nem vitt a megoldás, és nem ez volt az egyetlen ilyen a játékban.
Irtó szellemes cuccok (vagy szellemirtós?)
Jó szellemvadászhoz illően különböző tárgyakat kapunk, amelyek a kísértetekkel való kapcsolat felvételében segítenek. (Arról ne nyissunk vitát, hogy hasznosak-e vagy sem, itt a készítők hasznosnak ítélték, fogadjuk el: szellemek vannak. Egyébiránt Stephen King is ezt mondja, de valahogy neki elhiszem.) Lesz tehát EMF-érzékelőnk (hogy az elektromágneses mezőt feltérképezhessük), éjellátó camcorderünk (hogy az infravörös színtartományban is vizsgálódhassunk), digitális kamera, amivel rögtön láthatjuk a lefényképezett dolgokat, valamint egy hangfelvevő, hogy a Fehér zajból megismert EVP-t kazettára véve visszahallgassuk azon nyomban. (Némely szellem hangja ugyanis „szabad füllel" nem hallható, viszont felvéve igen, na ez az EVP, azaz az Electronic Voice Phenomena.)
Ami viszont számomra érdekes volt, hogy vannak ilyen hiper-szuper high-tech szellemvadász bigyóink, viszont a főhősnek nincs mobilja, körbe kell kilincselnie a várost egy működő pénzbedobós automatáért. (Most komolyan, már a Syberiá-ban volt mobilunk, igaz, olyan, amilyen, a Dreamfall-ról nem is beszélve.) A másik kedvencem: az átlag alatti intelligenciájú kalandjátékosokat megcélozva, a készítők úgy oldották meg, hogy ne kelljen lépten-nyomon előkapnunk a kütyüinket, hogy diszkrét „here" suttogás hallik azon a helyen, ahol használnunk kell ezt vagy azt az eszközt. Látszik, direkt az a cél, hogy eldobjam az agyam, úgyse lesz rá szükség.
Külcsín vs. Belbecs, 0-0
Azzal még megbékülnék, ha egy játék ötlettelen és unalmas feladványokkal van teletűzdelve, de hogy a megvalósítás is ötlettelen és unalmas legyen... Klasszikus point-'n-click kalandjáték, előre renderelt hátterek előtt, semmi különös elsőre. Viszont ami a legjobban felnyomta az agyvizem, hogy nem lehet akármerre mászkálni - még az utakon sem! Tehát ha másfelé akarunk menni, mint ami ki van jelölve, akkor hősünk közli, hogy azt a területet nem ismeri. Eddig sem ismerted, te őrült! - visítottam fel a gép előtt kétségbeesésemben, és itt adtam fel.
Pedig úgy szerettem volna. Túlléptem azon, hogy unalmasak a párbeszédek, túlléptem a borzasztó szinkronon, túlléptem azon is, hogy nem lehet gyorsítani a beszélgetések menetén - mindig mindent végig kell hallgatni, ráadásul olyan iszonyatos a szinkron, hogy rövid úton eljutottam a hajtépésig. De békés ember vagyok, mindenen túllépek - de hogy ennyire idegesítő legyen valami, azon nem tudok.
A kinézet pedig... A karakterek élettelenek, mint egy-egy rongybábu. Beszélgetés közben random mozog a szájuk - vagy mozog, vagy nem. A hátterek egész jók, fekete-fehér film noiros megvalósítás, csak néhány tárgy színes, ami nyomasztó hangulatot kölcsönözNE a játéknak, viszont csak annyiban nyomasztó a játék, hogy bánt a tudat: fecsérlem az időmet. Inkább végignézem tétlenül, ahogy dZé apró, szőrös állatkákat rugdos, vagy egész nap meséljen nekem BZ vicceket, csak ezt ne.
Egy előnye van a játéknak: angoltanulásra kiváló. Mindenki mindent szépen lassan elmond, hogy értsük, és lent ráadásul feliratozva is van, gyorsítani pedig nem lehet. Hadd gratuláljak.
