Ember legyen a talpán az, aki mostanában meg tudja magyarázni az Xbox üzleti döntéseit. A zöldek az elmúlt években elképesztő felvásárláshullámba kezdtek, aztán, valljuk be, bár érkezett pár egész jó játék, bombasztikus sikerek nem övezték a friss megjelenéseket. Voltak persze azért olyan gyöngyszemek a repertoárban, mint mondjuk a Hi-Fi Rush, épp ezért szaladt a legtöbbek álla a padlóig, mikor kiderült, hogy az azt fejlesztő Tango Gameworkst bezárják, vele együtt pedig megy a kukába az Arkane Austin és az Alpha Dog is, a Roundhouse pedig beolvad a ZeniMax Online-ba.
Évek óta csak hallgatjuk, hogy csőben vannak ám a nagy címek, egyszer meg fog jelenni az új Fable, nyilván egy csomó rajongó nagyon várja már az idén érkező Indiana Jones and the Great Circle-t, de mégis, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nem lehet őszinte a mosolya annak, akik a generáció indulása óta nem vett egy PS5-öt is az Xbox Series konzolja mellé. Végletekben viszont csak a sithek gondolkodnak, és hogy miért nem érdemes, arra erősít rá a Senua's Saga: Hellblade II, ami bizony bár nem a világ leghosszabb vagy legösszetettebb játéka, egy olyan szédítő utazásra hív bennünket, amiből PC vagy megfelelő konzol hiányában rossz kimaradni.
Külön érdekes egyébként, hogy ez a Hellblade II attól a Ninja Theorytól érkezett, amit 2018-ban azután vásárolt fel az Xbox Game Studios, hogy elkészítették 2017-ben jelen tesztünk alanyának előzményét, az eredetileg csak PlayStation 4-re kiadott Hellblade: Senua's Sacrifice-t. Nem sejtetett semmi jót, hogy mióta a zöldek táborába tartoznak, a 2020-as Bleeding Edge-et köszönhettük nekik, ami finoman szólva nem volt egy emlékezetes alkotás, de most végre kijelenthetjük: mindenki megnyugodhat, a csapt még mindig a régi, a Hellblade II pedig egy csoda.
Óriások otthona
A sztori szerint a 10. századi Izlandon járunk, az első játék főhőse, a saját pszichózisával végül megbékélt Senua ide vetődik, miután portyázók fogságába esik, akik rabszolgaként hozzák el őt erre a kietlen szigetre, hogy aztán feláldozhassák az óriásoknak. Bizony, ahogy az előzetesek már jó előre megvillantották, ezúttal óriásokkal gyűlik meg a bajunk, de hát mi gondot jelenthet nekünk pár melák, ha már az előző részben a túlvilág istennőjével is volt egy laza kis csörténk? Nos, elég sokat, de semmiképpen sem szeretnénk a sztori boncolgatásába belemenni, az összesen hat fejezeten át szőtt történet ugyanis annyira egyedi, hogy azt mindenképp mindenkinek egyedül kell felfedeznie.
És mindenképp egy fejhallgató társaságában, hiszen most is elképesztő a szinkron: a Senua fejében kuksoló hangok folyamatosan, megállás nélkül beszélnek a hősnőhöz, hol bátorítják, hol kételyt ébresztenek benne, de annyi bizonyos, hogy egyetlen másodpercig sem hagyják őt békén. Ezt pedig úgy tökéletes hallgatni, ha az ember fején egy minőségi fejhallgató díszeleg. Nyilván a hatás egy sima tévével is elég erős, de nem véletlenül tanácsolják a fejlesztők is a headsetes megoldást már a játék legelején.
A Hellblade: Senua's Sacrifice is egy szép játék volt, de a látvány terén fényéveket lépett előre a második rész. Sőt, nem túlzás kijelenteni azt, hogy az Unreal Engine 5-tel megálmodott környezet az egyik legszebb és legrealisztikusabb, amivel valaha találkoztunk. Furcsának hangzik, hogy épp a barna és a szürke árnyalataiban játszó sziklákra, vagy a hasonló színkombinációkban pompázó cseppköves barlangokra mondjuk ezt, sőt nagyon sokszor olyan sötét van a játékban, hogy az orrunkig sem látunk, mégis ez az igazság, nehéz szavakat találni arra, amit összehoztak a Ninja Theory srácai. Csak hálát adhatunk az égnek, hogy a csapat társalapítója, egyben a játék rendezője, Tameem Antoniades az első rész elkészítése után kis pihenőre vágyott, ezért Izlandra utazott, az ottani táj pedig elmondása alapján azonnal megihlette őt, ott és akkor döntötte el, hogy a folytatásnak ezen a zordságában és kegyetlenségében szépséges helyen kell játszódnia.
Az animációkról szintén csak olyan szuperlatívuszokban lehet beszélni, mint a grafikáról: simán mennek a mozgások, az egész játék egy összefüggő, folyamatosan hömpölygő, megszakításmentes élmény, aminél csak a végén jövünk rá, hogy nem is igazán voltak klasszikus vágások.
