Rizikós vállalkozás a játéktörténelmi klasszikusok feltámasztása, a legtöbb próbálkozás nem is vezet sikerre. Egyrészt könnyen meglehet, hogy a hajdani rajongótábor már felhagyott a videojátékkal mint hobbival, másfelől ha meg is maradt egy szűkebb réteg, amely képes eltartani egy limitált költségvetésű alkotást, még akkor is az a teljesen nyilvánvaló veszély fenyeget, hogy a végeredmény nem felel meg az elvárásoknak. A kultikus Syndicate játékok szellemi örökösének kikiáltott Satellite Reign fejlesztői szerencsére semmit sem bíztak a véletlenre. Kickstarterre vitték ötletüket, ahol szerény 350 ezer angol fontra jelentették be igényüket. A csapat, amely a régi Syndicate-eken is dolgozott, meggyőző koncepciót helyezett az asztalra, minden probléma nélkül összegyűlt hát az áhított összeg, sőt még sikerült megfejelni 110 ezer fonttal. Munkájuk gyümölcse pedig egy hosszabb early access fázist követően augusztus végén jelent meg hivatalosan. Hogy elégedettek lehetnek-e a régi rajongók? A következő sorokból kiderül, de ha türelmetlenek vagytok, ugorjatok egyből az értékeléshez.
Akarom ezt a várost
A Satellite Reign - tiszteletbeli elődeihez hasonlóan - magán cyberpunk stílusjegyeket viselő, lehetséges jövőképet vázol fel. A világot megavállalatok uralják, mi pedig cégünk megbízásából hatalomátvételre készülünk az egyszerűen csak City névre keresztelt metropolisban, melynek látványtervezőit sir Ridley Scott Szárnyas fejvadásza inspirálta. Mindig sötét van, vigasztalanul zuhog az eső, a tócsákban visszatükröződő neonreklámok és kijelzők beborítanak minden függőleges felületet. Élő növényzet híján hologramok helyettesítik a fákat, NPC-k sürögnek-forognak, mennek a dolgukra, autók suhannak az utakon, a rivális vállalatok alkalmazásában lévő biztonsági szolgálatok emberei járőröznek az utcákon drónok kíséretében. Munkájukat kamerarendszer is segíti. Döbbenetes a kontraszt a hasonló témájú Shadowrun: Hong Kong puritán vizualitásához és statikus környezetéhez képest.
A Syndicate-ekkel ellentétben tevékenységünk kizárólag egyetlen, zónákra tagolt városra korlátozódik, ám az elég nagy területen fekszik ahhoz, hogy egy hétvége alatt se tudjuk bebarangolni. Igaz, a játékidőből jelentősen lefaraghatunk, ha nem törődünk az utunkba keveredő mellékküldetésekkel, a kiszipolyozható bankautomatákkal, információs kioszkokkal, de botorság lenne megfosztani magunkat az esetleges új technológiáktól (eldönthetjük, hogy egyvalakire bízzuk a prototípusokat, vagy inkább alapos kutatásnak vetjük alá, hogy a többieknek is jusson idővel) és a pénztől, ami nélkül rettenetesen nehéz dolgunk lesz a játék során. A manuális mentési/klónozási pontokként szolgáló reléállomásokat gyors utazásra is használhatjuk, amivel nem kevés kutyagolást spórolhatunk meg magunknak, arra ugyanis nincs lehetőségünk, hogy elkössünk egy járgányt.
Klónok támadása
Ne higgye senki, hogy csak azért, mert négy különböző kasztba sorolható ügynökünket (support, soldier, infiltrator, hacker) jobbnál jobb fegyverekkel láthatjuk el, fizikai korlátaik határait pedig hatékony implantátumok segítségével feszegethetjük, máris megállíthatatlan terminátorokként viselkednek majd a kezünk alatt. Az irányítás, valamint a különféle mechanizmusok alapjait ismertető első néhány küldetés során megpróbáltam fejjel rontani a falnak, és frontális támadással kiszabadítani negyedik ügynökömet a dutyiból, ám a pillanatok alatt a helyszínre érkezett erősítés ementálit csinált csapatomból. Másodjára a hátsó bejáraton szerettem volna behatolni, ám megfelelő jártasság hiányában háromból ketten lezuhantak a csúszókötélről, és nyüzüge hackeremre maradt a biztonsági rendszer ideiglenes lekapcsolása, valamint a bebörtönzött assassin kiszabadítása.
