Úgy tűnik, vannak még csodák. Ha esetleg valaki nem tudná, 2017 nyarán a megszűnés szélére sodródott a The Chinese Room (Dear Esther, Amnesia: A Machine for Pigs, Everybody's Gone to the Rapture), akkor az alapítók mindenkit elbocsátottak, és saját kézbe vették a prototípusok készítését, miközben befektetőket kerestek. Szerencséjükre nem kellett más munka után nézniük, mivel felbukkant a színen a Sumo Digital, hogy megvásárolja a bajba jutott stúdiót.
Ez 2018-ban történt, most pedig már ott tartunk, hogy a sétaszimulátorok műfaját megteremtő csapat az eddigi legnagyobb projektjét, a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-t készül kiadni a Paradox támogatásával, amire egy kisebb lélegzetű, ám emlékezetes kalandot ígérő horrorral melegített.
Sziget a ködben
A Still Wakes the Deep Cameron "Caz" McLeary története, egy bűncselekménybe keveredett családapáé, aki ahelyett, hogy szembenézne tettei következményeivel, 1975 telén a rendőrség elől rejtőzködve egy északi-tengeri olajfúró szigeten húzza meg magát, ahol a lányai keresztapja szerzett neki villanyszerelői állást. Mivel a szélviharok tépázta és kisebb hajókat is könnyedén felborító hullámok által ostromlott Beira D amúgy sincs túl jó állapotban, a játék még akkor is bővelkedne izgalmakban, ha a hardcore szimulátorok táborát erősítené.
A The Chinese Roomnak viszont nem az volt a szándéka, hogy testközelből megismerjük a cudar körülmények között dolgozó munkások mindennapjait (bár ebből is ad ízelítőt), hanem hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, lehetőleg egyszerre többel. Elvégre valószínűleg sokan rettegnek attól, hogy lezuhannak a magasból, és halálra zúzzák magukat, esetleg karnyújtásnyira a cél előtt kifogynak a levegőből, és vízbe fúlnak, vagy nyomasztóan szűk folyosókon kergeti őket egy torz szörnyeteg, és egy ponton a helyes irányt elvétve zsákutcába fordulnak.
Na de kanyarodjunk vissza Cazhez, aki - mint azt a Still Wakes the Deep bevezető szakaszában megtapasztaljuk - hamar a csapat részévé vált, és kollégái legtöbbjére a barátjaként tekint, de néhányukkal azért alkalmanként összeakasztja a bajszát, köztük az egész művelet vezetőjével. Rennick el akarja zavarni Cazt, miután tudomást szerez a múltjáról, ám egy váratlan incidens szétzilálja a terveit, és egy szempillantás alatt káoszba taszítja az olajfúró szigetet. Pánik tör ki, emberek halnak meg, és különös, sosem látott létforma veszi birtokba a Beira D-t, miközben megszakad a kommunikáció a szárazfölddel, vagyis nem lehet segítséget hívni. A legénység éppúgy magára marad, mintha egy meghibásodott űrhajón vagy víz alatti állomáson lenne. Caz és még néhányan azonban nem adják fel, mindent elkövetnek, hogy hazajussanak, és lehetőleg annyi barátjukat mentsék meg, ahányat csak képesek. Hogy sikerül-e nekik, azt nyilván nem tőlem fogjátok megtudni, de úgy 3-4 óra alatt magatok is kideríthetitek.
Végig a sárga köves úton
Hiba lenne a The Chinese Room munkássága ismeretében szimpla sétaszimulátorként elkönyvelni a játékot, ugyanis sokkal több annál. Valóban nem kevés időt töltünk azzal, hogy célállomásról célállomásra sietve feltérképezzük a Beira D minden négyzetcentiméterét, de közben annyit ugrálunk, létrázunk, egyensúlyozunk keskeny gerendákon, kúszunk-mászunk és úszunk, hogy időnként úgy érezzük, mintha egy belsőnézetes platformerben lennénk.
