Az EA-nek sikerült addig és olyan mértékben rosszul sáfárkodnia a Star Wars licencekkel, hogy a Lucasfilm megelégelte a dolgot, elegánsan kukázta a megkötött szerződést, és úgy határozott, hogy oké, akkor innentől kezdve már boldog-boldogtalan készíthet Csillagok háborúja videojátékokat, ha le tud tenni egy megfelelő ötletet az asztalra, és úgy látszik, hogy esély van egy valóban minőségi cím megvalósítására - közben persze a story group nem vonul vissza kávézgatni, vagyis a kánonnak egységesnek kell maradnia, az új videojátékoknak is muszáj beleilleszkedniük, ezt a megkötést minden fejlesztőnek vállalnia kell.
A Ubisoft pedig vállalta is, és a franciákhoz tartozó Massive Entertainment csapata Tom Clancy (The Division széria) az Avatar (Frontiers of Pandora) világai után a Star Wars univerzumba is kirándulást tehetett. Játékuk, az Outlaws már csak azért is nagyon izgalmasnak tűnt, mert nem a megszokott vonalon indultak el, nem egy újabb jedit irányítunk, nem fénykardpárbajokon keresztül vezet az út a végcélig, hanem egy űrzsivány bőrébe bújhatunk. Főhősnőnk, Kay Vess egy abszolút Han Solo-szerű figura, aki nem riad vissza a csempészésétől, lopástól és más illegális tettektől, de azért csak helyén van a szíve. Kár, hogy bármennyire is szórakoztató tud lenni, bármennyire is árad belőle a Star Wars életérzés, az Outlawsról pont ez nem mondható el, épp a szív és a lélek hiányzik belőle.
Assassin's Creed: Outer Rim
Tulajdonképpen nem is kellene sokáig húzni a játék jellemzését, végtelenül egyszerűen le lehetne tudni a dolgot: ez bizony egy Assassin's Creed Star Wars köntösben a széria minden erősségével és gyengeségével, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy az Outlaws megint egy "Ubisoft: The Game", és toronyfoglalgatáson kívül minden benne van, amit megszoktunk a franciák nyílt világú címeitől. Ez olyan szempontból nem is baj, hogy aki szereti ezt a zsánert, oda és vissza van a műfajért, az most is meg fogja találni a számítását. Ha azonban valaki ennél többet keresne, akkor bizony nem Kay Vess története jelenti majd számára az áttörést.
A sztori szerint Kay és hűséges négylábúja, Nix komoly slamasztikába keverednek, ebből pedig végül csak úgy tudnak kikecmeregni, ha nyakig belemerülnek az alvilág intrikáiba, és összeraknak egy ütőképes csapatot a "nagy dobásra". Klasszikus heist movie felállás ez, ami piszok jól is áll a játéknak. A lehető legokosabban helyezték el ráadásul a kalandot a nagy Star Wars idővonalon, az ötödik és hatodik rész között járunk, a Birodalom regnálásának utolsó időszakában, amikor a lázadók már masszívan jelen voltak a galaxisban, és ezzel párhuzamosan a különféle bűnszervezetek is virágkorukat élték. Olyan frakciók, mint az Ashiga Klán, a Vörös Hajnal, a Hutt Cartel és a Pyke Szindikátus, melyek mind-mind fontos szereplői lesznek a történetnek.
Maga a játékmenet - ahogy említettük - abszolút mértékben a megszokott Ubisoft csapásvonalon halad előre. Adott egy viszonylag nyílt világ pár kisebb és nagyobb planétával, illetve minden bolygó esetében kiruccanhatunk a légtéren túlra is. Kay jártas a közelharcban, de pár ütésváltásnál messzebb nem érdemes menni a kocsmabunyós irányban, ugyanakkor rendelkezik egy sugárpisztollyal is, aminek eltérő tüzelési módjai oldhatók fel. Ki tud lőni például egy elektromágneses impulzust, ami egyes fejtörők megoldásához nélkülözhetetlen, de energiapajzsok és robotok ellen is nagyon hasznos lesz. Az űrben sem vagyunk védtelenek, sőt hajónk, a Trailblazer igencsak masszív darab, mit ráadásul fejlesztgethetünk, pimpelgethetünk is - meglepően szórakoztatóak és élvezetesek az űrcsaták, az irányítást remekül sikerült eltalálni. Ugyanez igaz siklómotorunkra is, ami a felszínen segít ledolgozni a nagyobb távolságokat.
