Felettébb szórakoztatónak kell lennie annak a kikapcsolódásnak, amiért óránként négyezer forintot fizet ki a vidámságra vágyó ember. Az valamelyest persze csorbít az élményen, ha ez az arány utólag derül ki, ráadásul az egész mókában mi csak mellékszereplőként voltunk jelen, egyszerű, gombnyomogató bérencként.
Hol vagy, Sonic?
Körbetáncoltuk rogyásig a nyár végén érkező Sonic Maniát, ugyanis jól esett egy igazi rajongó által készített alkotással játszani, és nem csak azért, mert pillanatok alatt nosztalgikus atmoszférát lehelt körénk, hanem mert úgy lett kiegészítve, valamint továbbgondolva egy kicsit, hogy közben két marokkal szorítva ragaszkodott a régi idők hangulatához. Nekünk, már enyhén bicegő csatalovaknak kellemes visszapillantást jelentett, de előretekintve már láttuk, hogy hamarosan begördül kék sünink újabb, modernebb kalandja, ami izgalmasnak tűnt, aztán mire ideért, inkább elengedtük, hadd menjen. Pedig a baljós előjelek ellenére én lelkesen álltam hozzá, kiváltképpen, hogy nagyon kedvelem ezt a műfajt. Hiába viszont a csillogó külső, a Sonic Forces pont ott vérzik el, ahol erősnek kellene lennie, mégpedig az ügyességi, ugrálgatós részeknél.
Sajnos ez közel sem egy pozitívan értékelhető platformjáték. Amíg a körítés nem megy a lényeg rovására, addig a pillanatig semmi probléma sincs, ám vastagon került rá fölösleges máz. Felszolgáltak egy szép kerek történetet, amely időközben teljesen sablonossá duzzad, és csak házon belül okoz riadalmat hőseink között, eltúlozva ezzel a drámaiságot. Hatalmas ziccert hagytak ki a fejlesztők azzal, hogy a humor legkisebb húrját sem pendítették meg az elbeszélés során, így csupán töltelékperceket kapunk, amelyek ugyan keretet adnak az egész műnek, de csak időhúzásra szolgálnak két pálya között.
Nyilván most is a megátalkodott Dr. Eggman tenyerét csikizi az egész mindenség, és gonosz terve mellé olyan bajkeverőket sikerült toboroznia, mint például a feketében feszítő Shadow, Chaos, Zavok és a rozsdát izzadó Metal Sonic. Ekkora túlerővel szemben kéklő vitézünk nem állja sokáig a sarat, így barátai szeme láttára fogságba hurcolják, látszólag oda minden remény. Ám a legnagyobb vész tüzében ölt alakot az igazi bajnok, akit szó szerint mi fogunk megformázni.
A sztori elején ugyanis legyárthatjuk saját daliánkat, kiválasztva, hogy milyen lény legyen, mekkora mordállyal pusztítson majd a terepen, utána pedig a teljes küllemét a tetszésünk szerint igazíthatjuk a folyamatosan megszerezhető ruhadarabokkal. Ez követően több mint harminc pályán keresztül zúzhatunk vele, de ne aggódjon senki, Sonicot is irányíthatjuk majd.
Apropó, igazából teljesen mindegy, hogy ki duruzsol a vezérlőnk alatt, mert néha totál feleslegesen leszünk ott, csak a lendület fog számítani. Olyan gyorsan át lehet szaladni a teljes játékon, hogy mindössze három óra alatt simán a stáblista végére érhetünk, és mindeközben egyszer sem izzaszt meg a kaland, még a bossharcok sem. A 2D-s részeknél nyomokban azért fel lehet fedezni kihívásokat, de onnantól, hogy átfordulunk a 3D-s világba, botrányosan gyorsan nyargalunk át a szakaszokon. Kipróbáltam egyszer, hogy csak az ugrálást használtam, az oldalra mozgást nem, és így is sikerült teljesítenem több helyszínt, amelyen keresztülsuhantam.
Lassítsál már!
Pedig nagyon mutatós világokat sikerült kreálniuk a készítőknek, de egyszerűen élvezhetetlenné tették őket a Sonic mércéjével mérve is eltúlzott és eszeveszett sebességgel. Mindezért pedig tizenkétezer ropogós forintot kell kicsengetni. Tehát óránként négyezerért nézhetjük, ahogy elmosódva megmentjük a világot - mi és a lendület. Teljes áron csak rajongóknak ajánlom.
