Hirdetés

Soha nem látott mélységekbe ereszkedett a Payday 3 játékosainak száma

|

Konkrétan pár száz ember teng-leng a szervereken.

Hirdetés

Amúgy is kifejezetten gyengén kezdett a Payday 3, aminek megjelenése olyannyira csúfosra sikeredett, hogy a játékosok rövidesen inkább visszatértek az előző felvonáshoz, amit azóta is többen játszanak. Ezen persze a kezdeti szerverproblémák sem segítettek különösebben, és javítócsomagok ide vagy oda, a Payday 3-ról mostanra a legtöbben már lemondtak, ennek következtében pedig csak pár száz játékos maradt, aki továbbra is kitart a folytatás mellett.

A helyzet ugyanis az, hogy ezen sorok írásának pillanatában, a SteamDB adatai alapján, kevesebb mint 300 ember játszik a Payday 3-mal, míg az elmúlt 24 órában 539 fő volt a csúcs. Nem mintha ez további magyarázatot igényelne, de ha ezek mellé tesszük a Payday 2 számait, amit jelen pillanatban is több, mint 28 ezren játszanak, akkor érezhető, hogy nagyon nagy a baj.

Hirdetés

A játékot fejlesztő Starbreeze Studios egyébként nemrégiben egy blogbejegyzésben tett ígéretet a rajongóknak arra, hogy komolyan veszi a visszajelzéseket és a kritikákat, és egy veteránokból álló csapatot szervez a problémák átfogó orvoslására.

A különböző tartalomfrissítésekkel az elmúlt hónapokban is azon küzdöttek, hogy visszacsábítsák a játékosokat, viszont ezek látszólag egyáltalán nem mozgatták meg a közösséget, ezen a ponton ennél már sokkal számottevőbb lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy ténylegesen talpra állítsák a Payday 3-at.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)