Nagyon sokan nem voltak elégedettek azzal, ahogy 2015-ben a DICE újragondolta a Star Wars Battlefront sorozatot - én nem tartoztam közéjük. Az alapjátékban foglalt tartalom valóban lehetett volna több, mert így harmincezer forintba került a teljes játék, és hiányzott persze az egyjátékos mód, viszont élményben olyat nyújtott, amit nem hogy kevés Star Wars játék, de alapvetően kevés játék tudott ezelőtt. Ahogy a Hothon rohantam a cél felé, majd hirtelen egy lépegető lába csapódott be mellém, miközben láttam a fedezékbe menekülő ellenfeleket és hallottam a lézernyalábok suhogását... a Frostbite motornak és persze a fejlesztőcsapat fáradságos munkájának köszönhetően egy filmszerű élményt kaptam, melynek filmszerűsége nem ment játék mivolta rovására (ellenpélda az Uncharted sorozat, aminek részei játékként lehetnének azért jobbak). Láthatóan próbálták úgy alakítani a mechanikákat, hogy a játékok világában annyira nem jártas, de a franchise-ért rajongó játékosok is örömüket leljék benne, viszont nem faragták papírlap egyszerűségűre, lehetett ügyesnek és ügyetlennek is lenni. Eltelt két év, megjött a Star Wars Battlefront 2, amin a DICE a felhasználói visszajelzések hatására rengeteg változtatást eszközölt, javított mindent, amit a rajongók sérelmeztek, kicsit hozzáadott és kicsit elvett. Egy érezhetően más játékot kaptunk, mely az első rész alapjaira építkezik, és bár nem tökéletes, határozottan jobb, mint elődje volt. De elégedettek lehetünk a kampánnyal is?
A Birodalom szerethető
Néhányaknak ez valószínűleg nem újdonság, mások nem értenek vele egyet, de az az igazság, hogy a Galaktikus Birodalom oldalán is érző lények harcoltak, akik hittek abban, hogy amit az uralkodó kitalált, az úgy van jól. Hittek a Halálcsillagban is, melynek neve ijesztő lehet, de igazából egy tök szuper dolog, mellyel a galaxis keményen dolgozó népét meg lehet védeni a csúf, gonosz, háborúpárti lázadóktól. A főszereplőt, Iden Versiót nagyon szíven üti a második Halálcsillag felrobbantása és Palpatine halála. Édesapja admirálisként (mi több, a lány közvetlen feletteseként) szolgál, édesanyja grafikusként segít a propagandaplakátok elkészítésében, ezért a lány egy pillanatig sem kérdőjelezte meg, mely oldalra kell állnia. Rögtön a tragédia előtt csöppenünk a történetbe, de több időugrás is történik, mígnem eljutunk az új trilógia eseményeiig - így többet tudunk meg arról, mi történt A Jedi visszatér és Az ébredő Erő közötti években.
A kampány során nem csak Ident irányíthatjuk, hanem egy drónt, valamint hősöket is, illetve részt vehetünk légi harcokban, lopakodós küldetésekben is. A készítők hangsúlyozták, hogy a multira épül, de nem értem igazán, hogy miért. A képességek és a fegyverek ugyan feltűnnek a többjátékos módban, és néhány pályát is átemeltek, de ellátogathatunk olyan helyszínekre is (pl. Pillio, Sullust), amik a multi felhozatalában nem szerepelnek. A játékmenet sem abból áll, hogy botokra lövünk, aztán megnyerünk egy meccset és lapozunk, hanem lineáris pályákon mehetünk végig, folyamatos a történetmesélés, aktívan használjuk a drónt (akivel most nem a környéket pásztázhatjuk, hanem ajtókat nyithatunk ki és sokkolással teríthetjük le ellenfeleinket). Láthatóan dolgoztak vele; viszont nem gondolom, hogy csak emiatt is érdemes megvenni a játékot.
