A Stellar Blade alkotói már jó előre leszögezték, mire számíthatunk: ez a játék piszok jól fog majd kinézni, és közben remek harci élményt nyújt, de senki se várja, hogy az írás magasiskolájának mintapéldányaa lesz, vagy elképesztően mély szerepjátékos alapok jelennek meg benne.
Utólag elmondhatjuk, hogy ezt a vállalást sikerült is csont nélkül teljesíteni. A Shift Up újdonsága szép a szemnek és szórakoztató az agynak, de nem dolgoztatja meg az ember szívét valami hihetetlen módon szárnyaló narratívával, és nem itt fogják a min-maxoló mesterek kiélni a szenvedélyüket, bár az egyedi játékmenetre, a különböző stílusok váltogatására azért van lehetőség.
Nyilván ismert a pontos kronológiája annak, hogyan került a Stellar Blade a köztudatba, és ehhez szervesen hozzátartozik az is, hogy mennyire megosztó lett a főhősnő, EVE kinézete. Legalább annyian örültek ugyanis annak, hogy a nagyjából 30 órás játékidő alatt egy (elől és hátul is) részletesen kidolgozott domborulatokkal rendelkező hölgyet kell bámulni, mint amennyien visítógörcsöt kaptak attól, hogy nagyon durván túlszexualizálta a játék a főszereplőt. Ez teljes mértékben ízlés dolga, ha valaki eye candyre vágyik, akkor tényleg meg fogja kapni, de nem ezen áll vagy bukik az, hogy a Stellar Blade jó játék-e. Márpedig eléggé jó.
Éva újra a Földön
A sztori szerint a távoli jövőben járunk, mikor az emberiség már elhagyta a Földet, mivel csúnyán elbukta a ronda szörnyek elleni háborút. Távoli kolóniájukról azonban az emberek elit katonákat küldtek a bolygóra, hogy visszaszerezzék régi otthonukat - ezen harcosok közé tartozik maga EVE is, aki később kap ugyan segítőket, de alapvetően egyszemélyes hadseregként kell átvágnia magát a rondaságok tengerén. Mindenekelőtt hessegessünk el gyorsan egy közkeletű tévedést: a Stellar Blade nem soulslike játék. Igen, a mentési pontoknál újratermelődnek a gyógyító tárgyaink, feltöltődik az életerőnk és a kisebb ellenfelek is visszakerülnek a helyükre, de itt meg is állt a párhuzam. Nem véletlen, hogy a készítők inkább a Devil May Cry szériához hasonlították a munkájukat, a Stellar Blade ugyanis abszolút harcorientált akció-kalandjáték, abból is leginkább az a fajta, ami után megnyaldossák az ujjaikat a műfaj szakavatott kedvelői.
Érdekes egyébként, hogy maguk a karakterek kifejezetten izgalmasra sikerültek, jól ki vannak találva, de a köréjük szőtt történetre már nehezen tud figyelni az ember, annyira gyorsan képes érdektelenségbe fulladni a narratíva. Azért kár ez, mert jó írással tényleg egy minden szempontból pazar játékot kaphattunk volna.
A harc csodája
Persze így sincs miért szégyenkeznie a Stellar Blade-nek, sőt! EVE a hajkoronájába rejtett pengét előcsalva tudja felszecskázni a gaz ellent, a harcrendszer alapjai pedig gyakorlatilag mindenki számára ismerősek lesznek: van kétféle erősségű támadás, ezen felül adott a hárítás, blokkolás és kitérés lehetősége. Egy szépen felrajzolt, könnyen érthető képességfán oldhatóak fel az új skillek, az pedig nagyon fontos, hogy halál esetén nem bukunk semennyi XP-t sem (már csak ezért sincs értelme soulslike-okhoz méricskélni), szóval nem kell az efféle büntetéstől tartani. Később, ahogy haladunk előre, folyamatosan megnyílnak az újabb képességek, harci kunsztok.
