A stillalive studios története különösen szép, az Ausztriából induló csapat mára igazi nemzetközi vállalkozássá bővült, vannak munkatársaik Svájcban, Olaszországban, Németországban, az Egyesült Államokban, sőt, még Ecuadorban is. A Son of Nor a csapat első nagyobb játéka, korábban csak gamejamakre készítettek afféle játékkezdeményeket.
A Son of Nor legnagyobb erőssége nem a története – bár nem segít az sem, hogy a rendes bevezető helyett az egyik fejlesztő vázolja a játék alaphelyzetét, miközben koncepciós rajzokat látunk. A fantasy-témájú, sivatagi helyszínen játszódó sztori nem túl eredeti: az egy darabig békében élő emberek és gyíklények (Sarahul) előbb-utóbb mégis háborúzni kezdenek, ami csak durvább lesz, amikor rejtélyes lények segítségével mindkét társaságban megjelennek mágusok is. Végül az emberek veszítettek, és a The Edge nevű utolsó városukban, a kihalás szélén tengetik mindennapjaikat.
Itt jövünk mi a képbe, minimálisan testre szabható karakterünk az ember mágusokat tömörítő Sons of Nor (Nor két istenség közül az egyik) tagja, akinek meg kell védenie népét az újra előkerülő gyíkfenyegetés ellen. A külső nézetes akció-RPG-t viszont nem is ez teszi érdekessé, hanem az az ígéret, hogy környezetünket használhatjuk majd a rosszarcúak likvidálására. A képességeink mind a fejtörők megoldásánál, mind a harci részeknél jól jönnek majd.
Ezek közül az egyik a telekinézis, ami működését tekintve leginkább egy mágikus gravity gunhoz hasonlít. Állíthatjuk azt is, hogy milyen távol lebegjen tőlünk a tartott tárgy. A shift gomb lenyomásával minden körülöttünk lévő és mozdítható tárgyat felvehetünk, ami főleg harcban jön jól, mert ezeket így gyors egymásutánban lőhetjük ki. A másik, első perctől meglévő képességünk a terraformálás, ami elég limitált; ahhoz képest, hogy milyen jól hangzik, nekem csalódás volt. Egyrészt csak ott használhatjuk, ahol a normál talajtól eltérő homokos felszín van, másrészt a lehetőségeink kimerülnek egy adott pontban a magasság növelésében vagy csökkentésében.
Végül a játék folyamán szerezhetünk az elemekhez kapcsolódó spelleket, amikből egyszerre csak néhány töltet lehet nálunk, ezeket viszont kombinálhatjuk egymással, a környezettel, illetve a másik két képességünkkel is. A Son of Nor három különböző komponenséről sajnos azt kell mondjam, hogy nagyon hullámzó a minőségük. A történetet kibontani próbáló részek – legyen szó akár átvezetőkről, akár in-game szekciókról – nem igazán meggyőzőek. A karakterekhez nem nagyon tudunk kötődni, részben mivel egyikük sem szerepel túl sokáig egyhuzamban, és a párbeszédek sincsenek igazán jól megírva.
A harci részeknek sem sikerült mást elérniük, csak hogy azt várjam, mikor érek már az adott szekció végére. Az ellenfelek sajnos nem mutatnak nagy változatosságot, és a leghatásosabb módszer a likvidálásukra egyben a legunalmasabb is. Miután meguntam, hogy szikladarabokat vágok a gyíkemberek arcába, gondoltam kipróbálom, mi történik, ha a szélvarázslatomat egy tábortűz túloldaláról elnyomva lángba borítom az egyik delikvenst. Legnagyobb csalódásomra azt kellett látnom, hogy ezzel, a dobálózásnál százszor menőbb trükkel gyakorlatilag semennyit sem sebeztem az ellenfelemen.
A játék viszont egyáltalán nem menthetetlen: a puzzle-részek egészen élvezetesek, kár, hogy jó néhány pályán végig kell szenvednünk magunkat az első sor fejtörőig, és egy idő után ezeket is harccal keverik. Annyiban a hardcore közönséget célozza meg a Son of Nor, hogy egyáltalán nem fogja a játékos kezét. Eleinte kicsit amatőr hozzáállásnak tűnt, hogy nem magyaráznak el minden mechanizmust, ami egy probléma megoldásához szükséges, de ahogy ráállt az agyam a játék logikájára, egyre nagyobb örömöt okozott, hogy ezeket magam fedezhettem fel (egy kivételtől eltekintve, ahol tényleg egy logikátlan hibát vétettek a fejlesztők).
Zárásként muszáj megemlítenem egy furcsaságot, amiről nem tudtam eldönteni, hogy egy szokatlan dizájndöntésről, vagy a fejlesztés korai állapotának betudható anomáliáról van-e szó. Amikor meghalunk, azon kívül, hogy a karakterünk visszakerül az utolsó checkpontra, nem változik a pályán semmi. A legyőzött ellenfelek nem respawnlolnak, a fejtörőkhöz szükséges elemek úgy maradnak, ahogy hagytad őket. Ez néha könnyítésnek tűnhet, akkor viszont kifejezetten idegesítő, amikor egy sebezhetetlen ellenfél ottmarad, ahol meghaltál (és ott is születsz újjá), és ahol várnod kéne néhány forgó platformra, mert csak bizonyos állásokban tudsz továbbugrálni.
Ezen kívül persze az Early Access státusznak több következménye is van, mint például a szinkron teljes hiánya, illetve az a tény, hogy nincs valami jól optimalizálva a játék, de ezek nyilván változni fognak. Meg kell említenem továbbá, hogy a játékban co-op mód is van, amit elvileg offline és online is játszhatunk, a kettőt kombinálva és akár négy játékossal is, de ezt sajnos nem volt módom kipróbálni. Jelenlegi állapotában tehát azt tudom mondani a Son of Norról, hogy rengeteget kell még dolgoznia a stillalive-nak (akik egyébként nagyon gyakran posztolnak fejlesztői naplókat a YouTube-csatornájukra), a végkimenetel pedig jelenleg kétséges. Ha nem javul a harcrendszer drasztikusan, akkor egy középszerű játék lesz a végeredmény, de így is örömét lelheti benne, aki hajlandó elnézni ezt-azt a jó fejtörőkért cserébe.