Az egész mindössze 4 óra 20 perc alatt végigjátszható (átvezetőkkel együtt), a történet eleinte érdekes, de aztán nehezen követhetővé válik, szétszórt, és egész egyszerűen nem olyan jó, mint amilyen jó lehetett volna. A DICE megmutathatta volna a Birodalom érző oldalát, elmagyarázhatta volna, hogyan indokolják a belső kommunikációban a népirtást, amit a béke érdekében követnek el (elhangzik egy olyan, hogy a lázadók a terroristák, de aztán van egy pillanat, amikor ez mindeggyé válik), miért hisz vakon az Uralkodó módszereiben az, aki hisz benne, de ennél egy sokkal egyszerűbb sztorit talált ki, mely inkább azt erősíti meg, hogy a birodalmiak az űrnácik, az egyetemes gonosz megtestesítői. Néhányszor elindult a sztori érdekes és jó irányba, viszont nem bontakozott ki eléggé; elkezdtek sok-sok fonalat, aztán nem varrták el egyiket sem. Lehet, hogy a decemberi, Az utolsó Jediket felvezető DLC-ben majd el fogják, de inkább arra tennék, hogy nem.
Bárkiből lehet hős
Térjünk is át inkább a másik egyjátékos módra, az Arcade-ra. A DICE folyamatosan szem előtt tartotta, hogy a Star Wars Battlefront 2 nem csak a gamereket érdekelheti, hanem a franchise iránt érdeklődő, de a játékok világával csak ismerkedő rajongókat is. Már az első játékban is finoman, gyengéden próbálták bemutatni a multi működését a kezdőknek a Skirmish móddal, ezt váltotta most le az Arcade. Ez alapvetően rövid küldetésekből áll, melyek során az az egyetlen feladat, hogy a hullámokban érkező ellenfeleket kiiktassuk a Yavin IV-en, a Naboo-n a Tatooine-on, vagy épp, ahol. Kapunk egy kis körítést, amiből megtudhatjuk, miért azokat a karaktereket irányíthatjuk épp, akiket (pl. Chewie és Han csapdába estek a Tatooine-on, és csak úgy menekülhetnek meg, ha adott mennyiségű rohamosztagos fejébe lyukat eresztenek), majd belevehetjük magunkat az akcióba. Kipróbálhatjuk az összes hőst és gonoszt, valamint a közkatonákat is. Három nehézségi szinten futhatunk neki minden missziónak, és csak akkor léphetünk a másodikra vagy a harmadikra, ha az előtte lévőt/lévőket teljesítettük. Nem egy nagy valami, de arra pont elég, hogy a mechanikákat megismertesse a kezdőkkel. A "megrendezett" szituációkon túl találhatunk egy szerkesztőt is, mellyel sajátokat hozhatunk létre, és rengeteg beállítást kínál; viszont előfordulhat olyan is, hogy az általunk meghatározott feltételekkel a küldetést lehetetlen lesz teljesíteni, mert például túl sok ellenfelet kellene elintéznünk túl kevés idő alatt. Az Arcade kooperatívan is játszható, akár osztott képernyős módban is, úgyhogy ha meg akarjátok mutatni egy havernak, milyen élmény a Star Wars harcmezőin csatározni, ezzel simán bevezethetitek őt. Amúgy érdemes azoknak is végigjátszani, akik már tudják, mi hogyan működik, mert jutalmak járnak érte (főleg kredit, de nem kizárólag).
Ha megvolt a gyakorlás és mindenki elég magabiztosnak érzi magát, jöhet az, amiről a Battlefront 2 igazából szól, és ami miatt megéri megvenni: a többjátékos mód. Valószínűleg nem okoz nagy döbbenetet, de jöhet egyjátékos kampány, jöhet Arcade, mégis csak a multi adja a játék magját. Nagyon sok minden változott az első részhez képest: talán csak az irányítás és a fegyverek viselkedése maradt ugyanaz. Mivel szerencsére az internet lehetőséget ad arra, hogy mindenki elmondja bánatát, a DICE tudta, min kell változtatnia, hogy kielégítse a felhasználói igényeket. Átalakultak például a játékmódok; csökkent a számuk, de ez nem jelent feltétlenül rosszat. Nekem személy szerint hiányzik a capture-the-flag-szerű Cargo és a pontfoglalós Drop Zone is, de a DICE valószínűleg okkal (alacsony érdeklődés) nem ragaszkodott ezekhez, én meg bízom a döntésükben.
