Már Monte Cristo grófja is bebizonyította, de Michael Scofield óta egyértelműen tudjuk, hogy nem túl egyszerű dolog megszökni a böriből. Ezt saját bőrünkön is tapasztalhattuk 2015-ben, amikor leültünk a The Escapist című, ódivatúnak tűnő játék elé, amelyből annyit adtak el, hogy a fejlesztők nem tétlenkedtek elkészíteni a folytatást sem. Mindamellett, hogy több téren is fejlődött, és hozza az előző rész szökési színvonalát, azért akadnak bajai is.
Sztoriról különösebben nincs értelme beszélni, hiszen mindössze arról van szó, hogy adott tíz büntetés-végrehajtási intézet, ahonnan nekünk, játékosoknak meg kell pattannunk úgy, hogy mindenféle eszközt fabrikálunk magunknak; alagutakat ásunk, szellőzőjáratokon mászunk keresztül, illetve egyéb furfangokat vetünk be. Csakhogy, mint a való életben, úgy a játékban sem olyan könnyű ám elillanni a rácsok mögül, hiszen a legtöbb esetben az őrök rendkívüli módon résen vannak, és nem tudunk napi nyolcban alagutat ásni, vagy rácsokat fűrészelni, mert azonnal kiszúrnak. Éppen ezért fontos, hogy teljesen együtt éljünk a mindennapok rutinjával, tehát ha enni kell, akkor legyünk az étkezőben, ha meló van, akkor dolgozzunk a helyünkön, és ha leereszkedik az éjszaka, akkor ne a mi csákányozásunk zajától legyen hangos az összes szint. Igazából néha szinte olyan érzésünk lesz, mintha valóban a nadrágzsebükben kellene kihurcolni a kávéskanállal ásott alagút földjét a napi sétákon, hogy majd 30 év múlva legyen esélyünk igazolatlanul távozni, de ennyire azért nem kilátástalan a helyzet.
Homokozó és börtön
Rendkívül büszkék a fejlesztők arra, hogy ismét sikerült (szerintük) remek sandboxkörnyezetet alkotniuk, ahol valójában csak rajtunk múlik, hogy hogyan és miként törünk a szabadság felé. Csakhogy mindez elég sok időt vesz igénybe még annak ellenére is, hogy lehetőségeinkhez mérten valóban szabadon (fura szó ez egy börtönös játékban) mászkálhatunk, és szerezhetjük meg a craftoláshoz szükséges alkatrészeket. Éppen ezért nem árt, ha beszerzünk néhány online cellatársat, mert velük lényegesen egyszerűbb a dolog, hiszen ha négyen szökünk, akkor ugyanennyien leszünk a beszerzésre is, ergo fel lehet osztani egymás között a "bevásárlólistát", arról nem is beszélve, hogy így könnyebben ellenőrizhetjük az őrök mozgását. Egyedül viszont komoly kihívások elé állít a játék, és nem feltétlenül fogjuk azt érezni, hogy ej, de jó, mert nehéz. Sokkal inkább a szentségelés felé hajlunk majd, hiszen megfelelő mentési lehetőségek híján, ha valamit elbaltáztunk, vagy rájövünk, hogy másként kellett volna csinálnunk, már veszett fejsze nyele.
Nem biztos, hogy itt fogsz megrohadni
Az összesen tíz börtön rendkívül változatos, és aki kedveli a pixeljellegű álretró stílust, annak tutira be fog jönni az élmény, de az, hogy egyedül meglehetősen nyomi módon tudunk boldogulni, és hogy a mentést elbaltázták, a kevésbé kitartókban idővel fásultságot okozhat, főleg akkor, ha nem igazán tudnak megszökni többszöri próbálkozás ellenére sem. Összességében azt mondhatnánk, hogy egyedül is elviselhető, de igazán akkor lehet jól szórakozni, ha többen esünk neki a feladatoknak, illetve van még egy apró kedvessége a játéknak, ám ezt a poént nem lőjük le, mindenki fedezze fel magának.
