Lehet, hogy voltak hibái az első két Syberia játéknak, de a hangulat, az izgalmas világ, a gyönyörű helyszínek ezeket mind feledtették velünk. Nem csak azoknak érdemes elővenni őket napjainkban, akik gyengéd érzelmeket táplálnak akár Kate Walker, akár kísérője, az automaton Oscar iránt, hanem azoknak is, akik eleve fogékonyak a point and click műfaj képviselőire. A harmadik rész, bár tragikusan rossz épp nem volt és a toleránsabb rajongóknak érdemes átküzdeni magukat rajta, bugos annál inkább, valamint a túlbonyolított irányítás is megnehezítette az élvezetét.
A The World Before viszont minden rosszat feledtet, a gyönyörű tájaknak, a csodálatos osztrák (bocsánat, osterthali) városnak, a szimpatikus szereplőknek köszönhetően sikerült megkoronázni a tavaly elhunyt, de a fejlesztésben haláláig aktívan részt vevő Benoît Sokal életművét.
Ideje mélyre ásni
A Microids nem próbálta meg semmissé tenni a Syberia 3 eseményeit, a történet egy évvel annak cselekménye után kezdődik. Kate Walkert a játéktörténelem legröhejesebb gonoszainak címére jó eséllyel pályázó rosszarcúak elfogták, majd egy sóbányába zárták, ahol egy évet töltött el. Épp akkor, amikor csomagot kap, mely édesanyja halálhírét hozza, véletlenül lyukat üt egy kőfalba, így egy a nácik... bocsánat, a Brown Shadow fasiszta csoport által hátrahagyott vagonra lel, tele kinccsel, valamint egy festménnyel, ami egy rá megdöbbentően hasonlító lányt ábrázol.
Teljesen véletlenül van még ott egy a második világháborúból maradt, de tökéletesen működő motor is, tele benzintankkal, amivel sikerül megszöknie, és egészen az Osterthalban található (ami egy apró, fiktív ország valahol Svájc, Németország és Ausztria szomszédságában), a Dombre folyó partján fekvő Vaghen városáig utazik, hogy kiderítse, ki a festményen szereplő lány, és áll-e vele valamilyen rokoni kapcsolatban.
Mindeközben egy másik idősíkon, 1937-ben Dana Roze-t irányítjuk, egy fiatal, tehetséges zongoristát, aki vagerán (avagy zsidó, de a játékban így hívják) származása miatt nem sok jóra számíthat a Brown Shadow-tól. Kate és Dana ugyanazon helyszíneket járják be, sőt, a játék egyes pontjain válthatunk is köztük, hogy megtaláljunk a múltban elrejtett tárgyakat, felfedezzünk titkokat. A játék kellő időt fordít Dana történetének elmesélésére is, nem csak azért kell vele játszanunk, hogy Kate tudja, mit kell csinálnia egyes fejtörők megoldásához, mi több, valójában az ő története az igazán érdekes.
Nagyon mély mondanivaló és óriási, álleejtős megfejtések nincsenek, néhol akadnak botlások benne, de a sztori így is érdekes és magával ragadó. Vaghen Art Nouveau építészete, macskaköves utcái, virágokkal borított épületei, gyönyörű főtere mind-mind lehengerlőek, és egyébként annak ellenére, hogy egy kisebb költségvetésű játékról van szó, meglehetősen szép; inkább az animációkon látszik, valamint a szinkronon hallható, hogy nem egy nagy csapat dolgozott rajta. Egyébként Kate ismét Sharon Mann hangján szólal meg, ami külön öröm.
Tekergess meg mindent
A játékmenettől nem vártunk és nem is kaptunk forradalmi újításokat, pont azt az élményt adja, amit a korábbi Syberia-játékok is. Főleg sétálgatunk és felfedezünk, alkalmanként fejtörőkkel találjuk szemben magunkat, amiket többnyire szerkezetek működtetésével tudunk megoldani, de akad például olyan is, hogy egy kocsmában kell megfelelő italokat töltögetnünk. Aki játszott az előző részekkel, az tudni fogja, mit hol keressen, hacsak nem fog ki rajta, hogy a fehér címkés tárgyon (esetemben egy filmtekercsen) nem látja az ugyancsak fehér pöttyöt, ami mutatja, hogy interakcióba lehet vele lépni. A játék többnyire fogja a kezünket, nem enged túl messzire kalandozni, ha egy adott területen van még feladatunk, de itt-ott ad lehetőséget a felfedezésre
Az irányítás is klasszikus: a karakterek oda sétálnak, ahova kattintunk, ha duplázunk, futnak, ha nyomva tartjuk a gombot, követik a kurzort. Ha tekergetnünk, mozgatnunk kell valamit, a játék egyértelműen jelzi, milyen mozdulatot vár el, ami segíti a beleélést, egyben nem bonyolítja fölöslegesen a kezelést. 3D-s térben egérrel mozogni soha nem volt a legkényelmesebb, most is akadtak azért problémáim mind nekem azzal, hogy jó helyre kattintsak, mind a szereplőknek az útkereséssel, de túl lehet élni.
A Syberia: The World Before végigjátszása még úgy is több mint 10 órát vehet igénybe, hogy hanyagoljuk az opcionális feladatokat, amikkel többet tudhatunk meg a világról, a karakterekről - ez bőven kielégítő egy sztoriközpontú játéknál. Sajnos a beszélgetéseket nem lehet léptetni, ami engem, aki gyorsabban olvas, mint ahogy a karakterek elmondták a mondanivalójukat, némileg zavart. Ugyanakkor még örömmel ültettem le Kate-et, hogy lamentáljon egy kicsit, vagy állítottam egy kiállítóhoz, hogy vele együtt gyönyörködhessek a tájban.
Bár nyitott a lehetőség egy folytatás előtt, Sokal halála miatt ez valószínűleg soha nem készül el. Mindenesetre a The World Before kötelező minden Syberia-rajongóknak, és erősen ajánlott azoknak, akik kedvelik a point and click kalandjátékokat, simogatja a szemüket a gyönyörű látványvilág, és érdekli őket egy kliséket nem nélkülöző, de ennek ellenére is izgalmas történet.
