Bevallom, nekem is nehezemre esett a meglehetősen ledér, könnyed körítést kapott játékra koncentrálni ahelyett, hogy a lánykákkal foglalkoztam volna. Sejtésem szerint valahogy így nézhetett ki a brainstorming, amikor ez a játék Takaki Kenicsiro fejében megfogant:
- Gyerekek, nyugaton tökre nyomják ezt az ugrálós arénashooter dolgot, nekünk is kellene csinálni valami ilyesmit, meg a CoD-ot is nagyon csípem. Mi viszont inkább nagy szemekkel (is) rendelkező bébiket szoktunk rajzolni és animálni. Ha már van egy licencelt kártyajátékfranchise-unk, valahogy összedobhatnánk a kettőt, tuti profit.
- Jó ötlet, főnök! Mi lenne, ha a csajokat folyamatosan locsolhatnánk vízzel egy háborúszimulátorban? Aztán, ha nagyon benedvesedett szemmel néznek már, akkor lehetne taperolni, meg puszilgatni is őket, de persze csak fanservice-szinten.
Kis szünet, mindenki összenéz. - Jó lesz, ez a vizes dolog tetszik, kérek rá pénzt.
Micsoda? Történet ebben?
Nem csalás, nem ámítás, gyakorlatilag arról szól az egész, hogy nindzsalányokat teleportálnak egy szigetre, ahol semmi mást nem lehet csinálni, csak különböző arénákban robotokat vagy egymást, esetleg főbossokat irtani. Mindezt bikiniben rohangálva, vízipisztolyokkal a kézben, derékra szerelt vízsugárhajtóval. Öt szereplőnek még történetet is írtak, amit végig lehet játszani, miközben komplett animemozikat nézhetünk végig, legtöbbször arra kihegyezve, hogy a 12 lányka mennyire tud összhangban táncolni vagy olyan helyzetbe kerülni, hogy az utolsó pillanatban ki kelljen takarni a ciciket, amikor épp leesne a melltartó egy jól irányzott vízcsobbanás miatt.
Nagyon bolondos és könnyed az egész stílus, éppen ezért nehéz elfogadni, hogy a játék önmagában egy teljes értékű, többjátékos, online TPS. Az egész játékmechanikát, az ugráson, csúszáson, lövésen, a vízfegyverek újratöltésén túl - amit bárki ismerhet már az utolsó mozzanatáig más játékokból - még tovább bonyolítja egy több mint 800 kártyából álló játék is. A lapokat megszerezve kiegészíthetjük tulajdonságainkat a csatamezőn bónuszperkekkel, pont úgy, mint a CoD-ban. A szokásos buffokon kívül ezerféle kombót és variációt lehet összehozni, amivel nagyon hamar sikerülhet kipucolni a pályát, és minden ellenfelet térdre kényszeríteni, sőt olykor a kártyák annyira erősek, hogy a sima lövöldözésre már szinte nem is kell figyelni.
Hogy mik vannak?
A fegyverek pont annyira változatosak, mint bármelyik másik, hasonló játékban: van, ami nagyot pukkan, de lassú újratölteni vízzel, van, ami sokat puttyogtat, de gyengén sebez. Az arénák átláthatóak, és jól megtervezettek, a menetek pedig gyorsan és többnyire lag- és fájdalommentesen zajlanak le, kevesebb, mint 2-3 percet igénybe véve.
A lényeg persze az, hogy akció előtt és után lehet a lányokkal foglalkozni. Feladhatjuk rájuk az újonnan megvásárolt ruhadarabokat (még az utolsó masni vetülési szögét is be lehet állítani), és aki teljesen szerelembe esik a választható karakterek valamelyikével, az nyugodtan elviheti egy kicsit puszilkodni is. Azt most nem írom ide, hogyan lehet, mindenki jöjjön rá magától.
A sztorielemeket egy domina mentalitású hölgyemény és egy teljesen őrült, extrovertált, japán kommentátor meséli el, rengeteg dialógussal fűszerezve a játékot. A percek órákká, az órák napokká válnak a folyamatos akcióval bíbelődve, a játék felépítése pedig nagyon jól adagolja az új tárgyakat, bónuszokat és elérhető új videókat, kiegészítőket, így bőven van mit csinálni, senki sem fog unatkozni.
