Bár Koholint Island neve úgy hangzik, mint valami hidegháborús kutatóbázisé, ahová épp Solid Snake próbál nagy komolyan belopakodni, ez a sziget valójában sokkal barátságosabb vidék. Tévedés ne essék: itt sem egyszerű életben maradni, itt is szükség lesz az eszünkre, és néha még a falat is kirobbanthatjuk egy kis C4-gyel kanócos bombával - de Link e kalandja még így is jóval kevesebb feszültséget, ám annál több vidám pillanatot hoz. És így volt ez 1993-ban is, amikor a Link's Awakening először megjelent Game Boyra - a projekt a SNES-legenda, a Link to the Past portjaként indult, de aztán a fejlesztés során új utakra tévedt. Ez ráadásul nem is az első remake-je a remek játéknak, hiszen a Game Boy Color indulására a Nintendo már elkészített egy mind színekkel, mind más extrákkal feldobott deluxe verziót a programból.
Moblinok és emberek
A Link's Awakening e harmadik, immár Switchre megjelent új verziójával kapcsolatban talán az a leginkább megdöbbentő, hogy a csodálatos új körítés alatt ez bizony teljesen ugyanaz a kaland, mint 26 évvel ezelőtt - és a recept ma is tökéletesen működik. Az utóbbi évtizedet a Zelda széria régebbi tagjainak polírozásával töltő Grezzo stúdió eddigi legkomolyabb munkájáról van szó, és a szakemberek csaknem hibátlan munkát végeztek. Az egykori párpixeles, szürke sprite-okat most rendkívül aranyosan megformált poligontestekre cserélték, mégpedig úgy, hogy a játék leginkább egy vidám diorámára emlékeztet, amelyben nagyfejű plasztikfigurák masíroznak. A tilt-shift hatást rengeteg effekt erősíti, többek között a jól megkomponált kamera is, amely ugyan nem forgatható, ám így is mindig úgy billeg, hogy a lehető legjobb rálátást kínálja az eseményekre.
És hogy mik is ezek az események? Nos, aki mély történetet keresne, az valószínűleg még sosem találkozott a Zelda sorozattal - ennek alkotói egyszerűen nem erre koncentrálnak. A Link's Awakening pedig a narratívát tekintve talán még szikárabb, mint legtöbb rokona. Az intró Linket bármiféle magyarázat nélkül a tengeren találja, mégpedig egy dühös tengeren - hősünk hajója összetörik, ájult testét egy sziget homokos tengerpartján pedig egy fiatal lány találja meg. Link nemsokára magához tér Mabe falucska egyik kényelmes házában, a fövenyhez visszatérve régi jó kardját is megtalálja, és innentől kezdve küldetése szimplán az, hogy valahogy el tudja hagyni a szigetet. Az épp soron következő feladatot egy bagolytól tudjuk meg, konkrétabb segítséget pedig a szigeten szétszórt telefonfülkékben kaphatunk egy-egy tárcsázást követően.
A Zelda széria tehát nem a rendkívül fordulatos történetmesélésről, netán a kidolgozott karakterekről szól - bár a Linket a kaland elején megmentő Marinra ez valamilyen szinten még igaz is. A Zeldák mindig is a játékmenetet tették legelső helyre, és ez ezúttal is így van: Koholint felderítése, illetve a nyolc (plusz egy opcionális) dungeon megtisztítása pedig ezt kitűnően szolgálja.
A felszín, és ami alatta van
Az eredeti Game Boy-verzióban a sziget 256 külön képernyőből állt, most azonban természetesen a játék szépen scrolloz Linkkel együtt. Bár ez parányi és magától értetődő változásnak tűnik, hatása óriási: így a sziget tényleg egyetlen, összefüggő vidéknek tűnik, ahol nem éles a váltás a falu és az erdő, a mocsár és a préri között. Természetesen ez egy rendkívül zsúfolt világ, tele ellenfelekkel és kincsesládákkal, falhoz vágható edényekkel és karddal lekaszálható bokrokkal, no meg millió titokkal. Itt egy repedezett falat lehet berobbantani, ott egy teleportmező lapul egy szikla alatt, vagy épp barlangbejáratot rejt a magas fű.
A játék végigjátszása - az eredetit nem ismerőknek - körülbelül 10-12 órába fog telni, és bizony csak félidő környékén jutunk el odáig, hogy az egész szigetet be tudjuk járni. Mint a klasszikus Zelda játékok mindegyikében, itt is mindig a felszerelés a továbbjutás kulcsa: a plusz erőt adó karperec felcsatolása után képesek leszünk felemelni az utat elzáró köveket, a Linknek az ugrás mágikus képességét adó toll segít leküzdeni a vermeket, a bumeráng pedig ezúttal is ugyanolyan hasznos mind a távoli lények abajgatásában, mind a messzire levő kapcsolók megpiszkálásában, mint korábban bármikor.
A dungeonök is efféle módon működnek: már Game Boy-mintára tényleg különálló szobákra vannak osztva, és csaknem mindegyik rejt valami speciális kihívást, ravasz fejtörőt, új csavart a megszokott dolgokon. A dungeonök mindig adnak egy új eszközt, aztán jobbára annak használatára - illetve a korábbi tárgyakkal való kombinálására - épül fel az egész labirintus. Itt sokkal koncentráltabban kapjuk meg az agymunkát is igénylő részeket, és a legjobb ilyen dungeonök akár egy teljes órányi gondolkodást és feladatmegoldást is megkövetelnek. Ma is lenyűgöző némelyik járatrendszer ötletgazdagsága és megannyi eltérő csavarja egyetlen eszközre - elképesztő, hogy 1993-ban ez pontosan ugyanígy működött!
Új szelek
Illetve nem pontosan ugyanígy, hisz Switchen a remek grafika és a csodálatosan hangzó új zenék mellett is van pár újdonság. Ezek egy része a játékot jól ismerőknek kínál plusz szórakozást: van egy zsák új gyűjteni való, és a horgászat is komplexebb lett egy kicsit. Sokkal fontosabb azonban, hogy a kétgombos eredeti hardverről a Switchre átállás során az irányítás is jóval barátságosabbá vált. Minden kézre esik, az erőkarperecet automatikusan használjuk, és a többi funkció közt is sokkal ritkábban kell váltani.
Imádni valóan aranyos játék lett a Link's Awakening harmadik verziója: az ősi játékdizájn és a modern grafika házassága egész különleges élménnyé teszi ezt a kalandot. Csalódni legfeljebb az fog, aki a szériát különösebben nem ismerve a Breath of the Wild korszakos zsenialitása nyomán valami ahhoz hasonlóan nagyívű játékot vár. Ez felvállaltan nem az: ez Link egy kisebb kalandja, amely azonban klasszikus formulája ellenére még ma is remekül működik.
