A 3. napi teltházas műsor után a szombati napra is csak hasonlóan jókat tudtak ígérni a szervezők. Elvégre ezen a napon lépett fel az angol szigetország gitárzenei apraja és nagyja, olyan nevekkel, mint a The Subways, az Editors, a Manic Street Preachers és a Placebo. Sajnos a nagyszínpad délután 3 órási kezdése ma is korainak bizonyult, így csupán az Editors produkcióját csíptük el teljes hosszában.
Tom Smith együttese számomra nagy kedvenc, hiszen van olyan jó, mint a Coldplay a melankolikus gitározgatós zenei szcénában, de ők képesek egészen más irányokba is elmozdulni - méghozzá jól. A szombati koncertjükből ez remekül kiderült, ráadásul a Terminátor-filmek jellegzetes és legendás főcíméből kölcsönvett aláfestéssel indítani nálam a „Sziget legjobb előadáskezdete" címet jelenti. Az újabb, kicsit elektrosabb számok mellett volt persze hely a régi nagy kedvenceknek is, ahol a gitár kapott főszerepet. Az egyetlen dolog, amit sajnálok az az, hogy Tom Smith énekes-gitáros nem nagyon kommunikált szóban a közönséggel. Testben igen, hiszen fel-alá rohangált, csetlett-botlott, mikrofonról mikrofonra váltott, ugrált és nyúzta a gitárját, mely mennyei hangon sírt a közönség felé (ohh csöpp-csöpp). Ha legalább néha beszélt volna hozzánk egy kicsit, akkor az Editors még egy díjban részesülhetett volna nálam. Azonban a „legjobb színpadi arc" címét továbbra is a Ting Tings énekesnője viseli.
Az Editors után úgy döntöttünk, hogy kicsit felmérjük a Civil Sziget adta lehetőségeket, elvégre enni már tudtuk hol kell, és már a kedvenc standunknál is rongyosra ültük az egy hét alatt a hátsónkat. Igazából nem találtunk semmi olyat, ami minket speciel érdekelt volna, a drogprevenciós és uniós sátrak amúgy szórakoztató játékokkal várták az érdeklődőket. Szerencsére a végén megleltük a játékos lelkű szigetelők mekkáját. Az Amerikai Nagykövetség sátránál voltak olyan kedvesek a vendéglátók, hogy kihoztak egy PS3-at és egy full Rock Band felszerelést. Rögtön is zúztunk helyben két menetet, miközben papír-Obama nagyban figyelte produkciónkat. A remek teljesítmény ellenére azért mi szívesebben maradnánk a Guitar Hero-nál, ott mintha jobb lenne a gitár, és a játékmenet is valahogy jobban csúszik. Mindenesetre a mai, utolsó napon is biztosan kilátogatunk oda!
Ezek után egy kicsit belestünk a Neo előadására, mely az A38-Wan2 sátor nehézkes hangosítása miatt késett. Állítólag maguk a zenészek is erre panaszkodnak, így csak remélni tudom, hogy az elkövetkezendő években erre is találnak valami megoldást a Sziget szervezői. Maga a koncert amúgy egy sablonos Neo előadás volt. Jó hangulat és sok ugrálás meg dülöngélés, de semmi extra, semmi több. Így hát a magyar együttes előadásának a végén rohantunk is egy kis eledelért, majd be a Nagyszínpad előterébe, ahol Brian Molko bandája készült fellépni. A Placebo fellépése eleinte kétséges volt, hiszen az együttes hosszú turnéja olyannyira kifárasztotta a frontembert, hogy a legutóbbi, pár nappal ezelőtt koncertjén összeesett a színpadon. Szerencsére azóta sikerült összetapasztani Brian-t, így a fellépést zökkenőmentesen megtartották. Sosem voltam még az együttes előadásán, holott többször is felléptek már hazánkban, illetve több számukat is kedvelem, de még sosem vett rá a sors, hogy kilátogassam egy előadásukra. Arra viszont már piszkosul kiváncsi voltam, hogy Brian Molko vajon tényleg férfi-e. Jó, persze már a kezdetektől fogva tudtam, hogy az, de élőben is meg akartam erről győződni. Ráadásul Sophiaso számára ez volt a legjobban várt koncert a Szigeten, így szinte biztos volt, hogy ezúttal nem hagyom ki az eseményt. Jól is tettem, ugyanis meglehetősen erős koncertet adott a brit alakulat. Ha a Prodigy, Fatboy Slim és a Pendulum koncertjei azért voltak jók, mert remek kis pattogtatós show-t nyomtak le, akkor a Placebo-t már csak azért érdemes dicsérni, mert végre egy jó kis gitáros és éneklős előadást tudtak a Nagyszínpadra varázsolni. Oh igen, és Brian Molko-ról most már tényleg tudom, hogy férfi. A kor bizony meglátszik orcáján, s hiába a megszokott smink, a ráncok bizony árulkodnak. De kit izgat mindez, ha a legfontosabb, a hangja, mit sem változott.
Koncert után még egy kis kultúrát is szerettünk volna magunkba szívni, ezért ellátogattunk a látványszínház (La Fura dels Baus) műsorára. Sajnos a vak sötét helyszínen az nem volt tisztázva, hogy hol is húzódik ülőhely és színpad közt a határ, azonban a műsor kezdetekor rá kellett eszmélnünk, hogy nincs is ilyen. A színpad ott van a közönség soraiban, hatalmas fények mellett cipelik be a fehér ruhás „domina-szerű" hölgyeket, és tessékelik el az útból a nézőket. A műsor ezen része meglehetősen unalmas volt, azonban mikor daruval beemeltek fölénk egy óriási mókuskereket tele emberekkel, megmentették az előadást. Innentől az izgatott leginkább, hogy mit emelnek még be fölénk. A végén 52 ember lógott a levegőben, az állunk pedig eltűnt a fűben. Ennek ellenére nem mondanám, hogy nagy rajongója lettem az elvont színházi művészeteknek, de egyszer érdemes volt ezt is megézni.
A Sziget utolsó napja következik, melyen a Faith No More legendás együttes lép nagyszínpadra. Telt házat jósolnak, így aki esetleg habozik, hogy kijöjjön, az gyorsan döntsön, ugyanis nem minden nap érkezik hazánkba egy ilyen nagy név, ráadásul ki tudja, hogy fognak-e még együtt játszani az idei turné után, és tényleg lesz-e új lemez. Azonban száz szónak is egy a vége, a holnapi nap lesz az idei Sziget utolsó napja, mely után már csak egy hosszú összegzés formájában tisztelgünk majd a magyar fesztiválok egyik legnagyobbika előtt.