Nem egy akció-szerepjátékról beszélünk, így nincs szintlépés és XP-rendszer, a fejlődést ennél jóval okosabban oldották meg. Experteket, vagyis komoly jártassággal rendelkező szakértőket kell felkutatnunk, és miután összebarátkoztunk velük, bizonyos kritériumok teljesítését követően extra képességeket oldunk fel. Apropó képességek: a sima verekedés és lövöldözés mellett kicsit a Red Dead játékokból is merítettek a fejlesztők, ugyanis Kay rendelkezik egy adrenalinmércével is, és ha feltöltődik, le tudjuk lassítani az időt, hogy egyenként megjelöljük azokat az ellenfeleket, akiket a hősnőnk western párbajhősként azonnal pisztolyvégre kap. A Star Wars Outlaws világa csordultig meg van töltve titkokkal és felfedeznivalókkal. Érdemes mindenkivel váltani pár szót, ugyanis lépten-nyomon információmorzsákba botlunk, amelyek kincsekhez, alapanyagokhoz, újabb küldetésekhez és mindenféle más jóságokhoz vezethetnek el bennünket.
A kalandjátékos érzést erősítendő nagyon sokat kell majd dolgokról le, dolgokra fel, vagy épp dolgokon átmászni, grappling hookkal lengedezni, és persze lopakodni is. Sőt, az Outlawsban többet osontunk, mint az utóbbi két-három nagy Assassin's Creedben összesen. Nagyon fontosak még azok a tech eszközök, amelyekkel feltörhetjük a zárakat és a számítógépeket. Az előbbi tulajdonképpen egy ritmusjáték, amiben ugyanabban az ütemben kell megnyomnunk egy gombot, ahogy a gépi zárszerkezet csipogó hangot ad ki. Az utóbbi pedig nem más, mint a Színözön helyi megfelelője. Tudjátok ebben a játékban anno úgy kellett megadni négy különböző színt, hogy csak annyi visszajelzést kaptunk, jó helyen van-e egy szín, vagy jó színt választottunk, de nem a megfelelő helyre került. Színek helyett ezúttal szimbólumokkal dolgozhatunk, de a végeredmény ugyanaz.
Nix sem passzív résztvevője az eseményeknek, ráküldhetjük az ellenfelekre, hogy lopjon el tőlük valamit, terelje el a figyelmüket, vagy konkrétan támadjon rájuk, illetve a kis jószág könnyedén elér olyan helyekre is, ahová nekünk esélyünk sincs eljutni, itt pedig kérésre simán megnyom egy gombot, aktivál egy kapcsolót.
Természetesen egy olyan játékból, amely a Star Wars univerzumának legnagyobb csibészeiről szól, nem hiányozhat a sabacc kártyajáték sem, ami egyszerű szabályrendszerrel bír, ugyanakkor meglehetősen addiktív, kreditek százait, sőt ezreit el lehet itt játszani, ha az emberen mutatkoznak a függőség jelei.
Ki barát, ki ellenség?
A Star Wars Outlaws abszolút legizgalmasabb vonását a reputációs rendszer jelenti. A korábban már említett négy bűnöző frakció, tehát az Ashiga Klán, a Vörös Hajnal, a Hutt Cartel és a Pyke Szindikátus mind saját reputációs sávval rendelkezik. Ha küldetéseket teljesítünk nekik, akkor értelemszerűen jobban kedvelnek majd minket, ha borsot törünk az orruk alá, lopunk tőlük, tilosban járunk a területükön, akkor pedig nyilván egyre inkább utálni fognak minket. Pedig az a jó, ha szeretnek, mivel szorosabb viszony esetén nem csak extra jutalmakat, például dedikált felszerelésszetteket kapunk, de szabadon is mozoghatunk a bázisaikon, sőt gyorsutazási pontok is elérhetővé válnak itt, de a hozzájuk tartozó kereskedők is kedvezményeket adnak, a küldetésbrókereknél pedig új missziók nyílnak meg.