Három kisebb, és két nagyobb csatákra épülő mód érhető el. A Blast a kötelező Team Deathmatch, amiben csak az a lényeg, hogy az egyik csapat tagjai gyorsabban végezzenek a másikéival. A Strike egy 8 a 8 elleni, kisebb pályákon játszódó mód; ez félúton van a Blast és a Galactic Assault között, mert vannak ugyan feladatok, de nem olyan összetett az egész, mint az utóbbi (erről mindjárt részletesebben). Végül ott a Heroes vs. Villains, mely ötvözi az előző részek hősös módjait - 4 hős és 4 gonosz csaphatja szét egymást, mindig van egy kiemelt célpont mindkét oldalon, akit meg kell védeni vagy el kell intézni. Amelyik csapat sikerrel kiiktatja az ellenfél jelölt tagját, közelebb kerül a végső győzelemhez. Nagyon fontos a jó csapatmunka, aki egyedül marad, azt szinte biztosan két-három ellenfél fogja megtámadni, úgy meg mozdulni is nehéz, pláne védekezni. Közelharcban a lőfegyvereseknek semmi esélye nincs a kardosokkal szemben, utóbbiak viszont közel tudnak kerülni, úgyhogy nem mondom, hogy sikerült jól kibalanszolni, de ha valamikor a jövő év folyamán hozzáadják a felhozatalhoz, teszem azt, Dooku grófot és Qui-Gon Jinnt, lehet majd csak kardosokból álló csapatokat is alkotni, és úgy lesz igazi a móka (most még csak annyi biztos, hogy decemberben Phasma kapitány és Finn csatlakoznak).
Katonák voltunk
Az igazi élvezetet a Galactic Assault és a Starfighter Assault adják. Előbbi a Walker Assaultra épül, csak épp nem alapvető elemei a lépegetők, sőt, csak a Hothon és az Endoron találkozni velük. Két húszfős csapat eshet egymásnak, a cél pedig mindig más. A Kashyyykon például a szeparatistáknak két MTT-t (óriási tankot) kell eljuttatnia a köztársaságiak bázisáig, a Kaminón és a Tatooine-on pontok elfoglalásával vagy megvédésével lehet győzedelmeskedni, a Naboo-n pedig a királyi palota ostromát élhetjük át. Minden játszik; mindenki katonaként kezd, de aki elegendő mennyiségű pontot szerez, beválthatja, és elhalálozása után egy járműben ülve (tankok, lépegetők, repülők, sőt, még egy löveggel szerelt homoksikló is szerepel a palettán), különleges katonaként, vagy hősként térhet vissza. Van, ahol már párszáz pontért jár légi jármű, máshol csak a tényleg ügyes játékosok repkedhetnek a játéktér fölött. Annyiban korrekt a rendszer, hogy az, hogy ki játszhat hősként, nem azon múlik, ki volt épp jó helyen és tudta időben felvenni a pályán elszórva megjelenő tokent, hanem azon, ki mennyire segíti hozzá csapatát a győzelemhez, viszont az ügyetlenebb játékosok így megint kimaradnak a jóból. Mondjuk egyszerű erre a megoldás: gyakorolni kell, aztán menni fog. Egyszerre egy hősből csak egy lehet a pályán, de több, különböző hős lehet egyidőben; a járműveknél magasabban van a limit.