A folyamatosság leginkább a harcoknál érhető tetten, az összecsapások során ugyanis nem lehet megkülönböztetni, mikor vagyunk egy in-engine átvezetőben, és mikor vár tőlünk valamiféle beavatkozást a játék. Olvasnunk kell az ellenfelek mozgását úgy, hogy nincs semmiféle kezelőfelület, nekünk kell érezni, mikor kell kitérnünk, és mikor érdemes bevinni egy kisebb vagy nagyobb támadást. Megint nálunk van persze a tükrünk is, aminek töltődik a varázsereje, ha pedig elpattintunk belőle egy töltetet, akkor az idő lelassul, az ellenfél megtántorodik, és nagyjából garantált, hogy azon nyomban ki is tudjuk végezni.
Séta az ismeretlenbe
Két dologban más úgy istenigazán a Senua's Saga: Hellblade II, mint a 2017-es első rész. Egyrészt ez a történet már messze nem annyira személyes, mint az első játéké volt. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen annak kifutása lényegében az volt, hogy a főhősnő megbékélt saját állapotával, elfogadta a fejében duruzsoló hangok létezését. Vannak persze így is személyesebb szálak, visszacsatolások a korábbi történésekre, de a fókusz egy új sztorin van, amiben több társunk is akad.
Ez érdekes helyzeteket teremthet, és igaz, hogy nem a világ legmélyebb karaktereit szállította le az írócsapat, de azért érdekes figurákról van szó, akiknél bizony a sokszor annyira áhított jellemfejlődés sem marad el. Vannak csavarok, vannak nagy megfejtések, a szimbolikus dolgok nem maradnak rejtve azok előtt sem, akiknek esetleg nem esik le a tantusz már a játék felénél, háromnegyedénél. Kicsit más tehát a narratíva, továbbra is félig a valódi sziget, félig Senua elméje a játszóterünk, de az egész körítés íve más, ami passzol is ahhoz, hogy egy sokkal összeszedettebb érzés- és gondolatvilággal bíró hölgyet irányítunk, mint pár évvel ezelőtt.
A másik változás azonban már jóval megosztóbb lesz: az első játékban is erős volt az a vonal, de a Hellblade II már szinte teljes egészében egy sétaszimulátor. Egy gyönyörű, csodálatos sétaszimulátor, de a nagyjából 8 órás játékidő során javarészt tényleg csak baktatni fogunk előre. Néha vannak eldugott rúnaoszlopok, vagy a sziklák között megbújik egy emberi arc, amire ha ráfókuszálunk, akkor elénk tárul egy titkos ösvény, mely egy pici fát rejt - ez a két gyűjthető apróság létezik csupán, de érdemes azért ezeket is megkeresni, ha szeretnénk egy kis lore-mesélést kapni extrában. A fejtörők megmaradtak, de érezhetően kevesebb van belőlük. A klasszikus kapukból alig pár akad - tudjátok, ezeknél egy vagy több szimbólumot, vagyis azok másait kell megkeresnünk a térben -, melléjük két új mechanika jött be: van ahol a levegőben úszó vízcseppekre kell fókuszálnunk, és ha így teszünk, akkor megváltozik a környezet, másutt pedig a tüzet kell segítségül hívunk, és fáklyát cipelve meggyújtani a gyújtogatni valót. Ennyi és nem több; az garantált, hogy elakadni senki sem fog.
És akkor ott vannak még a korábban már említett harcok, amiből talán egy kicsivel szintén kevesebb jutott most, bár az igaz, hogy maguk a harcok hosszabbak, jönnek szépen sorban az ellenfelek egymás után. Tényleg ügyetlennek kell lenni ahhoz, hogy valaki fűbe harapjon, mivel földre kerülésünk után is van még egy utolsó lehetőségünk kitérni a végső csapás elől. Többféle ellenféllel találkozhatunk, mint az első játékban, de nagy meglepetést egyikük sem okoz - a tüzet köpködő rondaságok mondjuk szomorúbbá tudják tenni az ember napját, ezt meg kell hagyni.
A Hellblade II nem visz el bennünket egy hosszú utazásra, akár egy hétvégi nap alatt végigpörgethető, és közben nem kell görcsösen törni az agyunkat, vagy emberfeletti szintre fejleszteni a ritmusérzékünket a harcok során. Nem kíván nagyon sokat, és lelkileg sem vesz ki talán az emberből annyit, mint anno az első játék. De mindeközben szemkápráztatóan néz ki, magába tudja szippantani az embert, és emlékezetes órákkal ajándékozza meg azokat, akik beszerzik. 50 eurós vagy 20 900 forintos árát figyelembe véve tényleg nehéz lenne felhozni olyan indokot, ami nem erre biztat benneteket.
Végezetül magyar játékosként meg kell emelünk díszes kalapunkat a Microsoft előtt, ugyanis a Senua's Saga: Hellblade II teljes magyar feliratozást kapott, így nem maradnak ki ebből a remek történetből azok sem, akik esetleg nem beszélnek tökéletesen angolul. Külön öröm, hogy kifejezetten minőségi honosításról van szó, nem nagyon találkoztunk bakikkal a fordításban.
