Kevés játéknak van olyan jól eltalált ikonja, mint a Tharsisnak, amit az asztalunkon egy vérben ázó dobókocka képvisel. Ebben minden benne van, amivel találkozni fogunk utazásaink során, ugyanis rengeteg dobókocka és majdnem ennyi hulla kövezi majd a világűr hidegében tett utazásainkat.
Ugyanitt karbantartót keresünk
A történet szerint az első emberi expedíció részeként lebegünk a Mars felé, viszont egy meteorraj nem csupán a bátor csapat élelmiszerkészleteinek nagy részét semmisíti meg, hanem a fontos modulban tartózkodó két asztronauta is a játék eleji szkriptelt részben leli halálát. Innentől kezdve tíz hetet kell túlélnünk, miközben minden héten újabb és újabb hibák ütik fel a fejüket a hajó különböző moduljaiban. Minden meghibásodásnak saját pontértéke van, amit az űrhajósaink által dobott (és egyszer részben újradobható) kockák értékével csökkenthetünk, ha pedig eléri a nullát, elháríthatjuk az adott problémát.
Ha éppen nem tudunk minden hibát kijavítani az adott körben, a gondok hamar feltornyosulnak, mint a mosatlan edények; negatív hatásaik pedig minden körben érvényesülnek. Enyhébb esetben csupán használaton kívülre kerül az adott modul, de az esetek többségében valamelyik erőforrásunkból, így a hajó épségét mérő csíkokból, az asztronauták életerőpontjaiból vagy éppen a felhasználható kockáinkból szívnak el párat. Ezek az alapvető játékmechanizmusok egyébként nagyon jól átadják a kétségbeesett asztronauták helyzetének hangulatát, ugyanis a játékos személyesen is szembesül azzal a helyzettel, hogy rengeteg megoldandó problémája van, de rendkívül kevés erőforrása, amelyek ráadásul egyre fogynak.
16,6 százalék
A készítőknek olyannyira sikerült eltalálniuk ezt, hogy rengeteg játékosnak valóban az az érzése támadt, a Tharsis megnyerhetetlenül nehéz, és teljesítése túlságosan is a vak szerencsén múlik. A valóság viszont az - mint a legtöbb kockaalapú játék esetében -, hogy igenis van lehetőségünk előrekalkulálni dobásaink valószínűségével, csökkenthetjük is a játékunk végét jelentő rizikókat, ráadásul az alacsony értékű kockákat is tudjuk hasznosítani. A Tharsis nyúlfarknyi oktatórésze viszont az alapvető irányításokon kívül rendkívül keveset tanít meg a játékot tarkító rengeteg mechanizmusról, ezeken túl pedig csak rövid szöveges útmutatókat kapunk, amiket unalmas olvasni. Így könnyen elveszhetünk, az első kilenc, egytől egyig kudarccal végződő küldetés után én is feladtam volna, ha nem kellett volna tesztelnem a játékot, de végül megérte folytatni.
Hasonlóan például a HearthStone-hoz, a Tharsisban is rengeteget lehet javulni néhány fontos alapelv elsajátítása után, így némi netes kutakodást követően a tizedik, de újdonsült tudásommal levezényelt első próbálkozásom sikerrel is járt. Azoknak, akik az egyes modulok mellett a négy alapember és a feloldható űrhajósok képességeit is megtanulják hatékonyan használni, létezik egy nehezített mód is, de a jövőben az alapkampánynál nehezebb missziókat és egy könnyebb bevezető küldetéssort is ígérnek a fejlesztők.
Esztétikai szempontból egyébként a játék zenéje a legizgalmasabb, az elektronikus dallamok között néhány zseniális szám is meglapul, viszont a többi hangeffekt és a látványvilág egészen átlagos. A körök közötti átvezetők viszont nem a Tharsis motorjával, hanem rajzolt animációval készültek, ami kifejezetten jól néz ki, viszont a kezdeti rejtélyhez képest viszonylag kiábrándító lezárást kapott a sztori. Annak ellenére nem éppen lenyűgöző a finálé, hogy több különböző variációja is van, és a játék szerkezetére is egész okosan reflektál. Akik rákattannak a játékra, nem is ezért, hanem a minél magasabb pontszámért fognak egy-egy újabb utazásba kezdeni.
