Egy sikerfilm - főleg, ha animációs moziról van szó - játékadaptációja már rég nem újdonság, s ezt hallva rögtön elő is húzhatjuk az újságírói kellékesládából a kötelező szkepticizmust a végeredmény tekintetében. Tényleg ritkán működik a dolog, s ugyanez a helyzet visszafelé is (mondjuk a Doom meg a Resident Evil számomra kivétel, lehet, ezzel egyedül vagyok) - ebben persze Uwe Boll keze is vastagon benne van. De térjünk csak vissza a kedves ogréra, aki immár harmadszor zöldell itt nekünk a tavasz vége felé a kicsik és nagyon határtalan örömére. A film és a játék is nem sokkal az előző rész után játszódik, és talán nem spoilerezem szét a moziélményt, ha néhány szóban ismertetem a kerettörténetet.
Boldogan éltek, amíg... újra szükség nem volt rájuk
Túl az Óperencián-nak új uralkodóra van szüksége, s ki más is keríthetné elő a megfelelő utódot, ha nem Shrek és válogatott, beszélő állatokból, sütiemberkékből és ki tudja kikből álló kicsiny kompániája. A tökéletes jelölt Fiona unokafivére, Arthur (bár jobban szereti, ha Artie-nak hívják). A legutóbb pórul járt és hoppon maradt Szőke persze csak az alkalomra várt, hogy gazfickókból toborzott serege élén magához ragadja a hatalmat, míg a helyi hősök éppen úton vannak. Természetesen egyszer ők is hazatérnek, s nem hagyhatják a dolgot annyiban: megkezdődik a hadd-el-hadd.
Hack and Shrek
Valóban, a játék maga egy nagy menetelés, ahol a szemből sorjázó ellen-mesehősöket kell a földbe döngölnünk. Az akció enyhén szólva sincsen halálian túlbonyolítva, bár gyermeket célzó mű lévén ez így is van rendjén. Üthetünk simán, üthetünk erősen és üthetünk speckón. Ez utóbbi minden karakternél más és más: Shrek a puszta erejét, Fiona a Jackie Chant is megszégyenítő kung-fu tudását, míg Csizmás kandúr például a benne szunnyadó kiscica letaglózó aranyosságát használhatja fegyverként. Fény derül arra is, hogy Csipkerózsika tulajdonképpen egy succubus, aki képes becharmolni az ellent, hogy az saját társaira támadjon. Ha a helyzet esetleg kezdene melegedni, Fiona és Shrek tud bullet-time-ot, hogy kivágja magát. Sajnos a kezdeti jópofaság után az egész püfölde (főként a túl könnyű ellenfelek miatt) egyhangúvá válik, még akkor is, ha szintenként a speckók kivitelezése változik. A kihíváson az sem javít sokat, hogy az esetleges elhalálozásnak nincs semmiféle büntetése, hiszen ott helyben rögtön sértetlenül újjászületünk a csúfos incidens után.
Békatenyésztés és paradicsomháború
A bunyó mellett egyébként gyűjtögethetünk a 20 különböző szinten mindenféle tárgyakat is, amiket a Gift Shopban válthatunk be meglepetésekre. Ami viszont a legnagyobb felüdülést nyújtja, az a hat minijáték, amik közt tényleg akadnak egész szórakoztatóak. A Castle Capture-ban várfalat kell döntögetnünk, a Catacombs egy sima platform-ügyességi betét, a Frog Herder meg egy izgalmas békagyűjtős elfoglaltság. A Shrekleboard egy Shrek ihlette tologatós társasjáték, Ship Ahoy-ban kalózokat kell ágyúval visszatartanunk a partraszállástól, a Shooting Gallery-ben meg paradicsommal kell minél hosszabb ideig bombázni a rosszfiúkat.
Se Eddie Murphy, se Cameron Diaz
Nem meglepő, hogy a nagy neveket nem sikerült leszerződtetni a játékhoz, hiszen ők csak a hangjukért megkapják a 20 millió zöldhasújukat, de az utánzó színészek egész jól teszik a dolgukat. Nem árt a nyelvtudás, de a klasszikus, „shrekkes" poénok jól átjönnek, ezért gratula a készítőknek, ahogy a hagyományosan szuper zenei betétekért is. A grafikával kapcsolatban már kicsit vegyesebbek az érzelmeim: egyrészt tuti, hogy PS2-re fejlesztették először, aztán portolták a földkerekség összes vasára. A PC-s textúrákon turbóztak néhol, Shrek, a kandúr, meg a fekete lovagok tényleg szépek és a felbontás feltolható 1600×1200-ba, de ettől még például az ellenfelek baltával faragottak és mosottak.
Semmi döbbenetesre ne számítson senki, de összhatásban egész jól sikerült a Shrek the Third. Van benne humor, játszhatók a jópofa karakterek és hangulatos is: egy újabb ajánlat tíz éven aluliaknak.
GameStar