Alapvetően négy kaszt közül választhatunk, a fegyverek is köztük lettek szétosztva. Mindegyiknek más a képességkészlete, eltérő szituációkban hasznosak. Az Assault egységek számítanak a leginkább kézenfekvőnek, középtávú harcban jók, gyorsak, gránátozhatnak, nem kell különösen ügyesnek lenni velük ahhoz, hogy jól tudjuk használni őket. A Heavy a nehéztüzérség, pajzsot tud maga elé varázsolni, lomha, de erős, afféle tank. Az Officereknek pusztán egy - egyébként erős - pisztolya van, viszont buffolják társaikat. A Specialist osztályba tartozók gyakorlatilag a mesterlövészek: távolra tüzelnek igazán hatékonyan, de csapdákat is állíthatnak. A legtöbb játékos valószínűleg marad majd az Assaultnál, és ez nem baj - a Battlefront 2 nem az a játék, amiben a csapatösszetételen áll vagy bukik minden.
A másik nagy szabású mód, mint már említettem, a Starfighter Assault, mely teljes egészében a légi harcra épül. Ebből is kihozta a csapat a maximumot. A repülők három osztályba (kasztba, ha úgy tetszik) sorolhatók, és ennek megfelelően másban jók: egyes gépek sérülékenyek, de erősek és gyorsak, mások lomhábbak, viszont tovább bírják. Az X-szárnyúak például képesek újratölteni az életerejüket (köszönhetően a droidoknak), a TIE Fighterek meg elmenekülhetnek a harcból. Itt sincsenek felvehető emblémák, a hősök gépeit (4 a sötét, 5 a világos oldalon, köztük például Darth Vader, Poe Dameron, Yoda és Boba Fett egyedi űrhajóival) pontokért cserébe irányíthatjuk. Bár az alap masinák érától függően különbözőek (és óriási, újszerű élmény az előzménytrilógia gépeit vezetni), ahogy a többi módban, úgy itt is bármelyik hős csatlakozhat bármilyen helyszínen.
A DICE megvariálta egy kicsit az irányítást. Kontrollerrel játszva a bal analóggal (PC-n WASD-vel) nem csak a sebességet változtathatjuk, hanem forgathatjuk a járműveket saját tengelyük körül, minek köszönhetően jobban manőverezhetünk. Én néha addig manőverezgettem, amíg bele nem repültem valamibe; sajnos mivel a kamera továbbra sem mozgatható önállóan, az ütközés elég sokszor előfordult. A béta utáni visszajelzések alapján sokan örülnek, hogy ez a viszonylag szimpla és könnyen kitanulható irányítás a repülős játékokban nem jártasak számára is könnyűvé és élvezetessé teszi a játékot, én viszont nagyon hiányolom azt, hogy szabadon körül tudjak nézni.
Még mindig képes vagyok meglepődni, hogy milyen gyönyörű látványt kínálnak a Frostbite-ot használó játékok; a Battlefront 2 sem kivétel. A DICE művészei és dizájnerei minden egyes helyszínt (tizenegy van összesen) lehengerlő gondossággal alkottak meg, tényleg élmény minden pillanat. A viharos Kamino, a Galaktikus Köztársaság központjaként szolgáló Theed, valamint a fagyos Hoth is teljesen olyan, mint a filmekben, és nemcsak a helyszínek, a karakterek és a pályaelemek is tökéletesen autentikusak. Valószínűleg Mickey egér verne össze mindenkit, ha ez nem így lenne, de nem gondolom, hogy a Disney-nek fenyítő eszközöket kell alkalmaznia a DICE srácaival szemben. Az új játék is bizonyítja, hogy a franchise a legjobb kezekben, rajongóknál van, akik tökéletesen értik, mitől Star Wars a Star Wars. Egyébként egyelőre továbbra is az első trilógia helyszínei vannak fölényben (Endor, Hoth, Tatooine, második Halálcsillag, Yavin 4), az előzménytrilógia (Naboo, Kamino, Kashyyyk) és az új filmek (Starkiller Base, Jakku, Takodana) egálban követik.
