Igen, ha kiskorodban a szüleid a legvéletlenebb időközönként bedobtak egy "Bezzeg az én időmben..." formulát és az ilyen mondatok hallatán csak (gondolatban, vagy a szülő háta mögött) forgattad a szemed. Mert az a beszólás ami így kezdődik, általában úgy folytatódik, hogy Bezzeg az én időmben nem ültünk ennyit a net előtt, Bezzeg az én időmben sokkal többet voltunk a szabad levegőn (és fogadjunk, hogy dalolva szedtétek a pitypangot és májusfa körül táncoltatok) és Bezzeg az én időmben úgy általában sokkal erkölcsösebbek, okosabbak, jobbak, tisztábbak, szűziesebbek és ártatlanabbak voltunk hozzátok képest.
A jó dolgok titokban maradnak
Az ilyen szülők összegyűjtik az iskolai bizonyítványukat, naplójukat, szerelmes leveleiket és úgy általában az összes leleplező dokumentumot és eldugják a lehető legmélyebb fiókba - oda, ahová azt hiszik, a gyerek nem ér el. De a gyerek felnő és elkezd kutakodni. Ilyenkor szoktak kiderülni a legizgisebb dolgok.
Na, hát körülbelül így folyik nemcsak egy átlagos család élete, hanem a történelmi események elmesélése is: amit szégyellünk, azt eltitkoljuk és csak azt mondjuk el, amire büszkék vagyunk. De az biztos, hogy az eltitkolt dolgok rejtik a legérdekesebb információkat.
Ki hallott Goethe-ről, Shakespeare-ról vagy Moliére-ről? Valószínűleg mindenki. De ki ismeri Johann Georg Tinius-t? Fogadjunk, hogy senki.
Pedig ő egy volt a sok könyvszerető ember közül. Hogy miért lenne különleges? Mert a könyvek iránti szeretetéből gyilkolt. Ugyanis annyira meg szeretett volna kaparintani néhány példányt a legnehezebben fellelhető kötetek közül, hogy az emberölés sem tántorította el szándékától.
Nevessünk az őseinken!
Vagy felhozhatnám azoknak a nagy tudású embereknek a történetét, akik rengeteg időt szántak arra, hogy megírják a csimpánzszótárat, a fülemülehangtant, vagy a kutyanyelvtant. Bár ma már csak mosolygunk rajtuk, ők bizonyára forradalmi újításnak gondolták a munkájukat.
Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel van tele Ráth-Végh István A könyv komédiája című műve. Megtudhatjuk melyek voltak a leghíresebb sajtóhibák, ki volt a világ legvakmerőbb könyvtolvaja, milyen kötetek szerepeltek a nem létező könyvek aukcióján, illetve hogyan szereztek pénzt az elmés költők. Persze ez csak néhány példa a több tucat felsorolt érdekesség közül. Ahhoz képest, hogy Ráth-Végh 1967-ben írta a könyvet, még ma is jót szórakozhatunk elődeink találékonyságán vagy butaságán.
Akár tökéletes olvasmány is lenne, ha nem volna két dolog, amibe bele tudok kötni. Az első az unalmas és sötét borító - egy könyvesboltba tévedő potenciális vásárló valószínűleg nem fogja megvenni a könyvet, mivel a rossz borítóról a rossz tartalomra asszociálna - tévesen. Még szerencse, hogy vannak olyanok (köztük én), aki előbb olvas, aztán ítélkezik és így terjeszti az olvasni szeretők körében a humoros tartalmú könyvet. A másik gond a források idézése: az író néhány helyen eredeti nyelven helyezte a szövegbe az idézeteket, mivel valószínűleg úgy érezte, hogy csak így érthetjük meg a poénokat. Ez mind szép és jó, csak az a gond, hogy nem mindenki tud latinul vagy franciául és néha nincs lefordítva magyarra, miről is szól a részlet - így néha lemaradunk a slusszpoénról.
A borító ne tévesszen meg senkit. Vicces történeteket olvashat az, aki a kezébe veszi A könyv komédiáját. Könyvmolyoknak és a könyvek szerelmeseinek kötelező!
