Hogy megismerj, együtt kell repülnöd velem – ez az első mondata és a mottója annak a vicces-keserű regénynek, mely az elmúlt időben hatalmas népszerűségre tett szert. Gondoljunk csak a nemrég hazánkban is debütáló, a könyv címével azonos néven futó filmre, melynek főszereplője, George Clooney a lehető legtökéletesebb megformálója egy sármos, mégis mindenkitől független, karrierista férfinak.
Kialakulóban egy új emberi faj?
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Walter nevű pasi, aki az egyik repülőgép első osztályán utazva ismerkedett meg egy idegennel. Az újdonsült barát elmondta, hogy az év 300 napján úton van, hiába van háza Alantában, szállodákban tengeti az életét, ráadásul lassan a repülőgépek személyzetét mondhatja igazi családjának, hiszen jobban ismeri a stewardessek és a pilóták életét, mint a saját feleségét.
Ez az ember ihlette meg Walter Kirnt, ugyanis az Egek ura főszereplője Ryan Bingham, akinek életcélja az, hogy átlépje a repülések alatt gyűjtögetett egymillió mérföldes határvonalat. Lejmol egy kis pénzt munkaadójától, melyet otthagyni készül, készít egy hat napos útvonaltervet, elintéz pár dolgot és a hetedik napon, kipihenve a fáradalmakat, részt vesz húga esküvőjén. De mit fog csinálni az után, hogy sikerült elérnie élete célját?
Film kontra könyv
Bonyodalmak nélkül kicsit unalmas lenne a könyv: ahogy telnek a napok, úgy jelennek meg a különböző furcsaságok – bankártyahackelők, gyanúsítgatások, összeesküvések bonyolítják Ryan amúgy sem tökéletes életét. Ezek mellett végig ott a bizonytalanság: vajon fel fogják venni a titokzatos munkahelyre, melyet kipécézett magának? Sikerül befejeznie a hosszú idő óta készülő könyvét? Abba fogja hagyni a folytonos utazgatást a családja kedvéért? Sok-sok kérdés merül fel az olvasóban, melyek közül sokra nem is kapunk választ, csak a filmben (ezért érdemes előbb elolvasni, aztán megnézni a moziban).
Míg a könyv Ryan karrierjét és a mérföldgyűjtési szenvedélyét helyezte a középpontjába, addig a film sokkal kerekebb képet adott a férfi életéről: ha eltekintünk a kisebb különbségekről, amik a regényben írott dolgok megváltoztatásából fakadnak, a film második fele akár a történet folytatása is lehetne, melyben sokkal többet tudhatunk meg a férfi magánéletéről, mint a kötetből.
Nem feltétlenül úgy van, ahogy mások állítják
Csodálkoztam, amikor több helyen azt olvastam, mennyire gördülékeny Kirn írása és mennyire „olvasatja magát”. Bevallom, újra kellett olvasnom az egész regényt, mégpedig azért, mert az író hajlamos túlságosan részletekbe menően ecsetelni a dolgokat. Vegyünk egy példát, véletlenszerűen belelapozva a könyvbe: tíz oldalon keresztül folyik egy átlagos tartalmú és hosszúságú párbeszéd a főszereplő és egy nő között, de Kirn folyamatosan megszakítja olyan gondolatokkal, mint hogy mit gondol Ryan a repülőn megismert emberekről, hogy néznek ki a beszélgetőpartnerhez hasonlító nők - de ha nem lenne elég, az egészet megfejeli egy kis nosztalgiázással és a párbeszédhez egyáltalán nem passzoló, de általános érvényű gondolatokkal. Ilyenkor csak azt teheti az ember, hogy vagy visszalapoz oda, ahol elvesztette a fonalat, vagy listát vezet a regényben említett személyekről, akik közül sokan feleslegesen vannak megemlítve. Csak az a gond, hogy ez mind a történet élvezhetőségének rovására megy.