Mindenki itt van, aki számít
Persze jó a Köztársaság vagy a Birodalom katonáit irányítani, de igazán akkor boldog az egyszeri rajongó, ha kedvenc hőse szerepébe bújhat. Szerethető karakterekkel zsúfolásig van az univerzum, közülük a megjelenéskor 14-et irányíthatunk, akikhez nem sokkal később (decemberben, az új film premierjekor) csatlakozik majd Phasma és Finn is. A nagy visszatérők, mint Darth Vader, Luke Skywalker, Leia Organa és - szerintem a játék egyetlen haszontalan karaktere, - az Uralkodó mellé csatlakozott például a közönségkedvenc Darth Maul, a fürge Yoda, az új generációból Rey és Kylo Ren, valamint a kampányban bemutatkozott Iden Versio is. Mind erősek, de könnyebb a hősöket legyőzni, mint az első játékban; így egy meccs alatt többen játszhatnak kiemelt szereplők szerepében, mint ezelőtt bármikor.
Viszont az egészet valamelyest keresztül húzza, hogy nem minden hős választható az első pillanattól fogva, kreditért cserébe kell egy részüket feloldani. A megjelenés előtt még több tíz órán át kellett farmolni Luke és Darth Vader feloldásáért, viszont az utolsó pillanatban a DICE változtatott, és most már egész korrekt összegért lehet kiváltani mindenkit. Persze mindenki döntse el maga, mennyire korrekt eleve így elzárni egyes hősöket, de gondoljatok arra is, milyen jó lesz őket feloldani.
A multival eltöltött idő alatt egyébként nem éreztem, hogy a loot boxok nagyon durván tönkretennék az élményt, de órákig vitatkozhatnánk azon, hogy kellenek vagy nem kellenek, jók vagy nem jók. Én nem gondolom az ördög találmányának, amíg nem akarnak velük nagyon átlátszóan lehúzni. Szerintem a játék egyelőre kényelmesen adagolta a tartalmakat, a játékosok nagy része meg úgyis az élmény miatt játszik majd, nem lesz szomorú, ha nem tud feloldani bizonyos fegyvereket két meccs után. Mivel egy live service játékról van szó, a következő egy hónapban úgyis finomítanak még itt-ott; meglátjuk, mi lesz belőle, és majd egy külön cikkben elmondom, hogyan változott a helyzet.
A megjelenés előtt sokak szemöldökét felhúzta a loot box-rendszer, botrány tört ki miatta, de a csapat jócskán finomított rajta a megjelenésig. Dobozokból főleg kozmetikai cuccokat, gesztusokat és pénzt nyithatunk, tehát elsősorban nem olyan tárgyakat, amitől a mikrotranzakciós lehetőségeket igénybe vevő játékosoknak komoly előnye származhat. A Star Cardokat - amik vagy az egyes kasztok alap képességeit cserélik le, vagy olyan bónuszt adnak, amitől például gyorsabban töltődik az életerő - nem csak nyithatjuk, craftolhatjuk is, és aki eleget játszik, annak mindig lesz pénze újakra. A legmagasabb szintűek ráadásul csak craftolással szerezhetők meg. Nehéz megmondani, hogy aki valami hiper-szuper kártyával rendelkezik, az amiatt tud-e több pontot szerezni, vagy eleve ügyes, úgyhogy most még nem merem azt állítani, hogy ezek a kártyák megborítják a balanszot, viszont a matchmaking is figyelembe veszi, ki mit használ, és ezzel is számol a játékostársak keresésekor.
A Battlefront 2 egészére igaz, hogy az élmény áll a középpontban. Hiába vesztettem el egy meccset, élveztem a játékot, a Star Wars világában éreztem magam, és nem voltam bosszús a társaimra sem (ami mondjuk más játékokban elő-előfordul). Nem lenne jó esportnak, de nem is ezt szem előtt tartva állították össze; viszont amire szánják (hogy a rajongókat a Star Wars csatáiba helyezze), arra tökéletes.