Érdemes tehát alaposan körüljárni az egyes missziók helyszíneit, hátha találunk egy kevésbé jól őrzött pontot, ahova épp nem látnak el a kamerák sem, esetleg lefizetni a korrupt biztonságiakat. A csoport szanitéceként is funkcionáló support karakterünk segíthet a feltérképezésben, vele elemeztethetjük ki közvetlen környezetünket, hogy lássuk, hol futnak a szem elől rejtve maradó vezetékek (jól jön a kamerák kiiktatásakor), kit lehet megvásárolni, kit érdemes klónozásra elrabolni satöbbi. Pénzért egyébként a missziókhoz kapcsolódó hasznos értesüléseket is vásárolhatunk, amelyek megkönnyítik a tervezést, de jómagam néhány alkalmat leszámítva nem költöttem ilyesmire, célszerűbbnek láttam fejlesztésekre fordítani nehezen megkeresett fizetésem. A többiek szerepe is viszonylag jól körülhatárolt: a soldier képviseli a tűzerőt, az infiltratornak mesterlövészként, illetve álcázott beszivárgóként vesszük hasznát, míg a hacker azt csinálja, amit elnevezése sugall, ezen felül ő rabolja el a klónozásra szánt civileket is.
Apropó, klónozás… Többször is említettem már érintőlegesen a témát, de annyira újszerű az elgondolás, hogy ezt érdemes egy kicsit bővebben is kifejtenem. Kezdjük azzal, hogy ha valamelyik ügynökünk padlóra kerül, még össze lehet kaparni onnan egy ideig. Amennyiben ezt elmulasztjuk (mondjuk mindenkit lelőnek a biztonságiak), a legközelebbi reléállomásnál megjelennek a klónjaik. Magyarán nincs végleges halál a játékban, de tartsuk észben, hogy minden egyes alkalommal romlanak a karakterek mutatói, azaz frissíteni kell a génállományt, hogy ismét gyorsabbak és szívósabbak legyenek. Persze nem muszáj ezzel foglalkozni, vissza is lehet tölteni a legutóbbi mentett állást, ám hogy ne legyen teljesen felhőtlen az életünk, a rendszer további korlátokat állít elénk. Nem lehet a missziók kellős közepén menteni, szóval elölről kell kezdenünk azokat, ha valamit elszúrunk.
Szindikátus a láthatáron
Úgy vélem, a két évtized elteltével is kitartó rajongók túlnyomórészt elégedettek lehetnek a 5 Lives Studios munkájával. A Satellite Reign atmoszférája telitalálat, de hasonlóképp díjaztam a játék open world jellegét is. Ugyanakkor nem bántam volna, ha a pause funkció is bekerül a lehetőségek közé, mert az egymásra halmozható utasítások ellenére is könnyű hibázni a valós időben zajló összetűzések során. Az ifjabb játékosok közül sokakat elriaszthat a Satellite Reign által támasztott kihívás, amely egyes alkalmakkor a Commandos kíméletlenségét juttatja eszünkbe. Nem mindig lehet felmérni, hogy készen állunk-e az adott megbízás elvállalására, vagy jobban járunk, ha még lépünk pár szintet előtte. Hiányoltam továbbá a csapattársak közötti interakciót: nincs személyiségük, véleményük, gondolataik, nem beszélnek egymással, csak teszik a dolgukat a cég megelégedésére. A Satellite Reign ezzel együtt is egy jól összerakott taktikai játék, amit Syndicate-híveknek nyugodt szívvel ajánlhatok, és mindenki másnak is, akit nem rettent vissza, ha akár négyszer-ötször is neki kell futnia ugyanannak a feladatnak, mert az utolsó pillanatban elcsúszik egy banánhéjon.