Bár kalandjaink lineáris struktúrát követnek, nem lehetetlen eltévedni - vagy akár csak átmenetileg összezavarodni - a masszív Beira D-n. Ha nem tudjuk, merre van az előre, keressünk valami sárgát, ez a videojátékokban az évek során egyezményessé vált jelzés mutatja a helyes irányt, ráadásul mivel a piros mellett a valóságban is a leggyakrabban használt szín az olajfúró szigeteken, egyáltalán nem hat környezetidegennek. Ezt akkor is tartsuk észben, amikor a lábainkat szedve kell eliszkolnunk a nyomunkban loholó szörnyek elől, vagy ha a szerintem hatékonyabb figyelemelterelés (ha kéznél van valami eldobható, hajítsuk az ellenkező irányba) és futás kombó helyett inkább szellőzőjáratokban és szekrényekben meghúzva magunkat settenkednénk egyre közelebb és közelebb a célunkhoz.
Mivel érdemi ellenállást nem tudunk kifejteni, azaz fegyverek híján nem állhatunk le harcolni, a felfedezésre, menekülésre, bujkálásra épülő, pofonegyszerű feladványokkal tarkított játékmenet (a megoldás szó szerint ott van mindig az orrunk előtt) hamarabb elfárad, minthogy a sztori végére érnénk. Ezen még az olyan, amúgy ötletes, de sajnos kiaknázatlanul maradt megoldások sem segítenek, mint hogy időnként meg kell szárítkoznunk és -melegednünk, mielőtt folytathatnánk utunkat.
Bheir an cuan a chuid fhèin a-mach
Azonban még így is változatosabb az élmény, mint a legtöbb fegyvermentes horrorban, ráadásul a játék hiányosságait sikerrel ellensúlyozza a visszatekintések eszközével sűrűn élő történetmesélés. Pazarul megírt, ízes skót akcentussal előadott dialógusok adják meg az ahhoz szükséges háttértudást, hogy ne vakon botladozzunk a sötétben, valamint kedveltetnek meg velünk egyes karaktereket és tesznek végtelenül ellenszenvessé másokat. Ha lehunyjuk a szemünket, olyan, mintha törpék sértegetnék egymást egy fantasy kalandban, az élményt fokozandó pedig választhatunk akár skót gael szinkront is.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
De nemcsak Alec Newman (Dűne, Az utolsó királyság), Neve McIntosh (Doctor Who), Karen Dunbar (Két királynő), Michael Abubakar (Wonka) és Shaun Dooley (Saltburn) játéka érdemel dicséretet, hanem Jason Graves (Dead Space) bőrünk alá kúszó, feszültségteremtő soundtrackje is. Mindezt megkoronázza az audiocsapat elképesztő munkája, aminek köszönhetően a dizájnjukat John Carpenter kultikus sci-fi horrorjából, A dologból kölcsönző szörnyek hangjától a hideg futkos a hátunkon, a Beira D pedig valósággal életre kel a szél süvítése, a tenger moraja, a nehézgépek zöreje és a megkínzott fém sikítása közepette.
Látvány terén is kivívott magának egy vállveregetést a The Chinese Room, sosem nézett még ki olajfúrósziget ennyire valósághűnek és részletgazdagnak egyetlen videojátékban sem. Ha hosszabb lenne, bátrabban ajánlanám a Still Wakes the Deepet, így viszont talán célszerűbb megvárni egy leárazást (vagy élni a Game Pass nyújtotta lehetőséggel). Apropó bátorság: az ijedősebb, könnyebben pánikoló játékosok kedvéért bekerült választható opcióként a sztorimód, ám ez nem veszi ki a szörnyeket, csupán egy fokkal könnyebb lesz lerázni őket, valamint meghosszabbítja a QTE-k teljesítéséhez szükséges reakcióidőt. Ezt sem árt figyelembe venni vásárlás előtt.