Az igazán mókás szituáció akkor áll elő, amikor mind a négy banda a szíve csücskeként gondol épp ránk, nyugodtan járhatunk-kellhetünk a telephelyeiken, de közben folyamatosan olyan küldetéseket teljesítünk nekik, amikben lopni kell egyiktől vagy másiktól, szerencsétlenek pedig észre sem veszik, hogy erre konkrétan az orruk előtt kerül sor.
No fun, my babe, no fun
Térjünk rá végre a feketelevesre: hiába remek a körítés, hiába érzi úgy az ember, hogy ez akár A Mandalóri tévésorozat új spin-offja is lehetne, hiszen a Star Wars világának pontosan azt a földhözragadt, mocskos oldalát mutatja meg, mint az említett széria, az igazán nagy probléma épp az, hogy nem erről van szó. Mármint nem egy menő Mandó a főszereplő, hanem szerencsétlen Kay Vess. Akivel éppen az a legnagyobb probléma, hogy se szeretni, se utálni nem lehet, ő sajnos csak egy galaktikus vagabond, egy űrszaffi, akiben nincs szikrányi mélység sem. Ugyanez mondható el a mellékszereplőkről is, fura módon még talán az ND-5-ös droid a legkedvelhetőbb figura ebben az egész kompániában. Elég sokat elárul, ha azt mondjuk, az utóbbi pár Assassin's Creedben emlékezetesebb karakterek jelentek meg, azoknak a játékoknak egyes szereplőire még ma is emlékszünk, itt viszont ez senkiről sem mondható el.
A grafika terén nem nagyon tartogatott meglepetéseket a játék, sejteni lehetett, hogy mit fogunk kapni. A Star Wars Outlaws nem csúnyább, mint a többi Snowdrop engine-t használó cím, de nem is szebb nálunk, konzolon pedig erősen érződnek a limitációk. Mi Xbox Series X-en játszottunk vele, ahol performance módban nem igazán lehetett szépnek nevezni, quality módban pedig fájdalmasan alacsony volt az fps. A küllem viszont csak egy dolog, a bugok ennél sokkal zavaróbbak. Az egy dolog, hogy sokszor teljesen összeomlott a játék, ez tesztidőszakban nem egyedi, és egy day one patch simán megoldhatja. Sokkal kellemetlenebbek voltak azok a helyzetek, amikor egy ellenfél bezuhant a textúrák közé, vagy épp mi járunk így, és gyalogoltunk bele egy hegybe, vagy felugrottunk egy mozgó platformra és ott maradtunk a levegőben, miközben maga a platform továbbhaladt. Volt, hogy küldetéseket is újra kellett indítani a legutolsó mentési ponttól, mert nem frissült az aktuális feladat, gyakorlatilag minden olyan hibába belefutottunk, amibe a Ubisoft hasonszőrű játékai esetében bele szoktunk. Ezek egy részét nyilván idővel javítani fogják, de ettől még nem kevésbé bosszantóak.
The Force is female
Tényleg nem gondoltuk volna, hogy valaha a büdös életben elő kell kerülnie ennek a szempontnak egy videojáték tesztelésénél, de az Outlaws esetében olyan döbbenetesen eltolódtak az arányok, hogy az már valóban feltűnik az embernek, mi több, frusztráló tud lenni. Nevezetesen ebben a messzi-messzi galaxisban szinte kivétel nélkül mindenki nő. Még azok az űrlények is, akikről első ránézésre nehéz lenne megállapítani a nemüket. Nemcsak a főhős, vagy a rá vadászó fejvadász, hanem a legtöbb NPC és extra kunsztokat tanító szakértő is a szebbik nem képviselője. Ezúttal már tényleg nem arról van szó, hogy a diverzitás jegyében valamiféle kiegyenlített arányra törekedtek az alkotók, hanem teljesen átborult az egész, és joggal támadhat olyan érzése az embernek, hogy kihaltak a férfiak ebből az univerzumból. Ez a rosszfiúkra is igaz, a rohamosztagosok és birodalmi tisztek jelentős hányada ugyancsak nő.
És még egyszer, a világért sem akarnánk mi a játékvilág inceljei lenni, messzemenőkig távol áll tőlünk az efféle gondolkodás, viszont nem lehet szó nélkül sem elmenni amellett, hogy a Star Wars Outlaws esetében egészen egyszerűen romlik az immerzió, és akarva-akaratlanul is azon kezd el gondolkodni az ember, hogy Jabbán kívül mikor beszélgetett utoljára egy férfiemberrel, miközben darálja a küldetéseket.
