Rég magunk mögött hagytuk azt az időszakot, amikor a hazai fejlesztőstúdiók évente két-három alkotással is hozzájárultak a valós idejű stratégiai játékok műfajának tündökléséhez. A stormos és crytekes veteránokból álló Kite Games azonban dacolva a korszellemmel pár évvel ezelőtt belevágott egy tradicionális alapokon nyugvó, taktikai elemekkel gazdagon átszőtt RTS fejlesztésébe, amelyhez a Kalypso Mediától megkapta a Sudden Strike egykor nyilván szebben csengő, de még most sem teljesen értéktelen márkanevét.
Gleiwitztől Berlinig
Hogy a sokáig háborítatlanul nyugvó széria feltámasztása tartós eredménnyel járjon, egyszerre több fronton kellett helytállnia a csapatnak. Először is elengedhetetlen volt a sorozat korábbi tagjait a hasonszőrű művektől megkülönböztető jellemvonások megőrzése, mint a bázisépítés totális negligálása, a gondjainkra bízott egységek mikromenedzsmentje és a folytonos zsonglőrködés a korlátozott mértékben rendelkezésünkre álló erőforrásokkal. Ugyancsak visszatérő elem, hogy elfoghatjuk és használatba vehetjük a visszavonuló ellenség hátrahagyott lövegeit és harcjárműveit.
Újdonság viszont, hogy bármikor megállíthatjuk az időt, és a harcok szüneteltetése közben is utasításokat adhatunk csapatainknak, továbbá a pillanatnyi állást is tetszés szerint elmenthetjük, illetve visszatölthetjük. Ha pedig azt tapasztaljuk, hogy minden erőfeszítésünk dacára kifog rajtunk az MI, megpróbálkozhatunk az alacsonyabb nehézségi fokozattal. A korábbi részekre egyáltalán nem jellemző rugalmasság persze nem terjed odáig, hogy a missziók előtt kiválasztott parancsnokot, valamint annak doktrínáját menet közben lecseréljük, és ha megszerzett csillagjainkat a gyalogságot támogató képességekre költöttük, akkor nem kérhetjük vissza őket, csak mert meggondoltuk magunkat, és inkább a harckocsizókat erősítenénk.
Ezek a változtatások és lehetőségek egytől egyig azt a célt szolgálták, hogy a valamikori rajongótáboron kívül olyan játékosokat is meg tudjanak szólítani, akik eddig nem tartották kellően felhasználóbarátnak a Sudden Strike játékokat. Úgyszintén a potenciális vásárlók körét tágítja a konzolok felé történő kétlépcsős nyitás; PS4-en már tavaly átélhettük a balatoni csatát, Xbox One-on viszont mostanáig nem kerülhetett sor erre a ritkán feldolgozott ütközetre.
X-fegyver
Türelmünket az Xbox One X hardveréből kisajtolt natív 4K felbontáson és a reccenésmentes 30 fps-en túl oly módon igyekeztek meghálálni a fejlesztők, hogy a játék mellé csomagolták az eddig megjelent tartalmi bővítmények mindegyikét, beleértve a Road to Dunkirk és a Finland - Winter Storm hadjáratokat is, miáltal az egyjátékos missziók száma harminc fölé emelkedett. Előbbi utóvédharcokat tartogat számunkra a szövetségesek szemszögéből, míg németként értelemszerűen az ellenség tengerbe szorítása a cél. Nyelvrokonaink hősies küzdelme a túlerőben lévő Vörös Hadsereg ellen szintén megér egy misét, de az ellenállás megroppantása is élvezetes a maga módján, amikor sarlós-kalapácsos lobogó alatt vonulunk eltaposni a Sztálinnal dacoló rénszarvaspásztorokat. Mindez kiegészülve a skirmishmóddal, valamint az online multival hetekre elegendő szórakozást kínál. Előbb azonban át kell esnünk az akklimatizálódás fázisán, amelynek időtartama személyenként változó. Nekem nagyjából az első hadjárat végére sikerült kivernem a fejemből a Halo Wars 2 alaposan rögzült irányítási sémáját, és alkalmazkodnom a Sudden Strike 4 megoldásaihoz.
Az egységek folyamatos pátyolgatása, a harc közbeni tankolás és lőszervételezés ugyan garantáltan kifogott volna rajtam, ha nincs a pause funkció, de nem feledkeztek meg róla, ezért a legfőbb problémát még mindig a magát olykor megmakacsoló MI, valamint az útvonalkeresésért felelős algoritmus anomáliái jelentik.