Ilyen például a Beta Energy, amelynek hála extra támadásokat hívhatunk elő (ha épp van hozzájuk elegendő energiánk), majd később ehhez hasonló lesz a Burst, illetve idővel a Tachy is. Ezek mind-mind olyan mechanikák, amiket nagyon okosan adagol a játék, sosem érzi azt az ember, hogy egyszerre túlzottan sok információ szakadt a nyakába, és tényleg csak akkor jutunk el az újabb mechanizmusok feloldásáig, amikor a korábbiakat már bőven kitanulhattuk, magunkévá tehettük. Tanulásra pedig bőven jut majd elég idő, hiszen a Stellar Blade világában minden sarok mögött egy újabb szörny, robot, vagy más csúnyaság várja EVE-et.
A fejlesztők fantáziájáról tesz tanúbizonyságot egyébként az is, hogy nem csak a tömény akciót zúdítják ránk, vannak kifejezetten és markánsan horrorisztikus szegmensek is, melyek során elbúcsúzhatunk a kardunktól, máshogy kell legyőzni az itt az életünkre törő szörnyetegeket - amik talán az egész játék legparább lényei közé tartoznak. A sztorivezetés lineárisnak mondható, de lehetőségünk van sokféle mellékküldetést is teljesíteni, elcsatangolni. Ezek egy része abszolút felejthető kategória, igazi töltelékmisszió, de akad pár emlékezetes darab is közöttük, és ezek miatt tényleg hálásak lehetünk. Így is bőven lesz mit csinálni, gyűjteni az alapanyagokat a fejlesztésekhez, hajkurászni az üdítős dobozokat, amikért további extrák oldhatóak fel, vagy éppen törni a fejünket. Olykor a platformszegmensek, máskor konkrét logikai feladványok állják az utunkat, lesz, hogy a matekot is elő kell venni, a ládákat felnyitó kódsorokat pedig ember legyen a talpán, aki képes folyamatosan megjegyezni - szerencsére azért ezeket vissza is lehet nézni.
Öltözködés két bunyó között
Feloldhatunk EVE-nek egy halom új ruhát is, ezzel biztosan sokan elbíbelődnek majd, ugyanis a legtöbb szett nem sok mindent hagy meg a fantáziának (még úgy is, hogy voltak, akik egyenesen visszakérték a játék árát, mert nem lett elég merészen kivágott a főhősnő egyik fürdőrucija). Az pedig már csak hab a közmondásos tortán, hogy új hajköltemények, szemüvegek és fülbevalók is beszerezhetők, ha valaki teljesen testre akarja szabni a hölgyet.
A bossfightok egyáltalán nem olyan nehezek, hogy késztetést érezzen az ember a tévébe hajítani a kontrollert, ugyanakkor egy-két kivételtől eltekintve nem is elképesztően változatosak. Ha okosan kitanultuk, mikor és hogyan védjük a támadásaikat, akkor nem lesznek képesek óriási meglepetést okozni.
Hatalmas szükség van ilyen játékokra, anno ilyesmit éreztünk a Devil May Cry 5 esetében is. Egyre ritkábban talál az ember ennyire jól összerakott adrenalinpumpáló akciójátékokat, nagyon meg kell becsülni az ilyen csemegéket. Kicsivel több törődéssel akár olyan alkotás is lehetett volna a Stellar Blade, amit hosszú ideig emlegetünk. Ez nem jött össze, és év végén sem valószínű, hogy sokan emlékezni fognak rá, de ettől még senki se bánja meg, ha beruház rá. Maximum akkor, ha az összesen 41 megszerezhető ruhanemű közül egyetlen egy fürdőruha miatt szeretne háborogni. De ebben az esetben lelke rajta.
Hiába a Sony a játék kiadója, magyar feliratra ne számítson senki, de ez sejthető volt a Rise of the Ronin után. A feliratozás továbbra is a belsős fejlesztésű videojátékok kiváltsága. Mondjuk itt óriásit nem is veszítettünk ezzel.