A Star Wars Outlaws végül pontosan az lett, amire számítani lehetett. Egy temérdek tartalommal és felfedeznivalóval telepakolt, tipikus Ubisoft cím, épp olyan hibákkal és hiányosságokkal, amiket megszoktunk a kiadó játékaitól. Ettől még nagyon jól lehet vele szórakozni, Star Wars-rajongóknak egyenesen ajánlott, hogy tegyenek vele egy próbát, és könnyen lehet, hogy kifejezetten imádni fogják, egyáltalán nem nehéz elveszni benne és azon kapni magunkat, hogy már több tíz órája küldetést darálunk küldetés után.
A legnagyobb gond, hogy a lehetőség végig ott lapult a háttérben, nem kell Erő-érzékenynek lenni ahhoz, hogy lássuk, ebből valami sokkal nagyobb, jobb, emlékezetesebb is kisülhetett volna. De nem így történt, most nem.
HP másvéleménye
Ha létezik az a gyűjtőnév, hogy Ubisoft: The Game, akkor a Star Wars Outlaws tökéletesen beleillik ebbe a nagy katyvaszba, amelyet egyébként én alapjáraton kedvelek, minden hibájával és ordító sekélyességével együtt. Nekem nem büdös az új AC-vonal, nem fanyalgok eltartott kisujjal a Far Cry széria egyre laposodó grindolása miatt, képes voltam élvezni a Watch Dogs sorozat fékezetten eredeti ötleteit, de még a The Crew játékok is bejöttek. A baj csak az, hogy ez már kb. 10 éve tart. Tíz esztendeje változatlan élményt kapok. A Star Wars girl power eposza ügyesen lop a kiadó minden játékából, főleg az AC-ből, de némi Uncharted is vegyül akció-mókába. Földön és űrben egyaránt ismerős játékelemeket használ, és jórészt utazással, valahova eljutással, véget nem érő baktatással tölti fel az egyébként sem rövid játékidőt. A sztoriküldetések között akadnak kiemelkedően jók és izgalmasak, a töltelék ugyanúgy ízetlen sodó, mint a többi Ubi játék, sőt szinte akármelyik nyílt világú kaland esetében. Még csak meg sem próbáltak újítani a már "bevált" recepteken. Ne értsetek félre, van, ami ebből nekem teljesen elég, de azért néha örömmel lepődnék meg. De ahogy a Disney próbál mindenkinek megfelelni, és emiatt igazából unalmas, a kreativitás hiányát erőltetett polkorrekt megoldásokkal kendőző tucat-szériákat szállít (pár szerencsésebb kivételtől eltekintve), ugyanúgy ejti rabul a középszer a Ubisoft Star Wars játékát is. Felőlem akár lehetne csak nőkre építő galaxis is, ha cserébe legalább (és tényleg az lenne a minimum) Horizon-szinten megírt karakterek és cselekményszál adná meg a hangulatot, vagy mernének komolyabban tabut döntögetni, megmutatva az én generációmnak, hogy mennyire hímsoviniszta sablonokkal teli mesevilágokban szocializálódtunk, amelyen érdemes lehet túllépni. De a woke-termék semmivel nem ad többet, mint az általa démonizált faroklengető múlt, sőt még színtelenebb, szagtalanabb hősöket, történeteket mutat be, a diverzitás eszméjében úgy egyesül mindenki, hogy uniformizálódik az unalomban. Ez pedig nem érdem. A biztonsági játék - mint üzletpolitika - már sokkal komolyabb károkat okoz, mint amilyen örömet képes nyújtani egy jól ismert játékmenet, vagy a Star Wars életérzés, aminek űrwestern hangulatába még mindig képes vagyok belezúgni. De ez csupán nosztalgia, fixálódott reflex, a Ubisoft és a Disney mentális gyorskajája, melynek magas cukor- és sótartalma felpörget pár napig. Aztán viszont jön a könnyed feledés, és az éhség valami új élmény után. És hiába vágyom izgalmasabb ízekre, feltehetően holnap is ugyanezt kapom a tányéromra, zabálhatom mohón, miközben fejhangon sípolva fanyalgok, hogy mivé lett a szórakoztatóipar.
