Nyolc évvel a bejelentés után a Bethesda végre elárulta, mi is a The Elder Scrolls VI teljes címe. Mindössze néhány napja derült ki, hogy a következő felvonás megkapja a Sentinel alcímet is, a már a visszaszámolásra készülő rajongók lelkesedését azonban szinte azonnal lehűtötte Jason Schreier, a Bloomberg többnyire jól értesült újságírója, aki szerint a játék premierjéig még több mint két év van hátra. Magyarán még egy 2028 végi megjelenés is optimista forgatókönyvnek tűnhet.
A stúdió egyelőre fukarul bánik a részletekkel. A végleges cím leleplezését egy rövid videó kísérte, amelyben egy tekercs bukkan elő a homokból. E képsorok és a Bethesda korábbi utalásai alapján Hammerfell lehet a kaland helyszíne, a történetben pedig főszerepet játszhatnak a címadó ősi tekercsek, de a fejlesztők ezt egyelőre nem erősítették meg egyértelműen.
Szintén kérdéses a Sentinelt támogató platformok köre, ugyanis pillanatnyilag nem tudni, mik a Microsoft tervei. Kizárólag a Project Helix kódnéven futó, következőd generációs Xboxon játszhatunk majd vele a PC mellett, vagy Series X-en és S-en is? Az Xbox brand identitását erősítő exkluzivitást választják Asha Sharmáék vagy a rövid távú haszon kedvéért a PlayStation és a Nintendo közönsége előtt is szélesre tárják-e a kapukat? Ezekre a kérdésekre valószínűleg nem a közeljövőben kapunk választ.
A Bethesda eközben más nagyszabású projekteken is dolgozik, készül a Fallout 5, valamint a Fallout 3 és a Fallout: New Vegas felújított változata, továbbá egy még cím nélküli Fallout-epizód, amelynek munkálatait az Obsidian Entertainment vezeti.
Forrás: Reddit