A RollerCoaster Tycoon körüli felbolydulás nem merült ki pusztán annyiban, hogy a kezdeti képekből rögtön rájött az ember: új dimenzióba (jelesül a harmadikba) helyezik a sorozatot. Hiszen – az első két rész megalkotásával valószínűleg véresen gazdaggá lett – Cris Sawyer ezúttal háttérbe vonult, s egy csapatra bízta a felemás legenda folytatásának oroszlánrészét (ugyanis eddig Sawyer amolyan magányos farkasként ténykedett). A vérfrissítés általában hasznos, így pozitív hullámokkal telve kattintottunk a "Start Game" gombra.
|
Hűha!
Már a főmenüt szemlélve megállapíthatjuk, hogy itt nem csupán apró kozmetikázásról van szó, mint ahogy az történt az előző epizód kiadásakor. Nem is tudjuk türtőztetni magunkat, s rögtön a lecsóba csapunk, azaz elindítunk egy küldetés a karrier módban egyből elérhető 7-8 közül (van több is, de azokat ki kell érdemelni).
Gyönyörű látvány fogad minket, de a jelző csak akkor igaz, ha tisztában vagyunk az elődök "képességeivel". Ahhoz képest valóban korszakalkotó az RCT3 grafikája, más játékokhoz viszonyítva azonban éppen hogy jónak mondható. A figurák a játékhoz illő, amolyan rajzfilmes stílusban ugrándoznak, de baltával faragott fejük néha visszatetszést vált ki a gyanútlanul szemlélődő menedzserben. A játékok, tárgyak, üzletek ötletesek, változatosak, ám egy részletességi versenyen igen nehezen kerülnének a dobogó közelébe. Az viszont vitathatatlanul megkapó, ahogy az időjárási viszonyok és a napszakok váltják egymást.
A 3D-re történt átállás azonban játéktechnikai szempontból is fontos momentum. Immár mi is "kipróbálhatjuk", milyen végigmenni egyik-másik életveszélyes hullámvasutunkon. No igen, nehézségi erőt produkáló széke maximum az űrhajósokat kiképző központoknak van, de ennek hiányában is meggyőző a látvány, ahogy "beülünk" az első szerelvénybe, és végigszáguldunk a nyakatekert pályán.
|
Rendíthetetlen alapok
Ha valakinek nem lenne teljesen világos: az RCT3-ban vidámparkokat kell létrehoznunk, illetve már létezőket feljavítanunk, kicsinosítanunk, hogy a pattogatott kukoricát habzsoló tömeg intézményünkben járva önként és dalolva elköltse pénztárcája utolsó bankjegyét is (és – ha lehet – vegyen ki a bankkártyájáról is ). Ezt megfelelő mennyiségű és minőségű attrakciókkal, szép, tiszta környezettel és kiépített infrastruktúrával (legyen mosdó, kajálda, elsősegélynyújtó állomás stb.) érhetjük el. Ugyebár a koncepció már a Theme Park óta ismert és kedvelt, így nem csodálkozhatunk nagyon azon, hogy ezen a területen most sem történt eget rengető változás.
Apróságokkal azért kiegészült a veterán rendszer. Ilyenre példa az, hogy a harmadik részben már nem egyének járják a parkot, hanem kisebb-nagyobb csoportok. Ez felettébb életképes koncepciónak tűnik, ha belegondolunk abba, hogy a látogatók többsége bizony valóban nem egyedül érkezik egy ilyen szórakoztatóközpontba. Tehát arról van szó, hogy a két lábon járó pénztárcák (akarom mondani: a kedves vendégek) párban, családdal, esetleg haverokkal érkeznek, s hogy mire váltanak jegyet, mikor döntenek úgy, hogy mára ebből elég, az nagyban függ a csoport többi tagjának véleményétől, kiváltképp a vezető preferenciáitól. Ugyanis minden csapatban van egy vezéregyéniség, aki irányítja a többieket (feministák örömére: nem egy családban a nő viseli a kalapot :D). Szintén a látogatókhoz kapcsolódó érdekesség, hogy időről időre fogadhatunk egy-egy VIP-vendéget, akinek bölcs dolog a kedvében járni, amennyiben szeretnénk sikeresen abszolválni az aktuális pályát.
|
A segéd, a boltvezető és az istencsászár
A karrier mód összesen 18 pályáját három minősítéssel pipálhatjuk ki. Apprentice (tanonc) fokozatban viszonylag könnyen teljesíthető célokat kapunk. Az igazi kihívásra vágyók azonban nem elégedhetnek meg ezzel, s továbbjátszva ostromolhatják az Entrepreneur (vállalkozó) és a Tycoon (iparmágnás) szint jóval keményebb feltételeit. Az erőfeszítést egyébként a program is honorálja, hiszen a pályák többségét csak akkor hajlandó feloldani, s ezzel játszhatóvá tenni, ha legalább második fokozatban teljesítettük az első néhány küldetést.
A kampány verzió mellett végre valódi Sandbox módot is kapunk, azaz a mocskos anyagiak okozta feszültségtől megszabadulva építhetjük fel álmaink vidámparkját.
A hangulatot immár saját magunk szerkesztette tűzijátékkal is feldobhatjuk (az editálási lehetőségekről lásd külön írásunkat). Csak lehelyezzük a kilövésre alkalmas eszközöket, beállítjuk, hogy mikor melyikből induljon útjára egy-egy töltet (ezek között is van jó pár variáció), s máris úgy érezzük magunkat, mintha augusztus 20. lenne.
|
Bökkenők, buktatók, egyéb rázós dolgok
Eddig szinte csak szépet és jót regéltünk az RCT3-ról, de eljött az igazság és a negatív kritika pillanata! A progi ugyanis annyira bugos, hogy az majdhogynem teljesen tönkrevágja a játékélményt. Az még csak zavaró, hogy a kamera gyakran nem tudja eldönteni, éppen mit kéne mutatnia, amikor be kívánunk nézni egy-egy gyárilag készített (!) attrakcióba, de az már kifejezetten idegesítő, hogy olykor teljesen érthetetlen módon "lefagynak" bizonyos játékok, és nem hajlandók egyetlen várakozó vendéget sem beengedni. Utóbbinál természetesen nem a törvényszerű mechanikai meghibásodásról van szó, hanem olyan esetről, amikor – elvileg – tökéletesen kellene működnie a szórakoztató egységnek. Gyaníthatóan szintén bug állhat a hátterében annak a jelenségnek is, hogy míg a hamburgeres rekordokat döntögetve árulja portékáját, a mellette lévő (és a parkban egyetlen) italárus nulla, azaz 0 eladott szörppel zár több hónapon keresztül (kötözködők kedvéért: nem, nem emeltük a csillagos égig az árakat).
Szerencsére a játék alapkoncepciója jó, a kivitelezés korrekt, a hibáktól pedig valószínűleg néhány patch múlva nagyrészt megszabadul az RCT3.
|
80%
A cikket eredeti formjban minden extrjval megtallhatod a GameStar magazin 2004/12-es szmban!
Kapcsolódó linkek:
